Kritika (2)
Nővér
2012-06. szám / DD
Az európai művészfilmesek Cannes-ban koktélok és kaviáros szendvicsek felett sajnálkoznak a világ sanyarúbb sorsú lakóin, a bűntudat minden ilyen témájú filmnél tapintható, ahogy ennél is.
Mint ahogy a meghatódás is: Istenem, milyen érzékeny lelkek csinálnak Európában filmet, olyan gyerekekkel a főszerepben, akik aztán „jelenlétükkel elbűvölik, megbabonázzák” a nézőt. Erre a stratégiára egyébként pályák és díjak épülnek, jelen esetben Berlinben a versenyfilmek között volt a Nővér.
Tarr Béla országának azonban nem a svájci tömbházlakók sanyarú sorsánál kezdődik a proletárlét, ahonnan a magas csúcsok luxussípályáira vezet az út, hogy a 12 éves Simon összelopkodja a napi betevőt magának és a valami fura félprostituáltlétben élő nővérének. Mi a Nyírségből, de akár a szomszédból is több nyomort és kiszolgáltatottságot tudunk összeszedni, nem is beszélve a nem túl izmos szociális szál mellé odavetett rokoni-érzelmi megterheltségről. Ursula Meier filmjének kamerája oly sokat felejtkezik Kacey Mottet Kleinnen és Léa Seydoux-n, hogy lassan elfelejti, itt egy dramaturgiai folyamatért is felelős, úgyhogy a végére az egymásra hajigált sorscsapások mellett csak a símárkákra és a svájci tájra emlékezünk, de ehhez elég átlapozni egy katalógust valamelyik utazási irodában. Azt pedig, hogy Scully ügynök (Gilliand Anderson) szerepeltetése ironikus gesztus (akar lenni) vagy szimpla ügyetlenség(gé lesz), már el sem lehet dönteni.
Nővér (12)
(L’enfant d’en haut)
Francia-svájci, feliratos film
Rendező: Ursula Meier
Főszereplők: Léa Seydoux, Gillian Anderson, Kacey Mottet Klein, Martin Compston
100 perc
Forgalmazó: Mozinet
Bemutató: 06. 28. | hirdetés
 |
|
Névjegy: Léa Seydoux
Bár családjában annyi a filmmogul, mint más családokban a kishivatalnok (a Pathé és a Gaumont első embere is a rokona), az 1985-ös születésű Léa Seydoux a saját jogán lett az, aki: sokak szemében a legkívánatosabb (úgy szakmailag, mint nőileg) fiatal francia színésznő. Méghozzá azon kevés francia színésznők egyike, akikkel nemcsak a helyi rendezők számolnak, de az amerikaiak is. Persze először a hazai porondon kellett teljesítenie, s pályafutása ezen szakaszából hozzánk is eljutott egy-két darab, például a Majdnem bombanők, a Francia szépség vagy a Lourdes, de legalább ennyi filmje (mint például a Plein sud vagy a Belle Épine) megmaradt francia belügynek.
A színésznő viszont egyáltalán nem maradt meg francia belügynek: ha mísz francia királyi feleség, hidegvérű francia bérgyilkosnő vagy egyszerűen csak egy csupaszív Szajna-parti szépség kell Hollywoodnak, mostanában őt és csakis őt hívják, mint azt olyan filmek is bizonyítják, mint Ridley Scott Robin Hoodja, Tom Cruise legújabb Mission: Impossible filmje, vagy Woody Allen jókedvében forgatott párizsi tinglitanglija, az Éjfélkor Párizsban. Mindamellett Tarantino Becstelen brigantykjában is volt egy kis jelenése, s bár a szerep valóban aprócska volt, de mint köztudomású, Tarantino szereti újrahasznosítani a színészeit, így nem csodálkoznánk, ha a közeljövőben még viszontlátnánk Léa Seydoux-t valamilyen QT-közeli vállalkozásban.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
