Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 20., szombat
Tivadar

 
 
Nyomtatható változat

Magyar plakát retro
2008-22. szám / Csejtei Orsolya

Az élet egyik apró kegyetlensége, hogy „fénykorról” csak és kizárólag múlt időben lehet beszélni.
A jelenben soha nem érhető tetten, mindig csak visszatekintve, látva az aktuális és siralmasabb vagy csupán siralmasabbnak ítélt jelent. Ami tehát valaha „fénykorát” élte, csak a múlt versenyében tud megküzdeni a „régi szép idők” megérdemelt dicsőségéért, s a jelen nosztalgikusan elismerő (vissza)pillantásáért.
Így van ezzel a magyar plakát is, amely azzal együtt, hogy Benczúr Gyula 1885-ös falragasza óta, amelyet az Országos Kiállításra készített, járt emelkedőt és lejtőt is egyaránt, hosszú évtizedeken keresztül a csúcson tudott maradni. Üdítő színfoltja volt a kultúrának, a kereskedelemnek, de még az önmagában a legkevésbé sem üdítő politikai életnek egyaránt. Ahogy Feledy Balázs a kiállítás megnyitószövegében elmondta, „a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek magyar plakátjaira úgy emlékezünk, mint a vizuális frissesség műveire…”. Tervezőik az úgynevezett „nagy generáció”, akik még a képző- és iparművészet ma már egyre kevésbé használatos, hagyományos eszköznyelvét beszélték, komplett műalkotásokkal – festményekkel, grafikákkal és fotómontázsokkal – hirdették: a mozikban mától látható a Balszerencsés Alfréd, Köszöntjük az édesanyákat!, vagy épp azt, hogy „Táváris konyec”.
Ahogy nézzük Balogh István Szamurájhűségét (hét nemzedék véres naplója, szélesvásznú japán filmdráma) vagy Oláh György nagyon is aktuális Monty Python-parafrázisát, miszerint „Na jó, legyünk egyformák! De ki legyen a modell?”, Pilinszky plakátmagányából előbukkanó cinikus énünk nem tudja nem tudomásul vétetni velünk, hogy bár az idő halad, a körülöttünk lévő dolgok mit sem változnak. Csak az, ahogyan – némi stílus- és egyéniségvesztéssel – beszélünk róluk. Tisztelet a kivételnek.
hirdetés

Budapest Galéria Kiállítóháza
Június 22-ig
400/200 Ft

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor