PM Online | Korábbi cikkeink

Mi volt élete legjobb karácsonyi ajándéka?
M. W.: Egy vadonatúj bringa, amit kölyökként kaptam. Sikerült meggyőznöm a szüleimet és a bátyámat is, hogy tudok biciklizni. Ők meg bevették. Pokoli hideg karácsony reggelünk volt Bostonban, kint álltunk a fagyban, én, a bringa és az egész család, s eljött az igazság pillanata.

Felültem a biciklire, a szüleim elkezdtek tolni, majd jött a lejtő. Minthogy soha életemben nem ültem még bicajon, természetesen fogalmam sem volt, hogyan kell megállni. Hatalmas esés lett a vége.

Első blikkre mit gondolt a film alapötletéről?
M. W.: Azt, hogy nem nekem való. Mi van? Egy játékmackó, ami életre kel, és nem lehet leállítani? Na, ne már. Aztán elolvastam a forgatókönyvet és kiderült, hogy ez mindenekelőtt, mackó ide, mackó oda, egy barátság története.

Hasonló a humora, mint Seth MacFarlane rendezőnek?
M. W.: Az övé egy kicsit kifinomultabb mint az enyém. Az enyém inkább flaszterhumor.

Nagy családban nőtt fel, aligha lehetett szűkében a haveroknak. Megmaradtak a gyermekkori barátságok?
M. W.: Ragaszkodom a haverokhoz, ameddig csak lehetett, állandóan együtt lógtunk. Így volt ez egészen addig, míg az asszony rám nem szólt: figyelj, itt a gyerek, itt vagyunk mi, mégsem költöztetheted be ezekek a fickókat az új házba! Hát, így lett vége a nagy bandázásoknak. Ameddig csak lehetett, igyekeztem valamit megőrizni a kamaszkorból. Két fiam van, manapság velük bandázom.

Képesek a férfiak teljesen felnőni valaha is?
M. W.:Embere válogatja. Azért már találkoztam férfiakkal, akik teljesen felnőttnek tűntek.

Milyen volt a játékmackóval való közös munka?
M. W.: Meg kellett szokni, de aztán kifejezetten élveztem, hogy nem kell más színészekhez igazodni.