Interjú
Közösen kell megtalálnunk a megoldást
2012-10. szám / Szepesi Krisztina
Eszenyi Enikő amellett, hogy a Vígszínház igazgatójaként esténként 1700 helyet igyekszik megtölteni nézővel a Vígben és a Pestiben, egy számára nagyon fontos főszerepben látható október 13-tól a színpadon. A Jóembert keresünk mellett több ősbemutatóval is
készülnek az új évadban, miközben a színésznő-rendező arról is beszél, milyen nehéz eljuttatni az emberekhez a színházzal kapcsolatos híreket, és milyen erős, fiatal csapata van a Vígnek.
Hogy telik egy napja most, amikor az igazgatás mellett főszerepet is próbál?
E. E.: Reggel 10-től délután 2-ig próbálunk. Ezután egy-két órát intézem a színház ügyeit, aláírok. Utána talán belefér egy kis pihenés, de mivel a Jóembert keresünk zenés előadás, mindennap Bagó Gizella énektanárnővel dolgozom az esti próba előtt. Augusztus 20. óta vannak dupla próbáink, így általában este 10-kor jövünk le a színpadról. Szombat-vasárnap pedig felújító próbákat tartunk, és szinte minden hétvégére jut valami plusz program is, például Vígnap, Magyar Dal Napja, Magyar Dráma Napja.
Érthető, hogy volt két év az igazgatása során, amikor nem vállalt szerepet. Most miért mondott mégis igent?
E. E.: Amikor összeállítottuk a műsort, ezt az évadot mindenképpen a gyengéknek és az elesetteknek szerettük volna szentelni, és olyan darabokat kerestünk, melyek kifejezetten az ő problémáikról szólnak. Ezért is mutattuk be Spiró György Príma környék című komédiáját a Pesti Színházban, Michal Dočekal pedig, akivel már a Mikvében is dolgoztunk együtt, a Jóembert keresünk című Brecht-darabot választotta, és nagyon szerette volna, ha én játszom a főszerepet. S mivel nekem rendezőként márciusban lesz csak bemutatóm, amikor Hanoch Levin Átutazók című darabját rendezem, és nyáron elég jól előkészítettük az évadot, úgy gondoltam, lesz időm erre a feladatra. Azért is örültem a felkérésnek, mert nagyon kevés ehhez hasonló, csodálatos női szerep van a világirodalomban. Nem biztos, hogy megadatik még egyszer a pályám során, hogy egy ilyen szerepet eljátszhatok, hacsak nem születik addig hasonló remekmű. Sen Te és Sui Ta szerepében nagyon sok mindent elmondhatok arról a munkáról is, amit a színházban csinálok. Én magam is kettészakadok néha, amikor igyekszem megfelelni vezetőként és művészként egyaránt. Minden emberben megvan a lágyabb és a keményebb, a női és a férfi lélek: Sen Te, aki megpróbál jó lenni, és mindenkin segíteni akar, és Sui Ta, aki mindezt felülbírálja, mert látja, hogy különben szétesik minden. De ez a darab szól azokról a társadalmi problémákról is – a szegénységről, a gazdasági, illetve morális válságról –, amivel nap mint nap szembesülünk. Mindenki vár a csodára, arra, hogyan fogunk ebből kilábalni. Mi már tényleg mindent kipróbáltunk: a szocializmust, a kapitalizmust és minden mást is, most pedig megálltunk. Az egész emberiségnek azon kellene gondolkodnia, hogyan lehet továbblépni.
Az előadás végén a végső összeomlás mit üzen?
E. E.: Ha Nobel-díjas tudósok, filozófusok és politikusok sem tudják megoldani ezt a helyzetet, akkor egy színdarab hogyan lehetne képes rá? Mégis, ezek az előadások azért születnek, hogy az embereknek új és új kérdéseket tegyenek fel, és azt sugallják, hogy közösen kell megtalálnunk a megoldást. Ha kicsiben elkezdjük, ha mi magunk változunk, változtatunk, akkor talán a nagy egész is változni képes.
A Vígszínház kicsit több mint tíz éve mutatta be legutóbb ezt a darabot Zsótér Sándor rendezésében.
E. E.: Azóta, az elmúlt tíz évben hihetetlen sokat változott a világ körülöttünk. A Jóembert keresünk-et pedig aktuálissá tették ezek a társadalmi változások, s ma talán másról vagy többről szól Brecht műve, mint tíz évvel ezelőtt. A szegénység és a munkanélküliség mérete és az egész közhangulat új értelemmel töltötte meg ezt a ’30-as évek végén íródott darabot, és kísértetiesen mainak hat minden szava. | hirdetés
 |
|
Újdonságokkal van tele az egész évad.
E. E.: Nagy öröm, hogy van három magyar ősbemutatónk. Október 5-től játsszuk Eszterházy Péter egyik kisregényének színpadi változatát Csokonai Lili – Tizenhét hattyúk címmel, és október 12-én mutattuk be Spiró György komédiáját, a Príma környéket a Pesti Színházban. Ascher Tamás rendezi a harmadik magyar ősbemutatónkat, Hamvai Kornél, Varró Dániel és Darvas Benedek A zöld kilences című zenés darabját. A Pesti Színházban november végén fogjuk bemutatni egy kortárs amerikai szerző művét, a Vénusz nercben-t, amelyet Európában nálunk láthat először a közönség. Az Átutazók, amelyet én állítok színpadra, szintén európai ősbemutató lesz. Mindig kutatjuk az új darabokat, folyamatosan figyeljük a nagy európai és amerikai színházak műsorát, és ösztönözzük magyar írókat is, hogy írjanak nekünk színpadi műveket. Közben igyekszünk az utánpótlással is foglalkozni: pályázatokat hirdetünk fiataloknak, drámaíró-workshopot szervezünk.
Az ősbemutatók és az újrafordítások a fiatal közönséget célozzák meg?
E. E.: Minden korban fontos dolog lehetőséget adni a költőknek és az íróknak, hogy hallassák a hangjukat... A szecsuáni jólélek című darabot Nemes Nagy Ágnes több mint ötven éve fordította le, most pedig Térey János, az egyik legnagyobb magyar költőnk, fantasztikus sorokat írt az új fordításban. Napról napra változik a nyelv, az új korosztály másképpen fogalmaz. A Jóembert keresünk előadásnak nemcsak a szövege, de a vizuális nyelve is nagyon modern, különleges lett. Az a tapasztalatunk, hogy nemcsak a fiatalok között vannak nyitott emberek, akiket ezek az előadások vonzanak, de kétségtelen, hogy a Punk Rockkal, a Billy világával vagy akár a Shakespeare-ciklusunkkal valóban nagyon sok fiatalt nyertünk meg a színháznak.
Ebben az évben kevesebb pénz jut a kommunikációra, így a nézőcsalogatásra is.
E. E.: Ez azért nagyon kényes kérdés, mert minden este 1700 embert várunk az előadásainkra. A legnagyobb problémánk, hogy már nincsenek a kereskedelmi tévékben és rádiókban olyan műsorok, ahol elmondhatnánk, milyen előadásokra készülünk. Vagyis nem tudjuk az információt eljuttatni a leendő közönségünkhöz. Én magam se tudnám, mi történik a kulturális életben, ha nem kapnék meghívókat az újdonságokra.
Ráadásul nemcsak nagy nevekkel igyekszik behozni a színház a nézőket, hanem nagyon sok frissen végzett, fiatal színész is lehetőséget kap.
E. E.: Ez is tradíció. Én is így nőttem itt fel. Sok lehetőséget kaptam. Ha esetleg egy adott feladatot nem a legérettebben oldottam meg, akkor is bíztak bennem a tanáraim, és újabb feladatot kaptam. A Vígszínháznak most nagyon erős fiatal csapata van, akik tehetségesek és hihetetlenül fegyelmezetten dolgoznak. Külön boldogság volt számomra, hogy a főpróbaidőszak kellős közepén néhányan még a maratont is lefutották október 7-én. Csőre Gábor például 30 kilométert futott úgy, hogy közben a Príma környék főszerepét próbálta. Lengyel Tomi és Molnár Áron is reggeltől estig próbál velem, alig bírnak állni a színpadon, mégis lefutották. Ez csodálatos. A jó hangulat mellett az is fontos, hogy odafigyelünk egymásra, és nekem ez most nagyon sokat jelentett a Jóembert keresünk próbaidőszakában. Hiszen lehetetlen egy ilyen hatalmas szerepet egyedül próbálni, csak nagyszerű társakkal képes erre az ember. Segít, amikor például Fesztbaum Béla odajön egy jelenet után, hogy vigyázzak a hangsúlyaimra, vagy Molnár Áron megszorítja a kezemet, és azt mondja, ezt most jól csináltam. Ebben az előadásban mindenkin nagy teher van, hiszen kevesen vagyunk, és sokan több szerepet is játszanak. De mivel mindenkinek nagyon fontos ez az előadás, megéri a sok szenvedés.
2009-ben, amikor átvette az igazgatást, hívott új embereket, akik közül azóta többen távoztak. Mostanra összeállt a csapat?
E. E.: Én nem küldtem el senkit, de megértem azokat, akik nem bírják azt a terhelést, ami egy ekkora színházban a munkával együtt jár. Három játszóhelyünkön tavaly majdnem 600 előadást játszottunk. Hétvégén előfordul, hogy valaki akár négyet is játszik. Nagyon sokat és keményen kell dolgozni nálunk, nagyon kevés fizetésért. Máshol nincs ennyi előadás, nincs ennyi próba. A mostani csapat tagjai tudják, mi vár rájuk. Végigcsinálják a dupla próbákat, és közben bejönnek vasárnap a nyílt napra, mert tudják, hogy az is fontos. Mindent a nézőkért, a színházért csinálunk. Sokan írtak is nekünk, hogy nagyon szeretnének eljönni a Vígszínházba, de nem tehetik meg. Ezért találtuk ki, hogy jóembereket keresünk, akik elhoznak magukkal olyan jóembereket, akiknek erre nincs pénzük. Ez a kezdeményezés nagyon fontos és jól is működik. Aki pedig megnézi a Jóembert keresünk-et vagy bármelyik előadásunkat, remélem, hogy katarzissal távozik majd, és úgy érzi, hogy mi is adtunk neki valamit cserébe.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
