RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. május 20., vasárnap
Bernát, Felícia

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Összeállítás
„Jöjjön velem, ha élni akar!” – A Terminátor sorozat
2015-06. szám / Szalóky Bálint

Amióta politikai karrierjét lezárta és visszatért Hollywoodba, Arnold Schwarzenegger (68) leginkább azzal próbálja visszarántani magát az A-ligába, hogy hol egykori konkurenseivel – Stallonéval, Willisszel – haknizik együtt, hol pedig korábbi sikereit éleszti újjá. Az utóbbi hullám
legfontosabb állomása a Terminátor sorozat ötödik része, a Terminator: Genisys, mely július 2-tól látható a hazai mozikban – addig is nézzük, miben volt részünk eddig!

Terminátor – A halálosztó (1984)
Mi a történet? 2029-re a számítógépek és robotok átvették az uralmat a Föld felett. A maroknyi emberi ellenállás vezéralakja John Connor, akit a gépek úgy próbálnak likvidálni, hogy egyikük visszautazik 1984-be, hogy meggyilkolja John leendő anyját, Sarah-t. A jövőből azonban a nő megvédésére egy ember is érkezik.
Miért jó? Az akkor még zöldfülűnek számító rendező, James Cameron minimál költségvetésből dolgozhatott a Conan, a barbárnak kö­szön­he­tően épp befutóban lévő testépítő-színésszel. Arnold életében először játszott gonoszt (az újabb negatív szerepre egészen ’97-ig, a Batman és Robinig várnunk kellett), s hogy az osztrák akcentusától meg­kí­mél­jék a nézőket, minimális dialógust írtak neki. Az első Terminátor igazi remekműve a ’80-as évek akciófilmjeinek: mai szemmel is remek szórakozás, amely váratlan sikerével végérvényesen sztárt csinált főszereplőjéből és rendezőjéből.

Terminátor 2. – Az ítélet napja (1991)
Mi a történet? Sarah ezúttal már megszületett, tinédzserkorú fiával kerül veszélybe, amikor az előzőnél sokkal fejlettebb, likvid és alakváltó cyborg jön vissza értük a jövőből. Az ellenállók sikeresen át­prog­ra­moz­nak egy elavult modellt a megmentésükre. Mivel a gép külsőre az első részből megismert darab kiköpött mása, így nehezen kedvelteti meg magát Sarah-val.
Miért jó? Cameron mert teljesen elrugaszkodni a korábbi filmtől, és minden idők (akkori viszonylatban) legdrágább független filmjét tette le az asztalra, mely forradalmi speciális effektusaival és a mai napig lélegzetelállító akciójeleneteivel nyűgözte le a nézőt – nem mellesleg pedig az érzelmi töltetet kapó történet is kiállta az idők próbáját.

Terminátor 3. – A gépek lázadása (2003)
Mi a történet? Ezúttal egy női Terminátor érkezik, aki tud mindent, amit az elődei, és még dögös is. Arnie kicsit öregesen, de a Connor család segítségére siet, újfent a T-800 bőrében.
hirdetés

Miért jó? A második részhez képest egyértelműen csalódás volt mindenki számára, pedig a korábbiaknál ironikusabb megközelítésével és meglepő lezárásával tisztességes popcornmozi született. Nem érhet az első két rész nyomába, de felismerve saját korlátait igazán nem is törekszik erre, ami mindenképp dicséretes.

Terminátor – Megváltás (2009)
Mi a történet? A jövőben járunk, ahol John Connor összekovácsolva az ellenállást végső csapást szeretne mérni a Skynetre.
Miért jó? Sajnos nem az, ellenben 200 millió dolláros költségvetésével ez minden idők legdrágább független filmje – és ez az egyetlen momentum, amiben összemérhető a második és harmadik résszel. Az izgalmas koncepcióváltás látványos, ám dögunalmas és érzelemmentes folytatást eredményezett, amely sze­ren­csé­re nem lett egy új trilógia nyitódarabja, ahogy azt eredetileg tervezték. A nézői visszajelzések és a kritikai fogadtatás hatására a producerek McG rendezőt (Charlie angyalai) távol tartották a franchise-tól.


Az új trilógia

Kellemes őrületnek ígérkezik a Terminator: Genisys, amely tudomást sem véve a Megváltásról egy új hármas fogat nyitánya, a fedélzetre visszatérő Arnold Schwarzeneggerrel. A főleg tévés múlttal rendelkező (Trónok harca, Maffiózók stb.), de a második Thor-filmet is jegyző Alan Taylor úgy kanyarodik vissza az előzményekhez, hogy egyből felülírja azokat. Az első és második rész eseményei új idősíkon keverednek: Connorék immár egy nyugdíjas korú terminátorral az oldalukon igyekeznek megakadályozni az ítélet napját. Kiindulva a már most bejelentett két folytatásból, egyáltalán nem biztos, hogy sikerül nekik.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor