Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Judd Apatow
2008-26. szám

Forgatókönyvíróként már régóta jelen volt a szakmában mielőtt a 40 éves szűzzel és a Felkoppintvával az első igazi sikereit aratta volna.

Előfordult, hogy elbizonytalanodott, és megkérdőjelezte, hogy valóban viccesek-e a munkái?
J. A.: Aki vígjátékban utazik, ingoványos talajra lép, hiszen a geg egy rettenetesen szubjektív valami. Ha kitalálunk egy poént, amit szívesen elsütnénk a filmünkben, de a stúdió beint, hogy szerintünk ez egyáltalán nem vicces, csak azzal védekezhetünk, hogy szerintünk meg nagyon is az. Ezek papíron kiszámíthatatlan dolgok. Addig, amíg le nem forgattuk, és nem vittük közönség elé, képtelenség megmondani, hogy működik-e egy poén vagy sem. Volt úgy, hogy a kritikusoktól jó pontot kaptunk, de a közönséget ez egyáltalán nem hatotta meg, és a nézőket egy cseppet sem érdekelte, amivel próbálkoztunk: ilyenkor azért sokat számítottak a jó szavak. Még a kevésbé sikeres időkben is elég támogatást kaptam ahhoz, hogy folytassam. Azzal biztattam magam, hogy egyelőre még nem rúgtak ki, előbb-utóbb pedig csak sikerül eltalálni a megfelelő arányokat.

A meztelenkedés mindig is kényes pontnak számított a hollywoodi filmekben. Ezúttal A lankadatlanban a férfi testrészek is megkapják az őket megillető játékidőt…
J. A.: Szerettük volna helyre billenteni az egyensúlyt, hiszen egy pucér nő ma már mindennapos látvány, na de mi van a teremtés koronáival?! Elhatároztuk, hogy fellebbentjük a fátylat az eddig takarásban lévő testrészekről. Így kerek a világ, különben is a történet megkövetelte, hogy megmutassunk bizonyos, máshol nem látható dolgokat.

Patrick Duffy neve is feltűnik a stáblistán. Az ő jeleneteit kivágták a moziverzióból?
J. A.: Lehet így is fogalmazni, de én inkább azt mondanám, hogy ha a mozikban játszott filmben nincs is benne, de a rendezői változatban megtalálta a helyét. Olyanok vagyunk, mint a Szárnyas fejvadász; minden ikszedik évben hozzácsapunk majd a filmünkhöz egy-egy újabb jelenetet.
hirdetés


Van a privát DVD-gyűjteményének a legkedvesebb darabja?
J. A.: Hal Ashby filmje, a Harold és Maude. Egyébként abszolút DVD-párti vagyok, és már a forgatások előkészítésekor az jár a fejemben, hogy mivel dobhatnánk fel a DVD-megjelenést. A lankadatlan DVD-jén például egy csomó olyan dal van, ami a filmben el sem hangzik, és bemutatkozik az a kolléga is, aki a meztelenkedést vállalta.

És ezúttal az arca is láthatóvá válik?
J. A.: Egy röpke pillanatra, igen.

A film zenéje mennyire része a paródiának?
J. A.: Sokat vacilláltunk azon, hogy mennyire vegyük poénra a számokat. El kellett döntenünk, hogy a dalok már önmagukban viccesek legyenek-e, vagy csak aláfessék a poénokat. Végül az utóbbi mellett döntöttünk.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor