RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 17., szombat
Hortenzia, Gergő

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Kritika (3)
Hajnali láz
2015-12. szám / Gulya István

Ha az alkotó túl közel megy az alkotásához, könnyen elveszhet benne. Gárdos Péter is így van ezzel. Érintett személyesen, hiszen édesanyjáról és édesapjáról van szó, érintett regényíróként, hiszen szerelmes levezésüket ő vetette papírra, érintett forgatókönyvíróként, mert celluloidra ő

adaptálta a könyvet, és érintett rendezőként, mert ő vitte nagyvászonra a Hajnali lázat. A többszörös és erős érintettség kárára válik az a­lap­a­nyag­nak. Az alkotó túlmotivált, és mint aki egyszerre rengeteg min­dent el akar magyarázni, az egymásra halmozott szavai agyoncsapják egymást, a helyes arányokat nem találja. Hátrább kellett volna lépni, és minimum az egyik alkotói aspektust (forgatókönyvet vagy a ren­de­zést) átadni másnak.
A 25 éves, csontsovány Miklóst (Schruff Milán) 1945 májusának végén a bergen-belseni koncentrációs táborból túlélő társaival együtt hajón szállítják az egyik svédországi rehabilitációs kórházba, a Gotland-szi­ge­ti larbrói gyógyintézetbe. Doktora (Máté Gábor) tájékoztatja: a fo­lya­ma­tos hajnali lázzal járó, gyógyíthatatlan tüdőkórjával legfeljebb fél évig húzza… A fiatalember dacol, látott már halált eleget, többet az el­vi­sel­he­tő­nél; juszt is élni fog. Sőt, megnősül, és családot alapít. Megszerzi 117, svédeknél istápolt földije, Debrecenből vagy Hajdú-Bihar megyéből származó lány címét, levelet ír mindnek, azt füllentve, korábban már találkoztak. Sokan ragadnak tollat, köztük az eksjői kórházban ápolt 19 éves Lili (Piti Emőke). A vesebetegsége miatt három hétre ágyhoz kötött lány kezdetben a tehetetlenség és a kíváncsisága miatt válaszol, ám később, ahogy leveleikből megismerik egymást, egyre szenvedélyesebbé válik a kapcsolatuk.
Gárdos szájbarágósan archaizálva fekete-fehérben teremti meg a korszak miliőjét. Olykor finoman ábrázol, egy-egy jó mondattal, jelenettel telibe talál, ám túl sokszor magára hagyja színészeit, akik túlzott gesz­tu­sok­kal, mimikával igyekeznek pótolni a drámákat, amiket a script nem bontott ki.
A rendező-forgatókönyvíró szerint szülei szerelme egyfajta válasz volt az átélt borzalmakra; szégyellték magukat, felejteni akartak, két kézzel kapaszkodtak az életbe. A Hajnali láz alapvetően egy vi­ta­li­tás­him­nusz szeretett volna lenni (mint Az élet szép című Roberto Benigni-film), hiszen Lilinek és Miklósnak a holokauszt poklából kivirágzott love storyja egyetemes tartalmat hordoz a szerelemről. De hiányzik belőle a nagy ívűség. Az a nézőbarát kevercs, amit Steven Spielberg tud (lásd: Kémek hídja), amikor a megtörtént események filmi átirata szabadon bánik a valósággal, egyúttal nem röstell színvonalasan érzelmesnek lenni. A valósághű rekonstrukció dicséretes, de önmagában kevés. Ez így nem láz – csak hőemelkedés.

Hajnali láz (12)
Magyar-svéd-izraeli film
Rendező: Gárdos Péter
hirdetés

Főszereplők: Piti Emőke, Schruff Milán, Scherer Péter, Petrik Andrea, Gyabronka József
114 perc
Forgalmazó: A Company Hungary
Már a mozikban





vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor