Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Koncert
Jan Garbarek and The Hilliard Ensemble
2012-04. szám

Jan Garbarek rendszeres vendége hazánknak, szinte nem telik el év anélkül, hogy telt házas koncertet adna a magyar közönség előtt. Mégsem ununk rá, mert a norvég szaxofonos éppen azért lett Európa – és a világ – egyik legnagyobb jazzegyénisége,

mert sosem ragad le egyetlen hangzásnál, folyamatosan kísérletezik, új zenei világokat fedez fel, és mélyen beleássa magát az indiai vagy éppen arab zenétől a greogoriánig mindenbe, ami felkelti az ér­dek­lő­dését. Most éppen ez utóbbi projektjét hallhatjuk, amelyhez nem akármilyen társakat talált: az angol férfi énekegyüttes, a The Hilliard En­semble a műfaj legavatottabb képviselője. Közös munkájuk 1993-ban kezdődött, azóta három lemezük jelent meg, amelyek 5000 év zenei anyagát ölelik fel, és több millió példányban fogytak el. Most a legutóbbi, három éve fölvett anyaggal érkeznek, hogy meghódítsák a jazz és az egyházi zene rajongóit. A repertoár központi motívuma ezúttal az örmény zene, de helyet kapnak benne Arvo Pärt észt zeneszerző művei is, ahogy Garbarek két saját kompozíciója. Mindehhez pedig csodálatos helyszínként szolgál a Szent István-bazilika, a maga egyedülálló akusztikájával.

Szent István-bazilika
05. 02., 20h

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor