RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. május 26., szombat
Fülöp, Evelin

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Kritika (5)
Casablanca – a mozikban!
2016-09. szám / Dercsényi Dávid

Van olyan, hogy minden összejön. Összetalálkozik a kalandokért rajongó tinédzserfiú, a háborús-szerelmes ponyvák romantikus világát faló tinilány, az elmúláson merengő középkorú férfi, a sorsokban gondolkodó asszony. Ezek mind és mindig szeretni fogják a Casablancát, vagyis a Föld lakóinak tisztes hányada nem tudja úgy megnézni, hogy hatása alá ne kerüljön.

Pedig a történet tényleg elférne a ponyván is, ha belegondolunk, ha csak hallanánk, már-már abszurd lenne. De gondoljunk csak bele, 1942-t írunk, amikor Michael Curtis, alias Kertész Mihály megcsinálja ezt a filmet. Még semmi nem dőlt el, sőt, a németek és szö­vet­sé­ge­seik fenyegetőek az egész világra nézvést. Innentől a sivatagi ro­man­ti­ka már mindenkinek az életébe vág. Innentől a Casablancában a továbbutazásra váró és rettegő európai emberek már nem csak ku­lisz­szák.
Rick sem egy egyszerű noir alak, egy klisé, a titokzatos múltú, mindig hűvös, megközelíthetetlen férfi, akinek valami nagyon nyomja a lelkét – a figura, amit Humphrey Bogart álmából felkeltve is hozott a leg­tö­ké­le­te­seb­ben. Rick innentől tényleg az a kockázati tényező, akin sorsok bukhatnak meg – ikonikus cigarettázása csak emeli a feszültséget (apropó cigi, ha már a Ponyvaregény plakátján le kellett pacázni Mia kezében a cigit, milyen megoldás vár­ha­tó a Casablanca esetében?). Kockázati tényező, mint Louis Renault prefektus, aki tán a leg­rea­lisz­ti­ku­sabb figura az egész filmben: romlott, hiú, helyezkedő, korrupt, aki életekről és sorsokról dönt és dönthet, Casablanca ura.
A film újbóli bemutatója egész jól lett időzítve: egy évvel ezelőtt a Keleti pályaudvarnál ugyanígy vártak a lehetőség és veszély földjén a szír, afgán, eritreai menekültek, mint a jómódú amerikaiak, franciák Rick kocsmájában, hogy továbbmenjenek álmaik földjére. És sajnos sokkal több Louis-val futottak össze, mint Rickkel.
De vissza a filmhez: az aktuálpolitikai valóságban morális kérdések keverednek össze szerelmiekkel – amióta az emberiség írásra adta a fejét, ez az egyik alapproblémája. De a Casablanca esetében ez a probléma egy sorskérdéssel is összefügg, hála Bogartnak. Mert Rickje nemcsak afféle őrlődő Bánk bán, hanem egy negyvenes évei közepét taposó férfi. Aki már tudja, hogy milyen érzés örökre elveszteni va­la­mit. Aki már tudja, hogy milyen élet van neki megírva a nagykönyvben. És ezekben az emberekben lobban fel leginkább és legerősebben a vágy ennek a nagykönyvnek az átírására. És ez nem valami hiúsági kérdés, ez az egyik legfontosabb kérdés: hogy hogyan jó és kell élni, mibe érdemes és mibe nem szabad beletörődni.
Mindezt gördülékenyen, érzékenyen, az As Time Goes By klasszikus dallamaival fűszerezve adja elő Kertész. És persze a megfelelő női főszereplővel: Ingrid Bergman hasonlóan tökéletes választás valami egyszervolt és nehezen elérhető boldogság megtestesítőjének, mint Nastassja Kinski volt Wenders Párizs, Texasában.
A humort mondtam már? Mert az is van, a klasszikus What watch? kezdetű minidialógus, amit a Picasso kalandjai is átvett módosítva, és még rengeteg egyéb geg, ami oldja a súlyokat. Ja, és persze az ikonikus mondatok és jelenetek a macskajajos bjutiful frendsipig – nem is folytatom.
Mondom, minden összejött. És máig össze is jön minden egyes megnézésre.
Egy film az élet eltöltéséhez.
Játszd újra, Sam!
hirdetés


Casablanca (12)
Amerikai, fekete-fehér, szinkronizált film
Rendező: Kertész Mihály
Főszereplők: Humphrey Bogart, Ingrid Bergman, Paul Henreid, Claude Rains, Peter Lorre, Conrad Veidt, S.Z. Sakall, Sydney Greenstreet
102 perc
Forgalmazó: Pannonia Entertainment
Már a mozikban



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor