Balázs Zoltán az eddigi lassú, szép szertartásszínházával szemben már tavaly élesen váltott A Mikádó előadásával,
amiből ötletekben tobzódó, azóta nemzetközi sikert is elért, szellemes báboperettet rendezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, bábos és opera szakos hallgatók közreműködésével.  Ennek logikus folytatása az a Leonce és Léna előadás, amit a Bárka Színházban vitt színre. Ezúttal is diákos jókedv, féktelen és boldogan szabadjára engedett tettvágy, rakoncátlan pajkosság uralkodik a deszkákon, illetve inkább azon a hatalmas műbőrrel bevont szivacson, amin a színészek játszanak. Azért van szükség ilyen süppedős, a tornászok által is használt eséstompítóra, mert a szereplők kemény artistáknak is becsületére váló mozgásokkal is előrukkolnak, komoly fizikai munkát végeznek. Jelmezként mindannyian semlegesnek ható fekete ruhát viselnek, olyan öltözetet képzelünk a helyére, ami éppen az általuk játszott figurának megfelel. És mind a nyolcan, Bakos Éva, Fátyol Hermina, Fátyol Kamilla, Simkó Katalin, Orosz Ákos, Papp Zoltán, Páll Zsolt, Tompa Ádám, játszanak mindent. Lehetnek fő és mellékszereplők, férfiak és nők egyaránt. A Maladype Színház társulatának tagjai ugyanis, Balázs Zoltán vezetésével, azt eszelték ki, hogy Büchner darabjának valamennyi jelenetét megtanulják négyféle módon. És mivel 25 jelenet van, ezért százféle mini produkció látható, a közönség is beleszólhat abba, melyik jelenetből kér még egy verziót, és mikor szeretne már tovább haladni a vékony cselekményszál mentén.
Az alkotók nem görcsöltek rá arra, hogy a darab amúgy is mozaikos szerkezetű, ezt még inkább hangsúlyozzák, és tulajdonképpen helyzetgyakorlatok sorozatát mutatják be. Szeleburdiak és szertelenek, csatakosra izzadnak. Nemcsak a testüket gyötrik, hanem a lelküket is, igen mélyre ásnak magukban a viszonylag rövid szituációk ideje alatt is. Változatokat mutatnak be a szerelemre, a sóvárgásra, a kitaszítottságra, az elmagányosodásra, a kitörő örömre, az égbe kiáltó szeretetre, az eltávolodásra, majd az újra közeledésre, temérdek költői, humorral, melegséggel, emberséggel átszőtt etűddel szolgálnak. Önismereti kalandnak is szánják a színházat. Ha nem is a szó szoros értelmében, de csupaszra vetkőznek előttünk. Kitárulkoznak, megmutatkoznak, és érezhetően átlagon felül sokat dolgoznak. Balázs eddigi munkái közül jó néhányat tán csodáltam, de többségüket nem különösen szerettem, mert temérdek kimódoltságot éreztem bennük. Most viszont olyan elementáris, bár kissé szertelen, ezért olykor ritmustalan a játékkedv, hogy az lenyűgöz.
|
vissza
vissza a lap tetejére
