PM Online | Korábbi cikkeink

Mi sem bizonyítja jobban a magyar gasztroforradalom sodró lendületét, mint hogy a korábban zászlóshajónak számító helyek bázisán újabb és újabb virágok sarjadnak. A második generációs forradalmárok nem égetnek föl maguk mögött minden hidat, így a pesti gasztroszcéna nagyobb dicsőségét hirdető evőhelyek valóban osztódással szaporodnak. Az Olimpia étterem például újabb virágkorát éli, miközben a helyet eredetileg megálmodó Takács Lajos séf már rég a belvárosban brillírozik, az étterem további emblematikus figurái pedig épp nemrégiben nyitottak egy új éttermet Fricska néven.

A csapat élén a minden valamirevaló vendég által teljes joggal rettegett Csongrádi úr rémisztgeti a betérőket. A – szó szerint – tiszteletet parancsoló főpincnök határozott, ellentmondást nem tűrő egyénisége számtalan városi anekdotának szolgál alapjául, az előtte szégyenükben összetöpörödő, esetleg az ételhez kevéssé passzoló bort óhajtó, vagy ne adj’ isten vegetáriánus vendégek száma ismeretlen. Most is ő fogad, „barátságosan” megnyugtat, hogy kizárt, hogy egy szamárpadon kívül máshol le tudjunk ülni, de aztán megkönyörül rajtunk, és asztalt biztosít az ebédidőben valóban elég sűrűn látogatott, szépen felújított helyen. A kezdeti ijedtség után már egy száguldó, egyszemélyes csapásmérő egység gondoskodásába kerülünk. A bámulatos határozottságú, minden rezdülést érzékelő pincér lényegében egymaga látja el a telt házas étterem valamennyi asztalát, és még arra is marad energiája, hogy fesztelenül, személyre szabott kedélyeskedéssel dobja föl a hangulatot. Más helyeken ennek huszadára sem futja figyelemből, akármekkora felszolgáló csapat esetén sem.
Jól és fontosnak érezzük magunkat, aminek persze az sem árt, hogy a házi készítésű, frissen sült kenyerek mellé fantasztikus fogásokkal rukkol elő a konyha. A bombaáron kínált ebédmenü ellenállhatatlan. Káposztával és tökéletes állagú, roppanós lencsével bélelt orjaleves, amelyet ráadásul kis kancsóból, a mélytányért levegőben tartva öntenek fel: látványos kivitelezés, mély, koncentrált ízek. Szemet gyönyörködtető a kacsamájpaté tálalása is, dizájnbeton tálcán, kellemesen konyakos meggylekvárral vagy inkább meggyzselével. A forró házi kenyér méltó társra lel a habkönnyű májban. A főételek tekintetében is a máj vonalon maradunk, de ezúttal a csirkemáj lesz a főszereplő. Pompásan eltalált sülési fokozaton érkezik: vágható és harapható, belül mégis krémes textúrájú csirkemájak, alattuk pikáns, mustáros krumplipüré és élénk szín- és ízvilágú cukkinihab. Másik főételünk szinte rózsaszínre hagyott, vékonyra szelt borjúsült és petrezselymes bulgur. A két termetes szelet laskagomba-körítés kicsit nehezebben adja meg magát az elvárhatónál, de ennél nagyobb gondunk sose legyen. Annál is kevésbé, mert madártej ismét csak új dimenziókat nyit az unalomig ismert desszert történetében: karamellel meglocsolt, grillázzsal megszórt felhőcske, vaníliapöttyökkel gazdagon ellátott, vidámsárga sodó, méltó lezárás.
Úgyhogy, ha valaki a későbbiekben kételkedne, hogy melyik oldalon álltunk, leszögezzük: pártoljuk a forradalmat.