RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. július 21., péntek
Dániel, Daniella

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Az emberből előtör az állat
2017-02. szám / Bóta Gábor

Stohl András rendhagyó módon játssza majd Zubolyt a Szentivánéji álomban a Vígszínházban. Alakításából megtudhatjuk, milyen az, amikor az emberből előtör az állat.
Ha jól tudom, egy ideig dilemmáztál, hogy a Vígszínházba szerződj-e.
S. A.: Olyan nagy dilemma ez nem volt, de hál’ istennek más színházigazgatók is megkerestek, és a sok jó közül kellett választani. Az úgy történt, hogy amikor Vidnyánszky Attila megpályázta a Nemzeti Szín­há­zat, akkor a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy nem kíván olyan színészekkel dolgozni, akik ke­res­ke­del­mi televíziókban bohóckodnak, és valahogy ezt én magamra vettem.

De mégis szerződtetni akart.
S. A.: Utána felajánlotta ezt, de addigra már elígérkeztem. Nem hittem abban, hogy meg fogja gondolni magát. Eszenyi Enikő viszont már az­nap hívott, amikor erről a sajtótájékoztatóról megjelentek a tu­dó­sí­tások.

Rögtön igent mondtál?
S. A.: Nem. Mert akkor még úgy tűnt, hogy megvan a lehetőség arra, hogy Alföldi Robinak saját társulata legyen. Aztán ez nem jött össze és így örömmel mentem a Vígbe.

Alföldi utolsó produkcióját, a Mephistót a Nemzetiből átvittétek a Víg­szín­ház­ba.
S. A.: Az nagy segítség volt, és az is nagy segítség volt, hogy Robival rögtön elkezdhettük a Danton ha­lá­lát próbálni.

Ahhoz kurázsi kellett, hogy Eszenyi átvigye a Nem­ze­ti­ből a Mephistót.
S. A.: Igen, ez nagyon bátor húzás volt tőle.

Nyilván más lett az előadás, mint a Nemzetiben.
S. A.: Igen, meg hát a Vígben már nem kellett számolni azzal a fajta katasztrófaturizmussal, amivel a Nem­ze­ti­ben ottlétünk utolsó napjaiban igen. Mást jelentett akkor, amikor elvették Robitól a színházat, és mást a Vígben, ahol egy ugyanolyan színházi előadás lett, mint egy másik. De ott is megállta a helyét. A gyönyörű, patinás Víg pedig még elementárisabbá tette a Mephistóban lévő színház a színházban tör­té­ne­tet. Azt nem lehet mondani, hogy kicsúszott a lába alól a talaj, mert a helyzet az adott volt, és sajnos adott most is.

Ez alatt azt érted, hogy a Mephisto leginkább a hatalom természetrajzáról szól?
S. A.: Hát persze, meg hát arról, hogy az emberek mit meg nem tesznek azért, hogy előrejussanak, és tudni kéne, hogy hol a határ.

A Danton halála is a hatalomról szól.
S. A.: Akkoriban minden erről szólt nekünk. Akkor ez Robit nyilván nagyon foglalkoztatta, hiszen igen kemény időszakon voltunk túl, és erős impulzusok értek minket. A színház akkor tud igazán szólni az emberekhez, ha a jelen problémáival foglalkozik.

Ha nem kapsz egy ilyen szerepet, akkor a hatalom foglalkoztat téged?
S. A.: Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor addig az ember, amíg a saját bőrén nem érzi, nagyon könnyen elfordítja a fejét és lesüti a szemét, nem néz oda. Ha viszont a saját bőre kezd kisebesedni, mindjárt elkezdi keresni a kenőcsöt, az orvosságot. Nem feltétlenül a Nemzeti épülete hiányzik, hanem egy olyan alkotói teamet bombáztak szét, amiért szerintem nagy kár volt. Még legalább három-négy nagyon termékeny évadunk lett volna. Aztán persze a színházban vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, de azt hiszem, hogy minket épp a csúcsponton kaptak el. Persze az is lehet, hogy szerencsénk van, mert már csak ismételgettük volna önmagunkat.

A Vígben pedig éppen akkortájt kezdődött el valami fontos, amikor odamentél. Eszenyi elkezdett akár meglehetősen nagy kockázatot is jelentő színházat csinálni.
S. A.: Én csak örülni tudok, hogyha valami megbolydult, és azt gondolom, nemcsak a személyemtől, hanem a helyzettől és azoktól a rendezőktől, akiket a Vígbe hívtak. Gondolok például Mohácsi Jánosra és az általa rendezett Istenítéletre, ami nekem igen nagy ajándék. Addig is voltak jó előadások, de itt tényleg elkezdett valami nagyon működni. És a Michal Dočekal által rendezett Bűn és bűnhődés esetében mindannyian ott álltunk a takarásban, figyeltük a többieket. Tudom, hogy a végeredmény megosztó, van, akinek túl hideg az előadás, van, aki odavan érte, hogy milyen elgondolkodtató és mennyire más színházi nyelv, mint a megszokott, az azonban biztos, hogy mi színészek irtózatosan szeretjük, és tényleg ott állunk a takarásban, és nézzük egymást.

