Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Kritika (4)
Fidelio – Magyar Állami Operaház
2008-42. szám / Bóta Gábor

Annyit Kovalik Balázs művészeti igazgatóként, rendezőként már biztosan elért, hogy eseményszámba mennek a Magyar Állami Operaház bemutatói.
Így volt ez az Elektra, kisebb mértékben az Anyegin, és így van ez igencsak felfokozott mértékben a mostani premier, a Fidelio esetében. Ezúttal az is fokozta az érdeklődést, hogy főzeneigazgatói tisztségében először állt a karmesteri pulpituson Fischer Ádám. Már a bemutatót megelőzően jó néhány interjú jelent meg, rendező, karmester, énekes beszámolt a koncepciójáról, értelmezte Beethoven művét. Szóval minden úgy történt, ahogy eddig is kellett volna történnie, felfokozott várakozás előzte meg a premiert. Jegyre reménykedve várakozók dekkoltak az előcsarnokban, és a pótszékek is elkeltek. Akinek a mostani előadás-szériára nem sikerült belépőt biztosítania magának, az legközelebb majd áprilisban nézheti meg a produkciót, ez azért nem túl bölcs műsorszerkesztésre vall.
Azt nyilván senki nem gondolhatta komolyan, hogy Kovalik szép, hagyományosan megrendezi az operát. Inkább egy avantgárd előadást próbált belőle csinálni a több szintesre berendezett színpadon. Az első szinten Leonora énekel, női ruhában, nem öltözik Fidelio nadrágszerepének megfelelően férfi gúnyába. A fölsőbb szinteken Fidelióként valóban férfi, Horváth Virgil némán mozog, végrehajtja azokat a cselekvéseket, amelyeket a címszereplőnek kell. De színész, nem táncos, nincsenek igazán markáns mozdulatai, nincs hangsúlyos mimikája sem, így jelenléte inkább illusztratív, mint meghatározó. Ez a baj tulajdonképpen mindazzal, amit Kovalik kieszelt. Alig akadnak a színpadon igazi akciók. Inkább víziót látunk, netán Leonora álmát. Katonaként vagy éppen turistacsoportként föl-alá masíroznak, flangálnak a statisztéria és a kórus tagjai, olyan az egész, mintha egy folyamatosan hömpölygő élőképet látnánk. Kérdés, hogy mindez mennyire van összhangban a zenével, vagy éppen mennyire vonja el a figyelmet róla, ami a Fidelio esetében mégiscsak a legfontosabb, hiszen a zene remekmű, a szövegkönyvről ez közel sem mondható el. Az valószínű, hogy Kovalik nem akarta megrendezni a logikai bukfencekkel teli szöveget, igyekezett elemelni, stilizálni azt, de valódi drámát nem sikerült belőle előcsiholnia.
hirdetés

A vendégénekesek nem annyira elementárisak, mint amennyire az Elektra esetében voltak. Thomas Moser némiképp idős Florestan szerepéhez, bár belső tűz, energia van még benne, de a hangja már nem bírja végig a megpróbáltatást. Rocco jelmezében Friedemann Kunder egyenesen szürkének tűnik. Leonoraként viszont egyértelmű sikert arat Szabóki Tünde, múlhatatlan szerelem, mélyről fakadó fájdalom és konok elszántság jelenik meg az alakításában. A publikum a zenekar és az énekesek teljesítményét ovációval honorálta, Kovalik meghajlásakor nemtetszésének adott hangot.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor