Bächer Iván
Emberevő
2011-12. szám / Illés Mihály
Nincs szerencsém személyesen ismerhetni, de van szerencsém naponta láthatni Bächer Ivánt, amint az általam is lakott Újlipótváros utcáit rója, bemegy a velem szemközt lévő henteshez, az általam is látogatott közértbe,
vagy amint betér az általam már véletlenül sem látogatott Firkász étterembe egy kicsit anekdotázni, fröccsözni, sörözni. Bächer embereket gyűjt, ezekből születnek a történetei, amelyek szomorkás derűvel, derűs mélabúval emlékeznek egy-két évtizeddel vagy egy-két emberöltővel ezelőtti korszakra, amikor még enni és élni lehetett. Békességben, ha bőségben nem is. Így, virtuális szomszédként tehát tudom, hogy az újlipótvárosi mikrovilágban azért egy-egy villanásra még megtalálja a szerző az elveszett emberi értékeket, és, hogy mást ne mondjak, a szembe hentesnél azért még kapni azt a frenetikus disznósajtot, aminek hiányán egy fiatalkori zugligeti kirándulás apropóján nosztalgiázik. Persze jobb ízűnek ködlik föl a falat, ha az ember viszszagondol csak rá, ezt egyébként a szerző sem tagadja. Szépek, kedvesek ezek az evős-ivós írások, amelyeknek egy kisebb része már korábban megjelent, például a hasonló tematikájú, Vándorbab című Bächer-füzérben. De a többség friss szerzemény, még akkor is, ha a jelennel a legkevesebb helyen foglalkoznak, inkább egyfajta család- és ismerőstörténet áll össze ebből a szellősen szedett és még így is csak vékony kötetből. De súlya az van.
| hirdetés
 |
|
Ab Ovo Kiadó
165 oldal, 3490 Ft
Kritika (4,5)
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
