Interjú
Olyan színház lettünk, ahová dolgozóként és nézőként is jó bejönni.
2013-12. szám / Szepesi Krisztina
Szikora János második évadát kezdte igazgatóként a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Nagy tervekkel indult el, fel akarta rázni a várost. A számok pedig azt mutatják, sikerült is neki. Az igazgató mégis az adathalmaz mögé néz, és az embereket, a kommunikációt és a kapcsolatokat keresi a közönséggel.
Legutóbb áprilisban beszéltünk arról, milyen tervei vannak az új évadra.
Sz. J.: Nekem úgy tűnik, mintha tíz éve beszéltünk volna. Ez valószínűleg azért van, mert az elmúlt időszak olyan sűrű volt és annyi minden történt ez alatt az egy év alatt, hogy úgy érzem, mintha nem az első, hanem már a sokadik évad állna a hátam mögött. Nagyon sok munka révén sikerült megfordítani a közönség színháztól való elfordulásának trendjét és elérni, hogy mostanra olyan kifejezetten izgalmas, várakozó és kíváncsi nézői légkörben dolgozhassunk, ami mindenkit inspirál. Lehet, hogy szerénytelennek hangzik, mégis elmondhatjuk – mert nem csak mi mondjuk –, hogy a fehérvári ma az ország egyik legizgalmasabb társulata. Amikor néhány hete beültem a Lear király főpróbáira, eltöltött valami fantasztikusan boldog érzés, és azt gondoltam: Úristen, mennyi nagyszerű színész, micsoda csapat! Persze fontos az is, hogy a három jelentős rendezőnk – Bagó Berci, Hargitai Iván és Horváth Csaba – mind olyan nagy munkákkal lépnek a közönség felé, melyek egyrészt régi álmaik, másrészt minden tudásukra szükség lesz ahhoz, hogy ezeket jól meg is csinálják. Ilyen Bagó Lear királya, Horváth Csaba Móricz-regényadaptációja, a Pillangó, és ilyen lesz az évad végén Hargitai A Mester és Margaritája. Népszerűvé váltunk, az előadásainkon telt ház van, és ha bemegyek az épületbe, csupa az alkotás lázában égő, izgalmas embert látok, akik boldogan jönnek be dolgozni. Olyan színház lettünk, ahová dolgozóként és nézőként is jó bejönni.
Nem elég, hogy neves rendezőkkel és színészekkel erősítette meg a színházat, csapatot kell belőlük építeni.
Sz. J.: Pontosan így van. Az évadnyitón óvatosan fogalmaztam, amikor azt mondtam, nagyon büszke vagyok, ha végignézek az embereken, de azért azt tudnunk kell, hogy ez még nem egy társulat, ez csak egy jó névsor. Ahhoz, hogy ebből az impozáns névsorból társulat legyen, kell még néhány év, sok munka és még valami: a fátum. Mert az igazi társulathoz nem elég a tehetség, a szorgalom, a tettvágy és a szerencse. Kell még hozzá a „csillagok állása” vagy „gondviselés”, vagy hívjuk, ahogy akarjuk. Ha az utóbbi nincs meg, agyonerőlködhetjük magunkat, az egész csak arról fog szólni, hogy a sok ego hogy próbál nyomulni, hogyan próbálja magát helyzetbe hozni.
A leendő közönség megszólítása már nyáron, a Koronázási Ünnepi Játékokkal elkezdődött.
Sz. J.: Kétségtelenül az volt a szándékunk, hogy ezzel a fesztivállal a város szélesebb közönségét mozgassuk meg, olyanokat is, akik korábban nem jártak színházba. Pusztán az, hogy sikerült egyik nemzeti emlékhelyünk, a Romkert fölé Magyarország egyik legnagyobb, kétezer-ötszáz férőhelyes színpadát felépíteni, és ezt a nézőteret eredeti terveinket felülmúlva három előadásra megtölteni, nagy siker. Az embereket elkezdte érdekelni, mi történik itt Fehérváron.
A szlogen szerint a közösség színházát akarják megteremteni.
Sz. J.: Igen, ez egy szlogen, de nagyon sok elképzelés már meg is valósult ezzel kapcsolatban. Például másodszorra tartottuk meg a már tavaly is fantasztikus hatást keltő Újszövetség Maratont, melyen huszonnégy órán keresztül a város lakóival együtt olvastuk fel az Újszövetséget advent első vasárnapjára virradóan. Mivel tavaly nagyon sokan kívül rekedtek a felolvasásról, idén a tavalyi tíz helyett öt percet kapott minden felolvasó, és így kétszer annyi embernek, egészen pontosan kettőszáztíznek volt lehetősége részt venni az Újszövetség Maratonon. Hangsúlyozom, hogy ezt nem művészeti eseménynek szántuk, hanem a város civil lakosságát megszólítva és bevonva kínáltunk szellemi élményt. A színház előcsarnokában régóta működő büfét átalakítottuk és egy kultúrcafét nyitottunk önálló estekkel, monodrámákkal, kis koncertekkel. Ezek mind azt szolgálják, hogy az emberek ne csak a színházi előadásokra, de beszélgetni, zenét hallgatni is bejöjjenek az épületbe. Vagyis a kulturált időtöltés nagyon széles lehetőségeit kínáló hellyé szeretnénk varázsolni ezt az épületet.
| hirdetés
 |
|
A fiatalok megszólítása volt az egyik legfontosabb törekvés.
Sz. J.: Ennek sikere már most tükröződik a bérleteladásokban, hiszen a bérletesek több mint a fele fiatal. Tisztában vagyunk azzal, hogy a mai tizenéves generáció figyelmét nem könnyű megszerezni, vagyis nagyon sokszor nem elég, ha plakátokat teszünk ki és hirdetéseket jelentetünk meg, hanem közvetlenül kell megszólítanunk őket. Kimegyünk az iskolákba, közvetlenül megkeressük a diákokat, és olyan előadásokat próbáltunk létrehozni, melyek az ő érdeklődésüket felkeltik. Ilyen lett például Hargitai teljesen mai hangvételű A fösvény előadása vagy a Cyber Cyrano. Ezt szolgálják a most már rendszeressé váló találkozók is, ahol a színház művészei egy irodalomóra keretében, kötetlenül beszélgetnek a diákokkal egy előadásról, a mögötte lévő munkáról, az írót jellemző stiláris kérdésekről vagy az adott kultúrtörténeti korszakról.
A bérleteladásban kitűzött célok már tavaly majdnem megvalósultak, hiszen közel kerültek a tízezres álomhatárhoz.
Sz. J.: Most tizenháromezernél tartunk, vagyis bő egy év alatt megdupláztuk a bérletvásárlók számát. De fontosabb a számok mögé nézni, ahol ott van a megnövekedett érdeklődés, a kíváncsiság és az elmúlt év munkája iránt kifejezett elégedettség is. És van még egy mozzanata a közönségteremtő programunknak. Szeretnénk a produkcióinkat a város és a megye vonzáskörzetében is minél többet játszani. Nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült megteremni a lehetőséget, hogy olyanok számára is hirdethessünk bérletet, akik nem tudnának eljönni az előadásainkra. Az Alba Volán jóvoltából ingyen kínálhatunk színházi buszokat, ami különleges szponzorációnak számít. Bízom benne, hogy ez majd sok száz színházba vágyó, de azt elérni képtelen ember számára nyújt megoldást.
Sokszínű a programjuk is, gyakorlatilag minden réteget megszólítanak.
Sz. J.: Maximálisan igyekszünk figyelembe venni, hogy az előadásainkra hogyan reagálnak a nézők. Ez az útmutató számunkra a gazdaság és sokszínű program kialakításakor, és van még valami. Nemcsak társulatot építünk, hanem alkotóközösséget is. Rendezőként magam is sokáig éltem a vándormadarak életét, egyik produkcióból ki, a másikba be, aminek kétségtelen, hogy megvan a maga diszkrét bája, de megfosztja az embert az elmélyült beszélgetésektől, attól, hogy aprólékosan nyomon kövesse egy társulat fejlődését, a közönség reakcióinak változását. A mi alkotóközösségünk pont ilyen beszélgetésekből áll, ezért is tudhattuk már tavaly januárban, hogy mit szeretnénk játszani ebben a szezonban, és szerintem ez így lesz idén is.
Akkor most már hátradőlhet az igazgatói székében?
Sz. J.: Mindig lehet mindent jobban csinálni. Ugyanezt szeretnénk folytatni, csak még jobban. Ha majd egy vagy két év múlva beszélgetünk, bízom benne, hogy a 13 000 bérletvásárlóról már múlt időben fogunk beszélni, és növelni tudjuk majd a székhelyünkön kívül játszott előadások számát is. Felépülnek külföldi kapcsolataink és új színházi műfajok jelennek meg a repertoáron, például a Horváth Csaba nevével fémjelzett mozgásszínházas produkciók, illetve a kamaraopera. Vagyis ez nem az a hely, ahol unatkozni fogunk.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
