Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Kritika (4,5)
Na, mi van?
2008-27. szám / F. P.

Azaz milyen a kortárs művészet ma Magyarországon? Na, az van, hogy nekünk, mondhatnánk úgy is, hogy nekünk, Műcsarnoknak EZ a mai magyar kortárs művészet.
Szerintünk ez az, ami jó. Akinek van kedve, jöjjön, nézze meg, és ha tetszik, maradjon!

Talán hibás a kiállítás címe, ezúttal javára: inkább azt kellene kérdezni: na, mi lesz ebből? Mit hoz a holnap? Ugyanis a Műcsarnok kiállítása inkább egy előremutató jövőkép, mint egy sokéves összefoglalás. Annak, aki akarja tudni, mi az egyik lehetséges jövője ennek a kiállítótérnek, sőt, a magyar képzőművészeti szakmának – itt a helye.
Nem azért, mert ez egy olyan nagyon jó kiállítás volna. Igazából ez nem is egy kiállítás, hanem egy különleges lexikon. Nem kiállítás abban az értelemben, hogy nem egy nagy, egységes egész, hanem sok kis tárlat összessége – tulajdonképpen kilenc termet, kilenc kellemes kiállítást kapunk egy belépő áráért. Nagyon nagy erénye a Na, mi van?-nak, hogy lehetségessé tette jó pár érdekes és tehetséges embernek, ha tetszik, művésznek, hogy megmutassa, mit tud kezdeni, ha egy minimális összeget tényleg arra fordíthat, amiben a legjobb.
A kérdésre, hogy na, mi van? – amit kocsmában/buliban/utcán összefutva szoktunk feltenni, ha rég nem látott ismerőssel találkozunk – nem azt válaszolja a Műcsarnok, hogy a Kisvarsó halott, hogy mostanában szörfdeszkával járunk a metróba, hogy az eurózóna vesztesei vagyunk, vagy hogy manapság létrából építünk betűket, amúgy semmi különös, hanem azt, hogy gyere el, és nézd meg magad, mi van.
Nagy kiállítást csinálni a kortárs magyar művészetről olyan, mint amikor a családfő otthon várja a rossz tanulót, leülteti a konyhai kis zsámolyra, aztán megkérdezi: na, mi van? Úgysem derül ki semmi, de legalább megpróbáltuk. Egy ország egész művészeti termelését összefogni, vagy a Műcsarnokban kiállító művészeket ötévente egyszer sorra venni – meg lehet próbálni, de azt ne várjuk, hogy választ kapunk a címadó kérdésre. A választ magunknak kell megfogalmaznunk abból, amit látunk. A Műcsarnok most mindent megtesz azért, hogy azt mondhassuk: alapvetően minden jó, nincs okunk panaszra.
hirdetés



Műcsarnok
Augusztus 31-ig
1200/600 Ft

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor