RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. december 7., szombat
Ambrus

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Ajánló
Egy botrányfilmes: Gaspar Noé
2019-02. szám / Dercsényi Dávid

Új filmjét, az Eksztázist, melyben nem kevés LSD kerül egy csapat táncos sangriájába, március 7-től vetítik a mozik. Jó alkalom, hogy végigtekintsünk az argentin-francia filmrendező pro­vo­kációkban gazdag életművén.

Amikor 2002-ben a tűzoltókészülék sokszor, a befogadhatónál épp csak egy kicsit hosszabban becsapódott, miután a létezés egyik legsötétebb helyén bolyongtunk a kamerával együtt, Gaspar Noé is ugyanígy csapódott be a mozgóképkultúrába. Súlyosan, kellemetlenül, szenvtelenül. Az Irréversible, a Visszafordíthatatlan ma is üt, és meg­ta­lálható benne az a kettősség, ami Noé filmjeiben mindig ott van: az emberi létezés poklában tett utazás egyben a filmművészet látványos ünnepe, minden ünnepi külsőség nélkül. A filmnyelvi ötlet, hogy visszafelé mond el egy történetet, vissza­felé mutatja be, hogy lesz az idilli helyzetből, a gyöngédség napsütötte sávjából egy fokozatosan sötétedő, egyre inkább gyűlölettel teli, egyre inkább irracionális mély­sö­tét, épp azt éri el, hogy a film végére az idill kerül. Így a tragédia is máshogy működik, olyan érzésünk van, mintha amnéziából jönnénk vissza (a Nolan-féle Mementónak pont ez volt a hasonló mechanizmusa), és erre csak a film képes. Ez pedig óhatatlanul is valami derűt hoz be ebbe a végtelenül reménytelen filmbe – ami egyes vélemények szerint a legtöbb olyan nézőt tudhatja magáénak, aki kirohant a moziból.
A 2009-es, állítólag 15 éven át tervezett Enter the Void még ezt is tudta fokozni: pszichedelikus élmények, a lélek bolyongásai szintén az emberi lét különböző fokozatain. A Szerelem pedig átvitte az egész provokációt 3D-be. Provokáció? Noé bevonja a nézőt is, mindig egyre jobban, nem fordíthatod el a fejed, nem csukhatod be a szemed, ha beültél, a te fejedre is lesújt a rendező poroltója (kimenni lehet a moziból, Noé maga is ezt pro­vo­kál­ja, nem szabad engedni a kísértésnek).
Provokáció? Ha az, ami kimozdít a komfortzónából, és nem könnyen befogadható eszközökkel, barátságosan teszi ezt, akkor az. De a botrányokozás, az erőszak és a szex leplezetlensége egy magasabb célt szolgál, és az tényleg a film. A fényképezés, a fények, a testek szépsége: Noé esztétikája az egyik legördögibb, és halálbiztos kézzel csinálja, nem csúszik át bármiféle giccsbe vagy öncélúságba.
Ezt persze nehéz szeretni, de mint egy gyomortükrözést, megéri lenyelni. Ellentétben a kiüresedő, eltompuló Lars von Trierrel Gaspar Noé filmjei megérik a befektetett energiát. Mert miután tényleg zsi­lett­pen­gével feldarabol, majd cérnával összevarr, átmos egy kis hipóval, filmművészetet ad. Noé mindent meg is tesz a rossz érzésért: az Irréversible elején fél órán át egy olyan alacsony frekvenciájú, szinte hallhatatlan zörejt pumpál belénk, ami hányingert, szédülést okoz.
Ez a visszafordíthatatlanság a Noé-féle mozi tétje és lényege is: a filmjei beépülnek a lélekbe, a sze­mé­lyi­ségbe, mint egy punk fülében felejtett biztosítótű. Ki nem veszi onnan senki.
hirdetés








vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor