Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
A Vígszínház falaiból különleges energia árad
2014-02. szám / Szepesi Krisztina

Bata Éva 2009-ben, a Színház-és Filmművészeti Egyetem elvégzése után azonnal a Vígszínházba szerződött, és azóta is tagja a társulatnak. Az ifjú színésznő fontos szerepei mellé most egy újat próbál, méghozzá Szép Ernő Vőlegényének Kornéljaként lesz látható március 14-től a Pesti Szín­ház színpadán.
Pár éve még a Vígszínház ifjú üdvöskéjeként játszottad a fő­sze­re­pe­ket. Mostanra túlléptél ezen a szerepen?
B. É.: Öt éve vagyok itt, de már rég nincs meg az a „kint is, bent is” érzés, ami a gyakorlati évek velejárója. Az üdvöske szót pedig nem nagyon szeretem, inkább úgy fogalmaznék, vannak emberek, akik bizalmat szavaznak nekem, szerepeket adnak, és emellett óriási nagy szerencsém is van.

Tizenegy repertoáron lévő darabban szerepelsz, és ehhez jön most Szép Ernő Vőlegénye.
B. É.: Igen, nagyon élvezem a próbákat, ha szabad estém van, szö­ve­get tanulok. Szép Ernő nagyon megdolgoztatja a memóriámat. Meg vagyok róla győződve, hogy akár Szép Ernőt, akár Molnár Ferencet, de bármilyen darabot úgy kell tanulni, mintha vers lenne, hiszen biztos vagyok benne, hogy egyetlen szót sem véletlenül írt le a szerző. Ha pedig az adott beszédstílus a tanulás során beépül a mentalitásomba, sokkal szabadabban tudok próbálni.

Korábban mondtad, hogy a naiva szerepkör annak ellenére okozott neked eleinte nehézséget, hogy több ilyen karaktert is volt alkalmad eljátszani. A darab múlt század eleji romantikája is hasonló szituációt feltételez.
B. É.: Kornél, akit játszom, bizonyos szempontból finom és bájos, ugyanakkor nagyon kemény gerinc, erős elszántság van benne. Adódhat olyan helyzet, amikor a korra jellemző viselkedési normák már nem számítanak, hiszen fontosabb az, hogy mi a közlendő, a gondolat, az érzés. Szerintem a szerelem minden korban ugyanolyan, számomra az út az érdekes, amit a szereplők bejárnak, amíg eljutnak oda, hogy lelkileg lemeztelenítsék magukat egymás előtt. Arra való a próbafolyamat, hogy minél több utat ki­pró­bál­junk. Ha bátran és kíváncsian élünk ezzel az „utazással”, sok újat megismerhetünk magunkról is, nem csak az adott alakról.

Vagyis inkább kapcsolod a szerepet magadhoz…
B. É.: Vannak kapcsolódási pontok Kornél és köztem, de az az igazán izgalmas, mikor meg kell értenem őt, mit miért tesz, hogyan működik. Azt gondolom, hogy egy szerző által megírt alaknak ugyanolyan szuverenitása van, mint bármelyikünknek. Saját döntései, reakciói vannak bizonyos helyzetekben, amik nem biztos, hogy mindig egyeznek az én egyéni gondolkodásommal. Az a cél, hogy magamat minimális szinten engedjem be a figura világába, teret adva így annak, hogy az én „csatornámon” keresztül meg tudja élni a saját történetét. Minél nagyobb a távolság a szereplő és köztem, annál nagyobb kaland megfejteni őt. Nekem ez eleinte nagyon ijesztő, de ahogy folynak a próbák, egyre kisebb lesz ez a távolság.

Partnered pedig ismét Varju Kálmán lesz.
B. É.: A Dark Play volt a legelső közös munkánk itt, de többek közt együtt játszunk a Rómeó és Júliában és a Danton halálában is. Ennyi idő után pedig már eléggé megismertük egymást ahhoz, hogy gördülékenyen tudjunk együtt dolgozni. Ez most sincs másként, kölcsönös bizalommal vagyunk egymás iránt, ezért sokféle helyzetet merünk kipróbálni.
hirdetés

Úgy tűnik, ha a Vígben feltűnik egy fiatal női főszerep, szinte evidens, hogy te kapod.
B. É.: Nagyon büszke vagyok arra, hogy ennyi idősen megtaláltak ezek a szerepek, mindegyik nagy kaland és kihívás. Ez a fajta bizalom inspirál, új energiákat ad, így folyamatosan tanulom magamat és a világot. Fontosnak tartom az állandó keresgélést, figyelmet és azt, hogy magamnak mindig új feladatokat adjak. Hogy sikerül-e teljesíteni, azt csak a saját mércém alapján tudom eldönteni. Ez izgalmas játék.

