Most jelent meg második szakácskönyved. Az első óriási siker volt, és várhatóan a mostani kötet után is nagy lesz az érdeklődés. Mennyiben folytatása a mostani szakácskönyved az előzőnek?
M. Zs.: A szakácskönyv – talán meglepő módon - rendkívül személyes műfaj. Nem csupán elkészíthető receptekről és szép fotókról szól, hanem sokkal többről, sok mindent elárul a szerzőről is. Az előző könyvben saját életem eseményei szerint építettem fel a struktúrát. Ennyiben hasonlít az első kötetre, amennyiben ott sem volt hagyományosnak nevezhető a szerkezet, egyfajta eklektikus megközelítés működött. A mostani kötetemet három nagy egységbe rendeztem: családi örökség, a piaci forgatag és az utazásaim. A hangsúlyok azonban nem ugyanoda esnek: az első könyvnél még sokkal több volt a külföldi élmény, hiszen hosszú külföldi tartózkodásom után született meg a könyv. Az elmúlt két évben viszont már itthon éltem, erősebb lett a hazai vonal, több recept került be a családi örökségből származó „nagymama-receptekből”.
Kedvcsinálóként felraktatok egy kis videót a könyvkészítés folyamatáról, ami alapján elég jó bulinak tűnik egy ilyen projekt. A stábtagok legalábbis jól laknak, az biztos. Elmondasz pár „kulisszatitkot”? Hogyan dolgozol egy ilyen könyvön?
M. Zs.: Egyszerre jó buli és egyszerre nagy munka. Nekem az íráshoz, különösen a személyes történetek megírásához béke és nyugalom kell. Rájöttem, hogy a pesti pörgésben nem tudok kellően ráhangolódni a munka elmélyültséget kívánó részére, így ezeket a történeteket a várostól elvonulva, a legteljesebb vidéki magányban írtam. A konkrét receptek megírása már mechanikusabb munka, itt vannak bizonyos szabványok, protokollok, amiket követni kell. Persze újra le kell főzni a fogásokat, tesztelni kell az elkészítést, majd újra elkészülnek a fogások, immár fotózásra. Egyébként sokan bogarasnak tartanak amiatt, hogy én a fotózásra szánt ételeket is az elejétől a végéig, a legaprólékosabb módon elkészítem, pedig a látvány szempontjából mindegy, hogy vizet vagy hosszasan elkészített alaplevet használunk-e fel egy krémleveshez. Így viszont megvan az a jóérzésem, hogy minden, ami a könyvben szerepel, teljesen eredeti, valódi.
Talán ez foglalkoztat a legtöbbeket: hogyan születnek a receptek? És hogyan jön össze belőlük egy kötetnyi?
M. Zs.: A leggyakrabban egyes alapanyagok ihletnek meg. Az ember megy a szokásos beszerzőkörútjára, végigjárja a piacot, és aminek éppen szezonja van, ami a legszebb a pultokon, megveszi, és próbál valami érdekeset kihozni belőle. De számomra ugyanilyen ihletforrás az utazás is, mindig találkozom olyan ételekkel vagy akár csak hozzávalókkal, amelyek itthon ismeretlenek, szokatlanok, ezeket is mindig kipróbálom, megpróbálom meghonosítani, vagy akár hazai ízek szerint áthangolni. A legtöbb étel fejben áll össze, így a főzés előtt már szinte mindig tudom, hogy mit akarok kihozni a hozzávalókból. A receptek meg gyűlnek a blogomon, a könyv felét az itt megjelent receptek adják, a másik fele viszont teljesen új, kifejezetten erre az alkalomra született fogás. Remélem, legalább annyira szeretni fogják az olvasók, mint az első kötetemet!
|
vissza
vissza a lap tetejére
