4
Színháztalálkozó
A színházba járás ugyan már régen nem úri sport, de azzá tehetjük, látszólag legalábbis, egy elegáns húzással, ha a szellemi építkezés előtt a testünkkel is jól bánunk. No nem valamilyen testmozgásra gondolok, hanem az evésre, bár ha úgy vesszük, akkor a rágás meg a nyelés is annak minősül.
A Művész étterem a Vígszínház mögött bújik meg, és szó szerint, mert ha nem áll a pincér éppen az ajtajában, akkor nem biztos, hogy kiszúrja az ember. Kívülről ugyanis semmi nem látszik abból a visszafogott eleganciából, ami belülről jellemzi az éttermet. Az utcáról szemlélve inkább gyroskajáldának tűnik vagy egy jobb sörözőnek. Látványra különben furcsa hely a Művész. Hiába barátságos és előzékeny a személyzet, ha az étterem viszont cseppet sem az, sőt éppen ez a nagy baj vele, hogy bár hangulatosnak szánták, de pont ez az, ami csorbát szenved. A már említett visszafogott elegancia túlerőltetése önmaga paródiájába fordul át, és inkább amolyan kispolgárias miliőt kölcsönöz a helynek. Na de ennyi az összes fanyalognivalónk, mert ugyanakkor a lényeg, a konyha rendben találtatott.
A Művészben két nagy tükör is tágítja az egyébként nem túlságosan nagy teret, az egyik alá telepszem le, s miután a személyzet türelmesen megvárja, míg rendbe szedem magam, elém teszik az étlapot. A választék bőséges, percek telnek el, míg lehorgonyzom a nyerteseknél. Bár a hely a magyaros ételekben erős, én mégis alternatív útvonalat választok az éhségen oltására, pirított chilis rákokkal megbolondított zellerkrémlevessel kezdek. Nem porból készült, hanem valódi zöldségből. A lében zellerdarabkák keringőznek a rákdarabkákkal, amik szerencsére nem olyanok, mint a gumi, hanem puhán pattannak szét a szájban. A folytatásban tormamártással kísért lazacsteak kerül elém, amit csíkokra vágott zöldséghalomra fektettek, majd fóliába tekertek, s úgy sütöttek ki. Mikor megkapom az ételt, a séf felkeres az asztalomnál, és kedvesen érdeklődik, eléggé átsült-e a hal. Bólintok, majd élvezettel el is fogyasztom, s közben arra gondolok, nemcsak az érdemel dicséretet, aki készítette az ételeket, hanem az is, aki tányérra komponálta azokat, bár lehet, hogy ez a kettő ugyanaz a személy. A végjátékban mákparféra szavazok, amit sokféle gyümölcsdarabkával szervíroznak és valami öntettel is, de azzal annyira csínján bántak, hogy az ízét nem érezni. De ez már cseppet sem zavar, elégedetten szuszogva iszom meg étkezészáró kávémat.
A Művész legfőbb közönségcsalogató szolgáltatása egyébiránt a kifejezetten baráti áron kínált többféle színházi menü, amit naponta délután fél 5 és este 7 rendelhet meg a betérő vendég, s mint az a többfogásos vacsorát összefoglaló névből is kiderül, színházlátogatás elé szánják. Bár nálunk még nincs szokásban étterembe menni az esti színház előtt, azért annak mégiscsak megvan a bája, amikor nem az utcán, netán a színház előcsarnokában, hanem egy terített asztal körül találkozunk barátainkkal, akikkel aztán egy jó hangulatú, ízletes és könnyű vacsora elfogyasztása után, frakkban-kisestélyiben, átsétálunk a színházba kultúrát fogyasztani. Ha mind az étel, mind a darab megteszi a kellő hatását, testben-lélekben elégedetten ernyedhetünk-nyújtózhatunk el aznap este a takarónk alatt. |
vissza
vissza a lap tetejére
