Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Budapesti Nyári Fesztivál a romantika jegyében
2016-05. szám / Pavlovics Ágota

Minden eddiginél több sztár és szuperprodukció mutatkozik be a Budapesti Nyári Fesztiválon 2016-ban. Tizenkét hét alatt színházi előadásokat, opera- és musical-bemutatókat, táncelőa­dá­so­kat, gyerekszínházat, színházi szemlét, jazz-, klasszikus zenei és crossover koncerteket kínálnak
több műfajban, minden korosztály számára. Az impozánskínálatból Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház, valamint a Budapesti Nyári Fesztivál igazgatója emelte ki a legfontosabbakat.

Június 10-én a Nemzeti Filharmonikusok koncertjével kezdődik a Budapesti Nyári Fesztivál. Mit hallunk majd a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon?
B. T.: 2016 a romantika éve a Budapesti Nyári Fesztiválon, amelynek három hónapon át tartó programsorozataa Kocsis Zoltán által vezetett Nemzeti Filharmonikus Zenekar romantikus klasszikusokból össze­ál­lí­tott koncertjével kezdődik. A Ravel-, Gershwin- és Dvorák-műveket bemutató est sztárvendége a fiatal kínai zongoraművész, Yuja Wang. A művésznő nemcsak technikai tudásával és előadásmódjával nyűgözi le a közönséget szerte a világon, hanem megjelenésével és egyéni stílusával is.

Mi vár még a klasszikus zene kedvelőire?
B. T.: Igazi csemege lesz a két Verdi-opera bemutató és az operagála világpremier. A Traviata Anger Ferenc rendezésben kerül színre június 24-én és 26-án, Miklós Erika és Giuseppe Filianoti olasz tenor főszereplésével, a Magyar Állami Operaház zenekarát és énekkarát Héja Domonkos vezényli. Az Otello szabadtéri bemutatóját július 29-és és 31-én tekinthetik meg, Desdemona szerepében Rost Andreával, a címszerepben Marc Heller amerikai tenorral, az Operaház zenekarát a külföldön is elismert, nagyszerű karmester, Madaras Gergely dirigálja. Július 22-én igazi szenzációnak számít majd a Három tenor a Margitszigeten című operagála. A világpremieren három fiatal, a nemzetközi színpadokon már bizonyított sztártenor – az amerikai James Valenti, a német Martin Mühle és a francia Sébastien Guéze – fog versenyezni az operairodalom legromantikusabb dallamaival, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát Halász Péter vezényli. Július 15-én kerül sor az Oscar/Zene című szimfonikus filmzenekoncertre, ahol Oscar-díjas filmek zenéi csendülnek fel. A Budapest Symphony Orchestrát Nic Raine vezényli. A musicalrajongókat az Eva Peron legendás személyiségét megelevenítő Webber-musical, az Evita bemutatója várja július 8-án és 10-én, Radnay Csilla és Sándor Péter főszereplésével, a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével. Az előadást Juronics Tamás rendezi.

Az Otellón kívül mi mindennel tisztelegnek a 2016-os Shakespeare-év előtt?
B. T.: Több előadásunk is lesz Shakespeare műveiből, de szeretném kiemelni, hogy a két évvel ezelőtti nagysikerű Hamlet-vendégszereplés után újra a Margitszigeten vendégeskedik a londoni Shakespeare′s Globe, amely most A két veronai nemes című előadást mutatja be. A szerző legszebb szerelmes története, a Rómeó és Júlia az európai klasszikus balett fellegvárának számító Les Ballets de Monte-Carlo előadásában elevenedik meg augusztus 5-én. A társulat Jean-Christophe Maillot igazgató koreográfiáját adja elő Prokofjev zenéjére.

A Városmajori Szabadtéri Színpadon pedig Bereményi Géza nagy érdeklődéssel várt drámája, a Shakespeare királynője lesz látható.
B.T.: A bemutató június 24-én lesz,amellyel az idén hetvenéves írót köszöntjük. A Szabad Tér Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház közös előadása a világtörténelem jeles uralkodója, Erzsébet és drámaírója, Shakespeare világába viszi el a nézőt. Erzsébet Udvaros Dorottya lesz, Shakespeare-t Rátóti Zoltán alakítja, a darabot Galambos Péter rendezi.

