Lehet, hogy csak a helyben dolgozóknak jelent megváltást a Goldcenter Sport- és Szabadidőközpontban található Gold Bisztró, de nekik feltétlenül.
 Hellyel-közzel teljesen ellentmond a józan észnek a hely puszta léte, sőt, a fenti „található” kifejezés is csak költői túlzás, mert pontos helyismeret nélkül nehezen adja magát a komplexum. A Lágymányosi-híd tövénél a Budafoki útról mindkét irányból ömlő forgalom alig-alig enged teret a nézelődésnek, gyalogszerrel óriásiak a távolságok, kocsival viszont nehéz bármit is észrevenni a lehangoló gyárépületek között. Ha az első akadályt sikerrel vettük, máris jön a következő furcsaság: a hangulatosan berendezett, modern belső terű étterem mellett izzadt férfiak ugrándoznak az üvegketrecben és ütőkkel püfölnek egy jobb sorsra érdemes gumilabdát (már amennyiben eltalálják a menedzsersportok kvintesszenciájaként fungáló squash-labdát), mások csapzottan, törülközőkkel a nyakukban vonulnak tusolni, vagy vissza a futópadokra, egyszóval mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy étvágygerjesztő miliőbe csöppenünk. Ennek megfelelően a hely maga sem csendes, hallani a labdacsapkodást, az ajtócsapkodást, sportos helyszín, nem várunk semmi jót. Pedig ami következik, az megdöbbentő: a „baráti” ár jelző nem fejezi ki pontosan azt a helyzetet, amikor – nem csalás, nem ámítás - 1100 forintért háromfogásos menüt kínálnak, de nem ám valami megúszós, olcsójánosos változatot. Itt bizony nagyon korrekt fogások készülnek a konyhán, normális adagban, felvilágosult tálalásban. Tegyük hozzá gyorsan: laza, de nagyon szakértő felszolgálásban. Az étlap szűk, a csak este rendelhető á la carte kínálatban sem szerepel 8-10 fogásnál több, a déltől ötig kínált ebéd menüben 4-5 fogás közül választhatunk - sportkifejezéssel élve: fogásnemenként. Ezek viszont parádésak. A petrezselymes rakott csülök hideg előételként friss és könnyed felütés, sok zöldséggel készült a kocsonya, a bőrös-zsíros részek teljes mértékben negligálva, amit persze egyszerre bánunk és megértünk. Az Újházy tyúkhúsleves mindent tartalmaz, amit a nagykönyv előír, egyedül a hőmérséklet nem jutott el a kellő pontig, ami azért kellemetlen, mert lényegében nyitásra érkeztünk, vagy forrónak és frissnek kellene lennie, vagy nem ma készült… Utóbbiról árulkodik egyébként a lé ici-picit fáradtkás íze is. A főételek már parádéznak, különösen a káposztás tésztával tálalt pecsenye kacsacomb lenyűgöző, szemre is, ízre is pazar, más helyeken önmagában elkérnek 2800 forintot egy ilyen fogásért… A könnyű dödöllével szervírozott grillezett tarja is kiáll bármilyen próbát, friss és omlós a hús, hozzá lebegően könnyű tejfölhab kelleti magát a tányéron, nem is sikertelenül. Zárásként abbahagyhatatlanul finom bazsalikom-fagylaltot tálalnak, illetve egy kelleténél talán kevésbé édes, de légies túrógombócot, amit fanyar naranccsal kínálnak, az étlapon még dióolajat is ígértek hozzá, ennek nyomai azonban nem fedezhetőek föl. De ezeket az apró hibákat tényleg nagyítóval kell keresni, inkább ne is tegyük szóvá. Örüljünk, hogy nyitott valaki egy ilyen pofátlanul olcsó, csúcsgasztronómiai magasságot célzó helyet. Hátha megmarad. Legalább a budafokiak is járjanak egyszer jól.
|
vissza
vissza a lap tetejére