Az Istenítélet nagyon szenvedélyes, igen erősen politikai ak­tua­li­tá­so­kat is hordozó, sok tekintetben kegyetlen színház, amihez a Víg­szín­ház közönségének jelentős része nem szokott hozzá. A premieren volt nagy ünneplés, de akadtak olyanok is, akik kiakadtak, és akár már a szünetben elmentek. Valószínűleg a hétköznapi előadásokon ez még inkább így van.
S. A.: Így van, és a Bűn és bűnhődés előadásain is így van.

Az átlagosnál jobban meg kell vívnotok az este sikeréért.
S. A.: Meg bizony, de nekem személyesen is meg kellett vívnom a Vígszínház közönségével. El kellett telni egy-két évadnak, amíg el­fo­gad­ták, hogy én azon a színpadon állok, és azt a fajta színházat játszom, amit játszom. A testőr előadásán kezdtem érezni a Pesti Színházban, hogy lassan-lassan elfogadnak, ebben nyilván az is segített, hogy Eszenyi és Kern, két nagy vígszínházi mogul álltak mellettem. A Víg közönsége speciális és valóban meg kell érte dolgozni.

Mindenkinek meg kell vívnia a Víg közönségéért, aki korábban nem játszott ott, vagy nálad ezt a bulvárhírek, a magánéleti sztorik nehezítették?
S. A.: Nem is a bulvárról van szó, hanem az életemről, hogy az milyen volt. Botrányokkal, balesettel, börtönnel terhelt, a Vígben ennél kicsit simább, bársonyosabb a légkör, én ehhez kicsit durva vagyok.
hirdetés

A Vígszínházi kollégák rögtön elfogadtak?
S. A.: Az az igazság, hogy a színházban a munka nagyon hamar ledönt bármilyen falat. Ha volt is va­la­ki­ben rossz szájíz, hogy idejön a Stohl, és eljátssza a főszerepet valaki elől, abban a pillanatban, hogy együtt dolgoztunk, és amikor a munka megjelent a színpadon, onnantól kezdve ez nem volt kérdés. A Danton próbái közben odajött hozzám Borbiczki Ferenc, és azt mondta, hogy „na, öreg, azért régen nem láttam így próbálni itt senkit”, ez elég jó érzés volt és ráadásul tudtam, hogy Borbiczki egy kemény pasas.

Főszerepek tömkelegét játszod úgy, hogy produkció közben alig jössz le a színpadról.
S. A.: Nagyon nehéz is most ez az időszak.

Ez már sok?
S. A.: Sok. Most a hullám kicsit átcsapott a fejem fölött, már olyan sok nagy szerepem van, hogy nem tudom kidugni a fejemet, hogy egy kis levegőt vegyek. Hétvégéken pedig gyakran szombaton és vasárnap is dupla előadásokat játszom.


És akkor mindehhez most jön még egy új szerep, a Szentivánéji álomban. Zuboly talán a leghálásabb szerepe a darabnak. Még szamárrá is át lehet változni.
S. A.: Kovács D. Dániel rendezi az előadást...

Ezzel azt akarod mondani, hogy a fiatal, tehetséges rendező nem hagyományos módon képzeli el az előadást, és netán még szamárrá sem változol?
S. A.: Sokat elmondani erről nem szeretnék, de szamárként például nem fogok megjelenni. Máshogy gondolja Dani megjeleníteni azt, amikor valakiből előjön az állat. Olyasmit fogunk látni, amikor ismerünk egy embert, és látjuk, hogy iszik, és rá mondjuk nem úgy hat az alkohol, ahogy tíz emberből kilencre, hanem egyszer csak megbolondul.

Ahhoz, hogy ezt jól eljátszd, szükséged volt arra, hogy igyál, kábítószerezz, hogy tényleg kikészülj, vagy akár baleseted legyen? Mert ezek, gondolom, valamilyen módon mind beépülnek a szerepeidbe, ez egy tapasztalat, ha úgy tetszik, tudás.
S. A.: Persze, biztos, hogy van hova nyúlni a hátizsákban, amikor egy ilyen szerepet próbál az ember, vagy amikor valamilyen végállapotot akar a rendező, akkor van olyan élmény, olyan gondolat vagy eset, amire lehet gondolni, hogy akkor mi történt. És nem is biztos, hogy ez a saját életemből való, lehet, hogy valamit láttam egy éjszaka, esetleg színészkollégát láttam úgy viselkedni, ahogy én magam sosem viselkednék. Nyilván 99%-ban a saját életemből és a saját lelkemből dolgozom, de az ember beépít olyan dolgokat is, amiket látott, és a színpadon úgy próbálja megjeleníteni, mintha ezek vele történtek volna.

Te most teljesen a helyeden vagy a Vígben?
S. A:. Hát nagyon nehezet kérdezel. Én elvileg a helyemen vagyok a Vígben, de hogy mi lesz velem jövőre, azt nem tudom.

Miért nem?
S. A.: Mert azt még nem mondhatom el.

Tehát nagy változás előtt állsz?
S. A.: Előfordulhat, igen, hogy nagy változás lesz. Nem feltétlenül a Vígben, hanem az egész életemben vagy az egész pályámon.












vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor