Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Kritika (3,5)
Halálos iramban 6.
2013-05. szám / Gulya István

Vannak filmek és szerepek, amik ráégnek alkotóikra, stílszerűen szólva: ahogy óvatlan szerelő karjára forr rá az izzó hengerfej. Sajátos stigmaként nem szabadulnak tőle, finomabban mondva: eggyé válnak a filmmel. Paul Walker pályája – inkább kisebb, mint nagyobb kanyarokkal – a
Halálos iramban iparág nyomvonalán halad, a száguldós sextettből négyet pedig Justin Lin rendezett. Gyakori, hogy az emlékezetes indulású, de „elgagyisodott” szériák (lásd: Cápa-sorozat) jutnak el a hatodik részig vagy tovább, ami általában a végső ellaposodást jelenti – esetleg a filmmárka-tulajdonos a sok kudarc után megpróbálja mégis újraindítatni a brandjét –, itt azonban szó sincs erről. Megkockáztatjuk, a Halálos iramban 6. az aszfaltszaggató akciófolyam legsikerültebb darabja.
Chris Morgan forgatókönyve (négy Halálos iramban film mellett a 47 Ronin, a Wanted és a Mobil scriptjét is ő jegyzi) alapján Lin túllépett a szokásos „tesztoszteron-túltengett macsók turbó verdákon, dögös csajokkal szegülnek szembe a törvénnyel” toposzon, és csavart a történeten. Többet is. Egy: Dom (Vin Diesel) nője, Letty (Michele Rodriguez) nem halott, ellenben memóriazavaros, és beállt a rosszak közé. Kettő: Hobbs ügynök (Dwayne „The Rock” Johnson) az otthon körözött Domék segítségét kéri egy olyan autós-fegyveres csúcsbanda ellen, aminek feje egy rossz útra tért elit-kommandós (Luke Evans). Cserébe büntetlenül mehetnek haza. Három: a gonosztevők mindig egy lépéssel előrébb járnak, áruló van a jók között. Négy: a szándékosan végsőkig vitt, nyilvánvalóan hihetetlen akciójelenetek (például gyorstank kontra versenykocsik a sztrádán) mellett beépít egy veszteséget, illetőleg a film végén megmutatja, kivel folytatódik a hetedik felvonás. (A film végéig maradni kell, és a film imdb.com honlapját megnézni nem ér.) Szórakozásnak abszolút megfelel.

Halálos iramban 6 (16)
(The Fast & the Furious 6)
Amerikai, szinkronizált film
hirdetés

Rendező: Justin Lin
Főszereplők: Paul Walker, Dwayne „The Rock" Johnson, Vin Diesel, Luke Evans, Gina Carano, Tyrese Gibson
145 perc
Forgalmazó: UIP–Duna Film
Már a mozikban

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor