A The Trousers annyiban mindenképp kilóg a hazai indie-bandák sorából, hogy az ötfős zenekar a nyolcvanas helyett a hatvanas-hetvenes évekbe nyúltak vissza inspirációért.
Nemrég megjelent Planetary Process című első albumuk kapcsán beszélgettem Kőváry Zoltán gitáros-énekes zenekarvezetővel.
Saját zenekarod mellett zenélsz az Amber Smithben, a lemezetek producere pedig a bátyád, aki a Neót erősíti. Mindkét zenekar erős popjelleggel bír, és sok elektronikát használ, míg a Trousers inkább hagyományos rockmuzsikát játszik…
K. Z.: Volt egy közös zenekarunk még Békéscsabán, a Rag Doll, amiben együtt zenéltünk. Amikor feloszlottunk, ő a Neóba távozott, én pedig az Amber Smithbe. Ő nem tagja a Trousersnek, de a lemezkészítési munkálatokból rendesen kivette a részét: az éneksávokat és sok hangszeres sávot együtt csináltunk. Nagyon megértjük egymást, és ideális munkatársak vagyunk.
A Trousers a hatvanas-hetvenes éveket idézi meg. Ezen a zenei korszakon nőttetek fel?
K. Z.: A szüleink lemezgyűjteménye volt számunkra a legmeghatározóbb, elsősorban is a hatvanas évek. Peti, a tesóm sokkal nyitottabb, mint én, ő sok mást is befogadott, például Madonnát, én ezeket a zenéket csak távolról szemléltem. Őt a popvénája eklektikusabbá teszi, én meg maradtam a Stonesnál meg a Beatlesnél.
Honnan jön a nevetek?
K. Z.: Semmi komoly, csak úgy poénból vettük fel. Tetszett nagyon, hogy ennek a szónak nincs egyes száma, meg hogy az ’ou’ miatt nem tipikusan angol, hanem kicsit franciás. Különben meg nagyon megragadja az embereket. Megkaptuk már érte azt is, hogy ez egy szar név, meg azt is, hogy a legfrappánsabb választás. |
A Trousers mennyiben szól rólad, és mennyiben a téged körülvevő másik négy zenészről?
K. Z.: Annyiban rólam szól, hogy az összes számot én írom. Annak a felfogásnak vagyok ugyanis a híve, az működik a legjobban szerintem, ha egy zenekarban egy vagy maximum két szerző van csupán, akik megálmodják a fejükben a dalokat, majd összerakják azokat. Ők határozzák meg az irányvonalat, a stílust, a hangulatot, a „mondanivalót”. De persze az is működőképes, ha egy banda a próbák jammelései közben találja ki a számokat. A lényeg, hogy az a jó szám, amit egy szál akusztikus gitáron is elő lehet adni. Otthon én is így szülöm meg a dalokat, addig csűröm-csavarom, amíg azt nem gondolom, hogy kész van. Aztán a próbán a többiekkel tovább alakítgatjuk, s eközben változhat a dal szerkezete, sebessége, ritmusképlete, de az alapstruktúrája a fejemben születik meg, s az nem is változik.
2003 végén alakultatok, az első lemez viszont csak most jött ki. Miben változtatok a leginkább ez alatt a szűk öt év alatt?
K. Z.: Ma már tudatosabban zenélünk, nem hiába most készültünk el az első lemezzel. Az eredeti felállásból már csak a billentyűs van mellettem, Ambrus Ábrahám barátom, a többiek menet közben csatlakoztak hozzánk. Amikor belekezdtünk a Trousersbe, sokkal ösztönösebben zenéltünk, de ahogy múltak a hónapok és az évek, kiderült számomra, a mindenkori divathullámoknál sokkal fontosabbak a zenei gyökerek. Így jutottunk el végül a mostani, retrós-garázsrockos stílusunkhoz, és mostanra forrtunk ki, váltunk igazi zenekarrá.
Ismert zenekarnak számítotok már itthon?
K. Z.: Még nem annyira, de az ország „meghódítása” majd most következik, hogy megjelent a lemez, és reményeink szerint sokfelé fellépünk majd itthon. Ami nagyon sokat segített, hogy a Petőfi Rádió lejátszási listáját a Blood For You három hétig vezette tavaly november-december környékén. Nekünk az nagyon jót tett, mert az ország sok részén megismerték a nevünket, ami aztán jótékony hatással volt a klipre is, ami egészen a hatodik helyig jutott a magyar MTV-n. Több mindennek kell működnie egyszerre, hogy egy zenekarról azt mondhassuk: ismert és befutott. Kell a sok koncertezés, és nagyon fontos a médiamegjelenés, ami alatt nemcsak az interjúkat értem, hanem a rádiós és tévés lejátszásokat is. Utóbbit sem szabad elhanyagolni. Ismerek olyan zenekarokat, amelyek koncerten nagyon megfogták a közönséget, de mivel a média eléggé hanyagolja őket, ezért egy körön túl nem ismertek. Nálunk viszont pont fordított a helyzet, mi koncertben nem vagyunk még annyira előre. De most ezen dolgozunk, hogy megváltozzon a helyzet, összetalálkozzon egymással és egyensúlyba kerüljön a két dolog, mint például az Amber Smith esetében is.
|
vissza
vissza a lap tetejére
