RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. május 20., vasárnap
Bernát, Felícia

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Hatalmas összegekkel dobálózott”
2016-02. szám / Köves Gábor

Benoit Jacquot, a francia film nagy öregje dolgozott már mindenkivel, aki a francia filmiparban számít: Daniel Auteuil, Isabelle Huppert, Charlotte Gainsbourg – csak hogy a legnagyobbakat említsük – kiadós drámai szerepeket köszönhetnek a forgatókönyvíró-rendezőnek.
Most Léa Seydoux és Vincent Lindon párosán a sor: a két filmsztár A szobalány naplója Jacquot-féle feldolgozásában játszik főszerepet. A rendezővel Párizsban találkoztunk.

Octave Mirbeau regényének, A szobalány naplójának korábban két híres filmfeldolgozása is készült; Jean Renoir 1946-ban, Luis Bunuel 1964-ben vitte filmre a regényt. Renoir és Bunuel után bejelentkezni egy újabb adaptációra – hát, nem tűnik túl hálás feladatnak.
B. J.: Óriási nevek, persze, Bunuel és Renoir, igazi klasszikusok! Ugyanakkor sem a Renoir-féle feldolgozás, sem Bunuel filmje nem nevezhető túlságosan ismertnek. Nem is nagyon hasonlítanak egy­más­ra, úgyhogy azt gondoltam, talán nekem is lehet itt némi ke­res­ni­va­lóm, mondjuk egy újabb feldolgozással. Miért ne készíthetnék Mirbeau regényéből egy harmadik, egyik előzményhez sem köthető verziót?! Ezért aztán nem is nagyon görcsöltem rá a dologra, hogy úgy mondjam, szabad kezet adtam magamnak. Nem törődtem az előz­mények­kel. A regényből indultam ki, nem a filmekből.

Volt már rá példa a francia film történetében, hogy egy kevéssé ismert regényre a filmváltozat irányította rá a figyelmet. Így történt ez például a Jules és Jim esetében: ha nincs François Truffaut filmje, ma nem sokan ismernék Henri-Pierre Roché irodalmi munkásságát. Hasonló történt Mirbeau regényével is?
B. J.: Henri-Pierre Rochéval ellentétben Octave Mirbeau nagyon fontos szereplője volt a maga idejében az irodalmi életnek. Az Egy szobalány naplója 1900-ben jelent meg, s már az első megjelenésekor nagy vitákat kavart. A regény szerintem fontosabb is, mint a belőle készült két híres film, ma is élő irodalmi mű, kötelező tanagyag az iskolákban. Ez Roché regényéről, a Jules és Jimre, aligha mondható el. Az iskolákban biztosan nem tanítják.

Miért gondolja, hogy a Mirbeau-regény fontosabb, mint akár Bunuel, akár Renoir filmje?
B. J.: A maga idejében Renoir filmjét alig vetítették Franciaországban, az Egyesült Államokban pedig úgy tekintettek rá, mint a rendező munkásságának egy nem túl jelentős darabjára. Pedig Renoir filmjének főszerepét Charlie Chaplin ex-neje, Paulette Goddard alakította. De még vele sem sikerült sikerre vinni a filmet. Bunuel sem volt sokkal szerencsésebb. A Franciaországban forgatott filmjei közül A szobalány naplója bizonyult a legkevésbé sikeresnek. Nekem sem a nagy kedvencem; ha már Bunuel francia filmjei, akkor A nap szépe szerintem sokkal sikerültebb darab. Úgy érzem, mindkét korábbi film meglehetősen nagyvonalúan bánt az eredeti regény mondanivalójával, sok minden kimaradt belőlük, ami a regényben benne volt, és ami akár ma is fontos lehet.
hirdetés

Mire gondol?
B. J.: A szegregáció formáira gondolok, a társadalmi, etnikai vagy épp nemi szegregációra. Gondoljon csak a nők helyzetére. Sok előrelépés történt e téren, de messze nem elég. A nőket még mindig nagyon sok hátrányos megkülönböztetés éri.

Ha már a nőket sújtó megkülönböztetéseket említette: nemrég Jennifer Lawrence fakadt ki az ügyben, hogy Hollywood távolról sem ugyanazt a bértáblázatot használja, ha férfiszínészekről vagy színésznőkről van szó. Magyarul: a férfiak sokkal többet keresnek, mint a nők. Mi a helyzet a francia filmiparral?
B. J.: Értem és megértem Jennifer Lawrence érvelését, ugyanakkor olyan hatalmas összegekkel do­bá­ló­zott, olyan nagyságrendekkel, amelyek az egész vitának valami egészen bizarr színezetet adtak. Ami minket, a francia filmipart illeti, különbségek itt is vannak a férfiak és nők között, de ezek bizonyára kisebbek, mint Hollywoodban. Ám az kétségtelen, hogy még a legnagyobb női filmsztárjaink is kevesebbet kapnak, mint férfi kollégáik. Azért túl nagy nélkülözésnek sem a francia férfiszínészek, sem a francia színésznők nincsenek kitéve. Efelől biztos lehet.

Filmes pályafutását Marguerite Duras rendezőasszisztenseként kezdte. Duras mennyire állt ki a nők egyenjogúságáért?
B. J.: Duras érdekes jelenség volt, e téren is maga volt az ellentmondás. Elkötelezett harcosa volt a francia nők egyenjogúságának, ugyanakkor bolondult a férfiakért, olyan szenvedély fűtötte, hogy elvben ugyan helyeselt minden egyenjogúsítási kísérletet, de a gyakorlatban nem akarta magára haragítani a férfiakat. Megkötötte a maga különbékéjét.

És önnel hogy bánt?
B. J.: Szeretettel. Nagyon fiatal voltam, de megbízott bennem. Sok mindent rám bízott, ami a film­ké­szí­tés­ből őt nem érdekelte, engem viszont nagyon is izgatott. Duras vezetett be a filmkészítés világába.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor