Interjú
Nadine Labaki
2008-22. szám / Köves Gábor
Libanoni filmet is ritkán találni a heti filmbemutatók között, hát még libanoni romantikus vígjátékot. Nadine Labaki nemcsak rendezője,
 de egyik főszereplője is a héten mozikba kerülő Karamell című filmnek. A sokoldalú rendezőnővel a Francia Filmnapokon beszélgettünk.
A filmvégi felirat szerint Bejrútnak ajánlja a Karamellt. Ennyire fontos önnek a város?
N. L.: Nagyon fontos. Itt nőttem fel, itt élek, ez az én városom. Sokat utazom, de mindig ide térek haza. A Karamellt egy nagyon reményteljes időszakban készítettem, amikor végre pozitív irányba mozdult el sok minden Libanonban. A háború már jó ideje mögöttünk volt, és művészileg is kezdett felszabadulni az ország. Ez a hangulat határozta meg a forgatást is. Legalábbis az első napokat, mert egy hét elteltével ismét háborúban álltunk. Tiszta őrület volt! Egyik napról a másikra egy háborús közegben találtam magam, miközben egy olyan filmet forgattam, amely egy egészen másfajta atmoszférában, egy életigenlő, békés, boldog légkörben játszódott. Az is megkérdőjeleződött bennem, hogy van-e egyáltalán értelme ilyen körülmények között megcsinálni ezt a filmet, de aztán úgy gondoltam, talán éppen ez a feladatom, hogy a háborús arcán kívül valami mást is megmutassak az országból. A Karamell azt mutatja meg, hogy milyenek a libanoniak egy békés napon.
Amikor távol van az otthonától, milyen képet őriz Bejrútról?
N. L.: A legelső, ami eszembe jut, a napsütés, aztán a levegő fűszeres illata, a virágzó fák, de ugyanígy a kevésbé idilli dolgok is, a csatornaszag, az állandó felfordulás és hangzavar az utcákon – ezeknek a keverékéből áll össze az én Bejrút-képem, de azért remélem, hogy ebből a filmből is átjön valami.
Készültek korábban is olyan filmek Libanonban, amelyek a Karamellhez hasonlóan a városnak ezt a mindennapos arcát örökítették meg?
N. L.: Nem igazán. A libanoni filmek többsége a háborús viszonyokról szól, ami azt hiszem, érthető is egy ilyen országban. Nem állítanám, hogy a Karamell a legelső olyan hazai alkotás, amely nem vesz tudomást a háborúról, de az elsők között van biztosan.
| hirdetés
 |
|
A szépségszalon, ahol a Karamell is játszódik, gyakori és hálás helyszíne a romantikus komédiáknak, elég csak a Vénusz szépségszalon vagy a Beauty Shop című filmekre gondolni…
N. L.: Mint a legtöbb nő, én is alaposan, kívülről-belülről ismerem ezeknek a szalonoknak a világát, és mindig lenyűgöztek az itt zajló rituálék, mint például a gyantázás, a sminkelés vagy a hosszadalmas frizurakészítés. Sokszor úgy tűnt, mintha mindez csak ürügyül szolgálna a nőknek, hogy összejöjjenek egy jó kis pletykapartira. Itt végre távol lehetnek a férfi tekintetektől, 1-2 órára felfüggeszthetik a versenyt, és maguk között beszélhetnek a legintimebb dolgokról. Szoktuk mondani, hogy ha a falak beszélni tudnának… nos, én megpróbáltam szóra bírni ezeket a falakat.
Tudatosan gyűjtötte a filmre való anyagot a kozmetikai tereptúrák során?
N. L.: Ha azt kérdezi, hogy jegyzeteltem-e, nem, arra nem vetemedtem, de azért utólag sok gyantázás közben elkapott sztorit leírtam.
A Karamell volt Libanon hivatalos Oscar-jelöltje, most mégis a Francia Filmnapokon beszélgetünk róla. Mennyiben francia a filmje?
N. L.: Francia a film producere, hivatalosan francia-libanoni koprodukció vagyunk. A Fonds Sud Cinéma támogatta a filmet, és ők szerencsére nem írták elő, hogy milyen arányban kell franciának és libanoninak lennie a produkciónak.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
