RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. május 22., kedd
Júlia, Rita

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Kritika (5)
Saul fia
2015-06. szám / Dercsényi Dávid

„Attól féltek, hogy egy zsidó sem éli túl a holokausztot, csak ők. És majd nekik kell elmondaniuk, mi történt” – ilyen súly volt a koncentrációs táborokban a Sonderkommandóban dolgozó zsi­dó­kon. A fenti mondatot az a Gideon Greif történész mondta róluk, aki a legtöbbet tudja a témáról,
s akivel a Cannes-i Grand Prix-t elnyerő film rendezője, Nemes Jeles László is egyeztetett a gyártás során. A Sonderkommando a létezés nullpontja: zsidóként arra köteleznek, hogy sorstársaid ezreinek kivégzésében, majd holttestük kirablásában, eltüntetésében se­géd­kezz – aztán téged is kivégeznek. Tudod, mi vár rájuk, amikor meg­ér­kez­nek, de nem beszélhetsz nekik róla, és négy órával az első találkozás után sokuk már halott is. És tudod azt is, mi fog rád várni.
De ha erről mit sem tud a film nézője, akkor is már a főcím feltűnéséig tisztában lesz mindennel. A Saul fia már a főcímig eljut oda, ahova számos holokausztról szóló film a végét jelentő stáblistáig sem tudott.
És még csak ekkor kezdődik a lényeg.
Benne vagyunk – ez hangzott el tán a legtöbbször a film kapcsán. Nem túlzás kijelenteni, hogy a Saul fiához hasonló erejű és mérvű film­nyelv nagyon ritkán születik és született a film történetében. A ho­lo­kausz­tot nem lehet megérteni, mégis belekerülünk a kellős közepébe – aki ezt eléri, már nem élt hiába.
Nemes Jeles eléri, hogy amikor vágást észlelünk, a mozi hamisságát észleljük. Nem hazudik történetet ott, ahol nincs. Nem emel el a kamerával, nem távolít el biztonságos távolságba. Nem vezeti érzelmeinket a zenével, nem fogja meg nézője kezét. Nem. Legyél te is egyedül, atomizáltan és kiüresítve a félelmeddel, mint ők. Nemes nem sokkol a csont és bőr holttestekkel, mert tudja, a sokk a kívülről érkezők kiváltsága. Mindent elnyomó, totális uralmi rendszert és mégis pillanatról pillanatra terjedő kiszámíthatatlanságot érzünk. Benne vagyunk.
Ha sem történet, sem hagyományos képi világ nincs, mi marad? Röhrig Géza, Saul megformálójának arca, tarkója, tekintete, tere. Pontosabban mindaz, amit Röhrig kivon ebből, ahogy a holokauszt is kivonás, megvonás, elvétel. Ezért is lesz valami elemi ereje annak, hogy Saul el akarja temetni a fiát: maradjon valami, a létezés és méltóság mementója.
A sonderesek tehát attól féltek, hogy senki sem marad, de még a holttestek sem, minden eltűnik, és csak az ő emlékeikben létezik majd’ hatmillió ember meggyilkolása. Nemes Jeles ezzel a filmmel erre a problémára is reflektált: a film minden egyes nézője sonderessé válik 107 perc erejéig legalább, és valamilyen formában és erővel magában hordoz valamit ebből a lét legszélsőségesebb negativitását feltáró tapasztalatból. Ilyen értelemben a Saul fia elsősorban nem film, hanem az emberiség lelkiismeretének a része. Ennél sokkal többet nem nagyon lehet elérni. És ezért kell megnézni, nem a cannes-i díj miatt.
hirdetés

Saul fia (12)
Magyar film
107 perc
Rendező: Nemes Jeles László
Főszereplők: Röhrig Géza, Molnár Levente, Urs Rechn, Zsótér Sándor, Todd Charmont, Jakab Juli, Uwe Lauer
Forgalmazó: Mozinet
Már a mozikban


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor