A rendszerváltás után sokan azt reméltük, hogy a határon túli magyar társulatok munkája jobban eggyé forr a hazaiakkal. Nem így történt.
Az emberek többsége, de gyakran még a szakmabeliek is, alig ismerik a határon túli magyar együttesekben dolgozó művészeket, még mindig valami hősi, végvárakon az anyanyelvért harcoló, küldetéstudattól túltengő embereknek gondolják őket, akik nem biztos, hogy túl jót csinálnak, de becsülettel állják a sarat. A kisvárdai fesztivál sajnos túl messze van a fővárostól ahhoz, hogy megváltoztassa ezt a képet, bár mind többen írnak róla. A Vendégségben Budapesten kiváló sorozata is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a köztudatba jobban bekerüljenek a határon túli magyar előadások. Évekig jobbnak tartottam a kisvárdai mustrát, mint a Pécsi Országos Színházi Találkozót, most már ez sajnos nincs így, egyre több a rossz előadás, miközben vannak remek produkciók. Már korábban láttam például a nyitó előadásként szereplő, életkedvtől, energiától duzzadó beregszászi Liliomfit, ami a tavalyi kétségek után mégiscsak azt mutatja, hogy van utánpótlás Kárpátalján, annak ellenére, hogy több vezető színész Debrecenbe szerződött. Az már nem újdonság, hogy a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tartja a formáját, minden évben van figyelemre méltó rendezése Bocsárdi Lászlónak, ebben a szezonban az Yvonne, burgundi hercegnő, ami fancsali, groteszk humorral ábrázolja, mennyire fölforgatja akaratlanul is egy olyan ember a világot, aki nem felel meg a társadalmi előírásoknak. A legtöbb vitát az Újvidéki Színház Rocky Horror Show előadása kavarta, Nagy Viktor rendezésében. Voltak, akik teljesen elutasították, úgy vélték, hogy túllépi a megengedhető ízléshatárt, mások rajongtak érte. Szerintem annyi gúny, parodisztikus elem, lendület és színészi tehetség van benne, hogy az meglehetősen élvezetessé teszi, akkor is, ha különösebben nem szól semmiről, csak színpadi ribillió.
A komáromi Jókai Színház A bor című előadása viszont sokkal több ennél. Bezerédi Zoltán Gárdonyi Géza népszínművébe belelátta azt, ami valószínűleg benne is van, az abszurdba hajló szituációkat, amikor beszédképtelenné válnak egymással az emberek. Minden színész igencsak sajátos, nagyszerű karaktert formáz, miközben belesimul a példás összjátékba. A komáromiak másik előadása viszont komoly szerepet játszott abban, hogy egyéni csúcsot javítottam, egy nap még soha nem jöttem ki két előadásról. Az Anyám azt mondta, hogy ne című produkció olyan szenvelgőre, önsajnálkozóra, monotonul unalmasra sikeredett Lévay Adina rendezésében, hogy menekülőre fogtam. A szünetig bírtam csak a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Világtalanok című előadását, ami Kövesdy István markáns rendezői elgondolása híján, fajsúlyos színészi jelenlét nélkül, álmosítóan unalmasra sikeredett. Ellentétben ugyanennek a színháznak Figaro házassága előadásával. Anger Zsolt rendezése érezteti, hogy ezt a darabot nemcsak kedves kis vígjátékként kell játszani, hanem a túlhevült szenvedélyek már-már tragédiába torkolló tragikomédiájaként. Végig kellene jobban gondolni a válogatás szempontjait, ha valamelyik társulatnak nincs fesztiválképes teljesítménye, akkor tanácsosabb lenne nem meghívni, ha pedig egy színház kiváló előadással van jelen, fölösleges elhívni egy sokkal rosszabb arcát mutató munkáját is. Az újvidékiektől viszont nagyon is megérte elhívni A Pál utcai fiúkat is. Sok tehetséges, tettvágytól égő fiatal hatalmas kedvvel játszik benne. László Sándor irányításával pontosan eltalálják, hogy még nem sziruposak, de bátran érzelmileg túlfűtöttek. A marosvásárhelyi Yorick Stúdió tagjai viszont nem találnak el semmit, a Paravarietében erőlködnek, hogy könnyedén szórakoztatóak, ugyanokkor társadalomkritikusak is legyenek, van is egy-egy emlékezetes pillanat, de alapvetően érdektelenségbe fullad az előadás, aminek végén még az udvariassági taps is igencsak kurtára sikeredik. Ifjú színészekkel és a Háromszék Táncegyüttes táncosaival viszont Uray Péter a cirkusz, a kortárs tánc és a színészet elemeit ötvöző, etűdökből építkező, komoly testi megterhelést jelentő, bájjal és fantáziával teli produkciót hozott létre. A kisvárdai fesztiválon folyamatosan hidegből melegbe kerültünk, nagyon rossz után nagyon jót láttunk, vagy éppen fordítva. |
vissza
vissza a lap tetejére