Ugyanitt mutatkoznak be a Színházi Szemle részvevői is.
B. T.: Június 16-án indul a Szemle: a Tim Rice – Andrew Lloyd Webber szerzőpáros világhírű rockoperája, a Jézus Krisztus szupersztár lesz látható. A kaposvári színházzal Bozsik Yvette rendező-koreográfus dolgozott, akinek a neve biztosíték arra, hogy izgalmas előadás született. Június 18-án Shakespeare híres vígjátékát, a Makrancos Katát a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában láthatjuk. Petruchio Bányai-Kelemen Barna, Kata Bánfalvi Eszter lesz, a fordítás Nádasdy Ádám munkája, a rendező Alföldi Róbert. Június 21-én a Miskolci Nemzeti Színház Ion Luca Caragiale Zűrzavaros éjszaka című vígjátékával lép színpadra, Gáspár Tibor, Ullmann Mónika és Lajos András főszereplésével. A darabot Székely Csaba fordította és dolgozta át, Rusznyák Gábor rendezte. A tatabányai Jászai Mari Színház előadásában Molière: Tartuffe című darabját június 28-án nézheti meg közönség. Az örökérvényű komédiát Parti Nagy Lajos varázsolta maivá, a címszereplő Crespo Rodrigo, a rendező Szikszai Rémusz. A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Lev Birinszkij: Bolondok tánca című tragikomédiájával vendégszerepel június 30-án. A Sebestyén Aba rendezte darab egyebek mellett arra a kérdésre keresi a választ, hogy miből táplálkozik az egyre fenyegetőbb terrorizmus. A nagyváradi Szigligeti Színház Csiky Gergely Buborékok című vígjátékával érkezik július 2-án, a darab rendezője Novák Eszter. A Színházi Szemle a Városmajor közkedvelt kisfesztiválja, ahol az elmúlt évad legjobb szórakoztató előadásai szerepelnek a versenyprogramban. Ezt a hat előadást idén is szakmai zsűri fogja értékelni, a nézők az interneten szavazhatnak a legjobbakra, a díjátadót pedig újra a szezon zárásaként, szeptemberben tartjuk majd meg.

A képzőművészeti kínálatban a Magyarország legnagyobb szabadtéri színpadáról összeállított fotókiállítás és az önök által meghirdetett fotópályázat nyertes képei is szerepelnek.
B. T.:A Margitszigeti Víztorony, amely körpanorámás kilátóként és kiállító térként is üzemel, többféle témával is várja a látogatókat június közepétől egészen szeptember végéig. A Visual Art Galériában a 78 éves színpad története során megvalósult táncelőadások fotóiból mutatunk be válogatást,felidézve a magyar tánctörténet legnagyobb pillanatait, művészeit.A romantikus Margitsziget című fotókiállítás a Szabad Tér Színház által kiírt, Tiéd a Margitsziget! című fotópályázat legjobbjaiból álló válogatás, amely a Margitsziget romantikus arcát mutatja meg. A Budapest Bábszínház Szerelmes párok, szerelmes bábok című bábkiállítása a víztorony udvarán tekinthető meg, Szőke Gábor Miklósszoborinstallációja,az ugró oroszlánpedig a bejáratnál lesz látható. A monumentális ésdinamikus szobor az idei Nyári Fesztivál ikonikus alakja.
hirdetés

Melyek azok a programok, amelyekre a felsoroltakon kívül szeretné felhívni olvasóink figyelmét?
B. T.: A Stacey Kent június 12-i jazzkoncertjére invitálnám a zenerajongókat, mert a romantikus alkatú világsztár-jazzdíva először ad nagykoncertet kvartettjével a Margitszigeten. Kiemelném a Kiscsillag zenekar és vendégeijúnius 12-i akusztikus koncertjét a Városmajori Szabadtéri Színpadon, mert a zenekar elmúlt 11 évének dalai mellett készülő lemezükről is játszanak, és mert ez lesz a nyárindító családi vasárnap fénypontja a Városmajorban. Felhívnám a figyelmet a június 19-én sorra kerülő Magashegyi Underground-koncertre, mert szimfonikus zenekari kísérettel szólaltatják meg slágereiket, ráadásul a Talamba Ütőegyüttes, egy nyolctagú kórus és egy vendégénekes, Beck Zoli is fellép velük. A Margitszigeti Víztorony udvarán, a Jazzy Tower koncertek részeként kiemelném június 19-én a Hot Jazz Band estjét, és ugyanitt a Ripoff Raskolnikov Band június 25-i koncertjét, amelyen új albumukról mutatnak be dalokat.

Lesz Drogellenes világnapi koncertés közösségi nap is.
B. T.:A Drogellenes Világnap alkalmából a tavalyihoz hasonlóan június 26-át a kábítószer elleni küzdelemnek szenteljük, ezúttal a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A magyar zenei élet kiválóságai mellett szakemberek is részt vesznek a programokon, hogy felhívják a figyelmet a droghasználat veszélyeire és a prevenció fontosságára. A részletes programot június elején jelentjük majd be, a legjobb helyeket viszont már most érdemes lefoglalni, aki ott volt tavaly a Margitszigeten, tudja, hogy különleges koncertélményre készülhetünk.

A zenés színházi nyári tábor a Városmajorban, amelyet idén második alkalommal szerveznek meg, nem átlagos színjátszó tábor.
B. T.:Fontos küldetésünknek tartjuk, hogy a fiatalokat bevezessük a művészetek világába. Tavaly nagyon népszerű volt a zenés színházi tábor, jók voltak a visszajelzések, várják a gyerekek, ezért újra felkértük Pápai Erika színművésznőt, hogy vezetésével idén is meghirdethessük a tábort, ahol a gyerekek a szakma legjobbjaitól tanulhatnak. Drámapedagógus, koreográfus, zenetanár, korrepetitor, színészek foglalkoznak velük. Bejárják egy valódi színház kulisszáit, „Az ÓztólApadlásig” címmel a legjobb zenés előadásokkal ismerkedhetnek, hangszerismeretet, hangképzést, mozgáskultúrát tanulnak, miközben friss levegőn, remek környezetben töltik napjaikat. A zárónapon pedig bemutatják szüleiknek, hogy meddig jutottak a színházi kalandozásban.

Idén június 12-én családi programmal nyitja meg kapuit a Városmajori Szabadtéri Színpad, mi mindennel?
B. T.:A nyitást követően 11 héten át, minden vasárnap 10.30-tól gyerekszínházi, bábszínházi előadásokkal várjuk a mesék világába vágyó kicsiket és szüleiket. A legnevesebb hazai bábszínházak adnak műsort, köztük olyan neves vidéki bábszínházak, mint a veszprémi Kabóca, a pécsi MárkusZínház vagy a szombathelyi Mesebolt Bábszínház, de lesz BonBon Matiné is. A nyitó családi napon a Brassin The Five előadása után ügyességi játékok, interaktív foglalkozások, zenés talpalávaló, körhinta, vásári mulatságok gondoskodnak a kicsik szórakozásáról. Este a Kiscsillag akusztikus koncertjével a szülőknek kedvezünk, amia Városmajor igényes és műfajilag választékos koncertkínálatából ad ízelítőt. Palya Bea, Swing a la Django, Vásáry Tamás a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar, László Boldizsár 25 éves jubileumi koncertje, Malek Andrea és a Lerch István Supergroup, Besh o droM, Szűcs Gabi Falusi Mariannal és Váczi Eszterrel, Szulák Andrea a Balázs Elemér Grouppal és az elmaradhatatlan Budapest Bár a garancia arra, hogy idén is jól szórakozhatunk. És akkor még a legújabb, irodalmi koncert-színházi bemutatónkat nem is említettem, ami Nyáry Krisztián Így szerettek ők című sikerkönyvei alapján készül a Kaláka zenéivel, és olyan kiváló színművészek közreműködésével, mint Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Gryllus Dorka és Simon Kornél. Magyar írók különös szerelmi történeteibe leshetünk bele ezen a különleges színházi esten július 20-án és 25-én.

Mivel zár a három hónapos kulturális seregszemle?
B. T.: A Magna Cum Laude augusztus 25-én búcsúztatja a nyarat a Magyar Virtuózok Kamarazenekar kíséretében.






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor