Ajánló
Érték, művészet, mecenatúra
2008-42. szám / Csejtei Orsi
A Volksbank Zrt. az egyre virágzó intézményi mecenatúra egyik legemblematikusabb szereplője: az elmúlt öt évben
 kétszáz kiállítást rendezett Nyíregyházától Kaposvárig, Mosonmagyaróvártól Szegedig, a klasszikus hazai művészet legnagyobbjaitól a fiatal kortárs üdvöskékig mindenkit felsorakoztatva. A Kogartban rendezett jubileumi tárlat most az elmúlt öt év kiállítási anyagából ad egy szigorú igényességgel szűrt, ám annál tekintélyesebb válogatást.
Aba-Novák Vilmos, Egry József, Molnár C. Pál, Pleidell János és Jeges Ernő az egyik oldalon, Adorján Attila, Bukta Imre, Csontó Lajos, Szűcs Attila vagy épp Filp Csaba a másikon. A Volksbank gyűjteményes kiállítása olyan, akár egy művészettörténeti metszet az elmúlt 60-70 évből, egyfajta körkép, mely 100 műtárgyon keresztül tudósít a hazai festészet alakulásáról, frissességéről és XXI. századi aktualitásáról. Egy gyűjtemény – miként a Godot Galéria kiállításáról szóló írásunkban is olvasható –, pontosabban az adott gyűjteményből rendezett kiállítás, ha igazán jó, az alkotásokon túl a gyűjtőről is határozottan körvonalazható képet ad. No de mi a helyzet akkor, ha a gyűjtő nem egy konkrét személy, hanem, ahogy jelen esetben is, egy intézmény, ha tetszik, bank, mely a művészetpártolás mellett, nem titkoltan, az arculatépítést is szem előtt tartja, amikor műalkotásokat vásárol. Vajon amikor ránézünk Apátfalvi Csere János lányalakjára, a papagájjal, Benkő Viktor Napfivérére és Holdnővérére vagy Adorján Attila Kertben bóklászó modelljére, a festményalakokon túl kinek az alakja körvonalazódik a szemünk előtt? A művészettörténészé, aki éles szemével meglátta, kik azok az alkotók és melyek azok a festmények, akikkel és amelyekkel a nem szakmabéli, pusztán művészetkedvelő, a túlontúl elvonttól s a még annál is jobban kortárstól ódzkodó néző könnyedén tud azonosulni; vagy egy egyre antropomorfizálódó pénzintézeté, mely a mecenatúrán túl a befektetés minőségét is igyekszik szem előtt tartani? Nos, a Kogartban kiállított, tekintélyes válogatás egyiket sem teszi: úgy épít arculatot, hogy miközben a látogató bolyong az elmúlt 60 év jobbnál jobb festményei között, megfeledkezik arról, kinek is köszönhetően gyűlt egybe ennyi, a festészet presztízsét magasra emelő mestermű. A pilinszkyi céltalan séta, mellyel a művészetet definiálta, célt ér a Volksbank kiállításán. A műalkotás mint esemény itt tényleg akkor is történik, ha senki nem látja. Ahogy Heidegger mondta volt: „a műalkotás felnyitja saját világát”, s úgy lép párbeszédre a látogatóval, hogy az észre sem veszi azt. Mindezek után már csak azt volna érdemes megfontolni, mit tud a Voksbank, ami – pénzintézet lévén – szakmai gőg nélkül kelti életre a klasszikus és a kortárs művészetet egyaránt…
| hirdetés
 |
|
Érték, művészet, mecenatúra
A kiállítással azonos címen futó színes, szagos album, bár teljes lenne a megjelenésével párhuzamosan futó tárlat nélkül is, hasznos, csak egy kissé túlsúlyos kiegészítője a Volksbank gyűjteményes kiállításának. Míg a tárlat a teljeség igénye nélkül mutatja be az elmúlt öt év gyűjtőszenvedélyének manifesztumait, úgy az album megpróbál a teljesség igényével élve bevezetni a Volksbank mecénási tevékenységének kulisszatitkaiba, bemutatja a gyűjteményben szereplő alkotásokat, s szól néhány keresetlen szót az alkotókról is, akiket az intézményesített mecenatúra az elmúlt öt évben felkarolt. A képek és a mennyiség (500 művészről van szó!) ellenére is az igényes művészettörténeti hagyományokat idéző, szellős szerkesztés magáért beszél, s a summás önéletrajzok nélkül is meggyőző erővel hirdetik: a Volksbank nemcsak jó szemmel válogat, de igyekszik értéket is teremteni. Ahogy a kurátor, Bretus Imre mondja, a kezdeményezés alapvető célkitűzése, hogy „oly módon legyen társa a bank a képzőművészetnek, mint a századforduló idején azok a jelentős mecénások, akik a jövő értékeire figyelve megalapozták a modern magyar képzőművészet fontos alkotóinak életútját…” Kíváncsian várjuk, hogy muzsikál majd a jövő!
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