Junior Prima-díj, Varsányi Irén-emlékgyűrű, Soós Imre-díj, Ajtay Andor-emlékdíj, Ruttkai Éva-emlékgyűrű és 2013-ban Érték-díj. Ilyen fiatalon nem sokan részesülnek ennyi elismerésben.
B. É.: Mindig pironkodva beszélek erről. Ezek nagy elismerések, és büszke is vagyok rájuk, jót tesznek az ember lelkének, de nem érzem, hogy bármin is változtatnának. Csak az számít, amit reggel 10-től délután 2-ig vagy este 7-től 10-ig csinálsz a nézőtér felé, vagy magadnak a saját mércéd szerint. Vagyis a munkához való hozzáállásomon nem változtat semmit egy díj. De amikor tavalyelőtt a Ruttkai Éva-em­lék­gyű­rűt a társulat szavazta meg nekem, azért az egészen különleges helyet foglalt el a szívemben. Mert ezzel azt üzenték: csak így tovább. Igazolták vele, hogy jó az út, amin haladok.

Benned már az út elején sem okozott zavart, hogy a Vígszínház neves színészeivel, köztük korábbi tanároddal dolgozz magas hőfokon.
B. É.: Azért nem, mert Hegedűs D. Géza tanár úrnak – akivel a Romlásban játszottam – ugyan sokkal több tapasztalata, nagyobb rutinja van, de az anyaghoz, amit az olvasópróbán a kezünkbe kapunk, egyformán naivan, egyformán tapogatózva nyúlunk. Ezért nem óvatoskodom, nem görcsölök, hiszen mindkettőnk célja ugyanaz, hogy minél többet megtudjunk a történetről, a helyzetekről. Meggyőződésem, hogy a kezdeti szemérmet a munka képes egyedül feloldani. Természetesen erre nehéz tudatosan készülni, mert nem lehet tudni, mivel lepjük meg egymást a próbákon, de ha kíváncsian és nyitottan fogadjuk egymást, abból nagy baj nem lehet.

Ráadásul itt a próbafolyamatokat néha nagyon izgalmas felkészülés előzi meg.
B. É.: Ezek alkalmával bepillanthatunk egy másik világba, meg lehet ízlelni valamit a valóságban abból, amit majd az előadásban játszani fogunk. Izgalmas élmények ezek. Az például, hogy Telekes Péterrel a Billy világa próbái alatt megtanulhattunk jelelni, óriási kaland volt. Egy másik példa erre A lovakat lelövik, ugye? nyolcórás táncmaratonja, ami a fizikai határaink feszegetésével eljuttatott egy olyan szélsőséges idegállapotba, amelyben kívülről kezdtem el figyelni magam. Ezek a tapasztalatok, ha nem is közvetlenül, de remekül hasznosíthatók, ha már eleget tudunk az adott anyagról.

A színművészeti elvégzése óta itt vagy. Eszedbe se jutott, hogy másfajta színházat is kipróbálj?
B. É.: Addig, amíg ilyen csodálatos feladatokat kapok, nem is gondolok erre. Azt mondta egy tanárunk, hogy mindig csak a következő lépést érdemes nézni, mert ha az ember egyben kezdi el nézni az egészet, az nagyon ijesztő lehet. Bár nem tudatosan, de ezt az elvet követem én is. Mindig a következő feladat a legfontosabb. A Vígszínház falaiból különleges energia árad, ha csak azt nézem, ki mindenki játszott itt előttünk… Ráadásul most úgy érzem, a társulat nagyon egyben van. Hasonló gondolkodású emberekből áll, akikben elképesztő az energia és a tettvágy. Segítjük és inspiráljuk egymást, kollégaként és barátként egyaránt. Egy ilyen csapathoz tartozni nagyon nagy dolog.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor