Interjú
Tradíciók, megújulás, nyitottság
2014-12. szám / Szepesi Krisztina
Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója ebben az évadban ismét új szerepben látható a színpadon, miközben járja Európát a kiváló nemzetközi sajtóvisszhangot kapott 1914 című előadással. Januártól a filmvásznon is viszontláthatjuk, és másfél éven belül harmadszor ír pályázatot a színház igazgatói posztjára.
A tavalyi év sikeres volt, húszezerrel több nézője volt a színháznak, és több produkció is bekerült az évad legnézettebb előadásai közé. Így az új évad feléhez közeledve hogy áll a helyzet?
E. E.: Úgy látom, hogy ugyanúgy szeretnek bennünket a nézők, és ugyanolyan látogatottsággal játszunk, mint tavaly.
Az évad hívószava a remekművek.
E. E.: A Mester és Margarita vagy a Julius Caesar megkérdőjelezhetetlen remekmű, de az összes darab, amit az évadban bemutatunk, magas irodalmi értéket képvisel. Az a fontos, hogy izgalmas műsor jöjjön létre azokkal a nagyszerű alkotókkal, akiket felkértem, és a társulat kiváló színészeivel. Ha már csak a két decemberi bemutatónkat nézzük, a Julius Caesart és a Két úr szolgáját, egészen biztos vagyok benne, hogy ezek nemcsak a rendezők és a színészek számára jelentenek művészi kihívást, nemcsak számunkra izgalmas feladatok, hanem a közönségnek is elnyerik majd a tetszését.
Hosszú idő után újra vállaltál színészi szerepet a Vígszínházban.
E. E.: Az elmúlt öt évben színésznőként valóban kevés bemutatóm volt, de szerencsére vannak olyan előadások, amelyeket már több éve játszom. Ilyen A vágy villamosa, a Sylvia és a Mikve. Legutóbb a Jóembert keresünk című előadásban játszottam, és annak is már több mint két éve volt a bemutatója. Most Valló Péterrel fogok dolgozni, aki Molnár Ferenc A testőr című darabját rendezi a Pesti Színházban, és az előadásban én játszom a színésznőt. Nagyon nagy öröm nekem, hogy újra próbálok, mert ilyenkor mindig elszakadhatok kicsit az igazgatói munkától, és mivel nagyon szeretek játszani, izgatottan várom ezt a próbaidőszakot. Molnár Ferenc nemcsak az egyik legkiválóbb magyar drámaírónk, de a Vígszínház házi szerzője is, nálunk tradíció, hogy az ő darabjai mindig műsoron legyenek. Ha pedig egy ilyen műről van szó, mint A testőr, nem hiszem, hogy van olyan színész, aki nemet mondana. Megkapóan szép darab, már csak azért is, mert nagyon erősen szól a színészi létről. Az pedig külön öröm számomra, hogy újra Valló Péterrel dolgozhatok, már jó sok éve, hogy az Ahogy tetszikben utoljára rendezett. Örülök, hogy újra játszhatom Kern Andrással, és Stohl Andrissal is nagyon várom a közös munkát.
Nyáron két filmben is forgattál.
E. E.: És mindkettőnek januárban lesz a bemutatója, amit kíváncsian várok, hiszen nagyszerű volt újra együtt dolgozni Kern Andrással a Gondolj rám című filmben, akivel utoljára a Sztracsatellában volt alkalmam forgatni, de izgalmas feladat volt Paczolay Béla filmje, a Dumapárbaj is, ami a stand-uposok életét mutatja be.
Nemrég a Vígszínházban volt látható három előadás erejéig az 1914 Robert Wilson rendezésében. Erről munkáról már tavaly ilyenkor is áhítattal beszéltél, és azt mondtad, ez lehet színészi pályád csúcsa.
E. E.: Nemcsak a színészi pályám csúcsa lehet ez, hiszen az egész magyar színházművészetben is fontos és megkerülhetetlen pont lesz, hogy Robert Wilson egy magyar színházzal koprodukcióban hozott létre egy előadást. Az 1914-et áprilisban újra eljátsszuk majd a magyar közönségnek. Sőt, maga Robert Wilson is eljön, és tart egy előadást a közönség és a szakma számára. Most bejárjuk egész Európát a produkcióval: nemrég érkeztünk haza Belgrádból, hétvégén Prágában játszunk, februárban pedig Reimsben veszünk részt egy fesztiválon, aztán Karlsruhéban adjuk elő a darabot.
Nagy vállalásnak tűnik, hogy egy ilyen sok utazással járó projektben veszel részt igazgatóként.
E. E.: Ez azért nem azt jelenti, hogy hetekig vagyok távol, hiszen van, hogy egyik éjszaka odaérünk, másnap játszunk és még aznap éjszaka hazautazok.
Miközben hivatásos pályázatíróvá léptél elő, hiszen másfél éven belül harmadszor írsz pályázatot, ezúttal januári határidővel. Az előző eseményekből tanulva lehet olyan pályázatot írni, amivel talán biztosra mehetsz?
E. E.: Mivel erről a dologról egy konkrét művészi elképzelésem van, a hitem és a tudásom ugyanaz, a pályázatom legfeljebb bővülni tud, ötletekkel, új célokkal. Alapjaiban mégsem fog különbözni a legutóbbitól, amiben a következő öt év elképzeléseiről írtam, hiszen azóta még csak egy év telt el ebből. Ha valamit eltervezek és arról nagyon erős vízióm van, azon nincs értelme megváltoztatni. Most is ugyanazt gondolom a Vígszínház útjáról, mint amikor elkezdtem. Ezekben a kérdésekben pedig kizárólag szakmai szempontok vezérelnek. | hirdetés
 |
|
Azért egy év alatt is sokat változhatnak körülöttünk a dolgok…
E. E.: Rengeteget foglalkoztunk a program kidolgozásával azelőtt éppúgy, ahogy most is. Sok álom és elképzelés van, amit meg lehetne valósítani, de előfordulhat, hogy azért nem írjuk le a kitűzött célok egy részét, mert most például inkább azzal küzdünk, hogy az idei év TAO-ját be tudjuk gyűjteni. Ha ez nem sikerül, az álmodozás határai is szűkülnek, ami nem jelenti azt, hogy ne lenne ezer új gondolatunk és tervünk, inkább azt, hogy egyeztetni kell ezeket a lehetőségeinkkel. Szerencsére sok nagyon jó társam van ebben, rengeteg kreatív művész vesz körül. Sajnos azonban előfordul, hogy egy díszlet- vagy egy jelmezterv elfogadásánál azt kell mondanom, hogy ezt nem lehet, és válasszunk inkább a meglévő anyagokból. Ez pedig nem az a fajta szabadság, amire vágyik az ember, de igyekszem ezek között a körülmények között is úgy irányítani a színházat, hogy a nézők ebből semmit se vegyenek észre. Miközben tudjuk, hogy a látvány például nagyon fontos, hiszen egy olyan nagy színházban, mint a Víg, nem lehet fekete függöny előtt állni egyetlen lámpával megvilágítva. Arról nem is beszélve, hogy mi egy büdzséből működtetünk két színházat. De a szűkös kereteinkből már így is elég sok mindent meg tudtunk valósítani, elég, ha csak a színház új arculatát nézzük.
Vagyis az alapgondolat ugyanaz marad?
E. E.: Arról már korábbi pályázataimban is beszéltem, hogy a legfőbb cél megőrizni a tradícióinkat és közben folyamatosan keresni a megújulás lehetőségét, törekedve a nyitottságra. De ez mindig is így volt, elődöm, Marton László is nyitott volt az újdonságra, hiszen az ő igazgatása alatt számtalan új, kortárs darabot mutatott be a színház, és akkor itt, a Vígben kezdte bontogatni a szárnyait Rudolf Péter, Alföldi Róbert, Méhes László és még sok más alkotó.
A vígszínházi munka mellett jövőre ismét több külföldi meghívást kaptál.
E. E.: A következő évadban a Prágai Állami Operában Rossini Hamupipőkéjét rendezem, a nyáron pedig Szentpéterváron Albee Nem félünk a farkastól című darabját állítom színpadra majd, de lesz feladatom Tel-Avivban és Pozsonyban is. A Pozsonyi Nemzeti Színházban egy nagyszerű szlovák drámaíró, Viliam Klimácek ír zenés darabot Sisi életéről, de ez a munka még folyamatban van, rendszeresen egyeztetünk, ami nem könnyű, hiszen minden új variációt lefordítanak nekem.
Rengeteg munkát vállalsz magadra színészként, rendezőként és igazgatóként is.
E. E.: Nem vállalok el mindent felelőtlenül, hiszen szeretem a munkáimat precízen és odafigyelve elvégezni. Ha úgy érzem, valamire nem tudok elegendő időt szánni, és nem tudok benne teljesen felkészülten részt venni, azt nem vállalom el. Talán azért hívnak vissza a világ több pontjára újra és újra, mert színvonalasan végzem a munkámat.
Annak ellenére, hogy nagyon jól működik a színház, mindkét korábbi pályázat ideje alatt komoly politikai nyomás alatt voltál. Egy pillanatra sem merült fel benned, hogy hagyni kellene a szélmalomharcot?
E. E.: Miért merülne fel bennem ilyesmi?
Mert bár mindig azt nyilatkozod, hogy bízol a teljesítményed erejében, tudható, hogy gyakran a végső döntéseknél mégsem ez számít.
E. E.: Ez nem az én problémám. Én nagyon remélem, hogy megéri dolgozni, és hiszek benne, hogy a teljesítményem valóban meggyőző lesz.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
