Bán Zoltán András
Hölgyszonáta
2008-24. szám / D. Magyari Imre
Bach (Johann Sebastian), esetleg Strauss (csak Johann), őket érdemes hallgatni e két elbeszélést és egy kisregényt tartalmazó remek könyv
 olvasása közben, mondanám, de sugallhatja épp az Ajánlás Jelleme is.
Ínyenceknek való írások ezek, akiket ugyanúgy megfertőzött az irodalom és a zene, nemkülönben a dalszínházak s a színészklubok világa, mint a szerzőt. Olyanoknak, akik az olvasott szövegek mögött könnyedén felfedezik Kafkát, Kertész Imrét, Kleistet, Goethét, Kiekegaard-t. De olyanoknak is, akik nem: az olvasáshoz elsősorban érzékenység kell, nem műveltség. (Az íráshoz is.)
A rövid és kafkai Apám volt a Jegyzet szerint hódolat Kertész Imrének. Az Ajánlás Szelleme ezt nem mondaná, sőt, szerinte Kertész Imre sem; magam nem vagyok ilyen merész. A Kotányi főhadnagy pompás Kleist-imitáció (eine brillante Kleistung, szellemeskedik az Ajánlás Szelleme): 56-ban játszódik, de persze nem 56-ról szól. Kleistről szól, arról szól, hogy Bán Zoltán András nagyon szereti Kleistet.
Hogy a sűrű szövésű, sokféle szólamot összefonó, bravúros és titokzatos Hölgyszonáta miről szól, elmondható épp, hisz van története (bécsi! szerelmi! tragikus!), de (talán) sokkal inkább szól a normalitás viszonylagosságáról, a szexus hatalmáról, a történetek és magunk elmondhatatlanságról, a megteremtett világ öntörvényesüléséről, az elbeszélés nehézségeiről (hogy Ottliknak is hódoljon valaki).
Bach, Strauss. Végső esetben középkori és reneszánsz, háromszólamú énekek. | hirdetés
 |
|
És közben a Hölgyszonáta. Igazi posztbarokk.
Scolar Kiadó
224 oldal, 2495 Ft
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
