PM Online | Korábbi cikkeink

Közvetlenül a nyitás után kétféle véleményt olvastam a helyről. Azt, hogy kiváló a konyha és azt, hogy kritikán aluli a személyzet. Egyik sem igaz. Lehet, sőt, valószínű, hogy ők is olvasták e korai kritikákat, és a személyzetet gyorstalpalón átképezték, vagy minőségi cserét hajtottak végre.

Mindenestre kifejezetten kedves, laza a felszolgálás, kissé erőltetett és feszélyező tegeződéssel, icipici fogaskerék-csikorgással. Vicces malőr, amikor egymás teljesítményére tesznek megjegyzést a kollégák, mintegy mentegetőzésként a hiányzó evőeszköz miatt: a munkahelyi betyárbecsület még nem döntöget csúcsokat.
A konyha egy fokkal alulteljesít, mint amilyen a híre, de többségükben még így is élményt jelentő fogások kerülnek ki a séfek kezei alól. A helyszín maga nem egy jó ómen. A szemközti, káprázatos budai, Duna-parti látvány dacára alig pár hónapos nyitva tartás után bukott itt már meg celebséffel büszkélkedő hely, később pedig pont egy másik borászat referenciaétterme is. A végtelenül szimpatikus és páratlanul tehetséges egri Bolyki János pincészete mégis szerencsét próbál, modern és divatos bisztrókonyhát vivő éttermet nyitott, saját borain túlterjeszkedő, ragyogóan választékos borlappal. Szokatlan és kissé rideg, kékes tónusú belső térrel. Talán ez benne az űrhajóság. (Bolyki egyébként is híres a hülye névadásáról, talán az egyszerű „Cabernet Franc” elnevezésű borán kívül nincs is olyan, aminek értelmes neve volna. Brandmark.)
A tükörre írt napi ajánlat rendkívül csábító, alig-alig próbálunk valamit az ugyancsak sűrűn, de azért nem naponta változó á’ la carte étlapról. A szezon első napjain nyilvánvalóan ellenállhatatlan egy spárgakrémleves, és egészen kiváló választásnak is bizonyul. Habos, könnyű, lágyan-fűszeresen csípős, markáns leves, máris vidámak vagyunk. A meggyleves ugyanakkor nélkülöz bármiféle rafinériát, jó hőmérsékletű, frissítő meggyleves, de tényleg semmi extra. A napi ajánlat bárányoldalasa viszont mesébe illik. Omlós, olvadósan vajpuha hússzelet, egészen fiatal báránykából lehet, mert még a kis oldalas-csontok is elrágicsálhatók. A bőre szépen megpirult, ropogós-piros, valahogy ilyet kéne enni mindig vagy legalábbis sűrűn. A köretként elgondolt zöldséges rizottó is tankönyvbe illő, jó az állaga, jó a fűszerezése, és szépen elkíséri a zsírosabb bárányhúst. A bárányhoz Magyarországon elmaradhatatlan padlizsán ezúttal padlizsántatárként van jelen a tányéron, jó minőségű, de teljesen izgalommentes változatban.
A konyhatudomány ezen a ponton sajnos befékez, mindkét desszertünk tökéletesen átlagos. Egy habkönnyen felejthető somlói galuska, picit megvariált tálalásban, mascarponekrém háttértámogatással, és egy szivacsos állagú, szintén esztétikus megjelenésű meggyes pite, házi vaníliafagylalttal. A borok viszont annyira jók mindvégig, hogy megkívánunk hozzá egy kézműves sajttálat is, vállalható minőségű, hazai manufaktúra sajtféleségek vannak rajta. Mostanában sokan sztárolják ezeket, „sajtforradalom” van, mi valahogy mégis úgy látjuk, egyelőre a franciák egy orrhosszal előttünk járnak minőségben…