Fürdőséták
2008-23. szám / Légrády Eszter
Színházak, múzeumok, fürdők. Mindegyiket valami megfoghatatlan titokzatosság övezi, és hiába nézünk meg egy előadást vagy egy tárlatot,
váltunk jegyet valamelyik fürdőkbe, nem kerülünk közelebb az ajtók mögött megbúvó világhoz.  Az elmúlt években többször láttunk arra példát, amikor ezen intézmények valamelyike bepillantást engedett egy-egy napra a kulisszák mögé. A közönség imádja a titkokat, hiszen ki ne lenne kíváncsi régi korok történeteire és szereplőire?
A Petőfi Irodalmi Múzeum pár éve kiállítást rendezett neves írók fürdőzési szokásairól. A termek homokos parttá alakultak, a plafonról levélrészletek, versek és egyéb írások emlékeztek meg a korabeliek szabadidős mulatságairól. A falakat borító fotókról írók mosolyogtak le kajánul a látogatókra. Egyikük sem hasonlított az iskolapadból ismert, melankolikus tekintetű irodalomkönyv-portrékra. Ezekkel az ismeretekkel felvértezve, hatalmas elvárással csobbantam bele a Fürdőséták elnevezésű programsorozat közepébe.
A Széchenyi fürdőbe érkezvén sétavezetőm őszintén megörült nekem, majd gyorsított tempóra váltva robogtunk át az épületeken. Megismertem a két fürdőszárny keletkezésének történetét és főbb stíluselemeit, az építészeket, és ami a legfontosabb, megtudtam, hány medence van. Ha hozok magammal egy Budapest útikönyvet, ezt a sok mindent már előre kijegyzetelhettem volna, de nem ezért jöttem el erre a pazar helyre, többre vágytam egy rakás adathalmaznál. Olyan történeteket szerettem volna hallani, amik közelebb hoznak az ismeretlenül ismerőshöz. Faggatózásomra, vajon miféle mitológiai alakokat ábrázolhatnak az itt-ott felbukkanó tengeri lények, azt a választ kaptam, hogy senkit, csak úgy vannak. Kíváncsiskodtam a rengeteg anekdota után is, amihez ez a hatalmas komplexum oly sok éven át a hátteret biztosította, és már meg sem lepődtem vezetőm válaszán: ő ilyeneket nem ismer. | hirdetés
 |
|
Ennek ellenére nem adtam fel a reményt, mert másnap a Gellért fürdő kecsegtetett hasonló sétával, amihez fogható fergeteges üzemi sétát még nem éltem át. Üzleti befektetőként minden bizonnyal a tíz ujjamat megnyaltam volna, de így csak fanyalogni maradt időm. Nagy szerencsémre kísérőnk sokkal felkészültebbnek mutatkozott, így nem az elején, hanem csak a közepén kezdtem el bóbiskolni. A fürdő minden szegletét szépen, pontosan bejártuk, kultúrszomjam nőttön-nőtt, elégedetlenségemre már szavakat sem találtam.
A Gellért és a Széchenyi a város két emblematikus épülete, intézménye. Hosszú évtizedek óta őrzik hírnevüket, de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy automatikusan így is marad. A hagyományok ápolásra szorulnak, és ha egy olyan lehetőség nyílik, mint a vezetéses látogatás, élni kell vele, hogy az érdeklődők minél színesebb és izgalmasabb képpel térhessenek haza a programról. Először egy kis időutazáson vettem volna részt szívesen, hogy megismerjem a múlt századi eleji pesti lakosok mindennapjait, a domináns művészeti stílusokat. A Gellértben például a hullámmedence mellett áll egy szoborlány. Micsoda siker lett volna, ha megmutatják a fotót, amin Karinthy Frigyes egy szál fürdőnadrágban, felkapaszkodván a szoborra, lazán átkarolja a karcsú alakot. Igaz, ez talán munkát igényel, mint egy száraz körberohanás, ám a befektetett energia többszörösen megtérül. A legendák így örökíthetők tovább, hiszen ki ne járna szívesen olyan fürdőbe, ahol minden tárgy, szobor és fa mesélni tud…
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
