RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. február 19., hétfő
Zsuzsanna

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Kritika (3)
Amerikai pasztorál
2017-03. szám / Dercsényi Dávid

Az amerikai történelem és az amerikai nagyregény sok sikeres találkozáson van túl, Philip Roth Pulitzer-díjas Amerikai pasztorálja az egyik legjobb ilyen találkozás. Logikus is, hogy valahogy filmre kerüljön, hisz útfekvése kitűnő, ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson

minket. Hiszen ki ne tudná, a jó nagyregényeknél is nagyobb a „jó regények pocsék feldolgozása” filmek tábora. Még nagyobb viharfelhők látszódnak gyülekezni, amikor kiderül, hogy Ewan McGregor rendezte a filmet, akinek eddig egy szkeccsfilm egyik epizódja képezi a ren­de­zői munkásságát.
Nem is a vízió hiánya a probléma, hiszen az mintha lenne. Egy so­ka­dik érettségi találkozó öregemberei bontják ki a háború utáni generáció drámáját, a sikeres, irigyelt sportoló és diák, Seymour Swede Levov és szépségkirálynő felesége, Dawn történetét, akiknek Merry nevű lányuk dadog. Apró dolog ez, de ennek köszönhetően bonyolódunk bele a 60-as, 70-es évek Amerikájának történetébe. Így követhetjük végig, ahogy a sikeres és derék polgár, aki apja bőrkesztyűüzemét viszi tovább, fel kell vegye a kesztyűt, amit a történelem dobott neki.
A sorsok és a történelem találkozását felemásan sikerül megörökíteni. A film nem képes arra, hogy nagy tablón, Terrence Malick módjára valamiféle Az élet fája jellegű nagyszabást hozzon létre (ha már az apafiguráknál maradtunk). De valahogy a kicsiben sem tudja megragadni a nagyot, az egészet, a totálist. Megragad félúton. A látvány mintha már meglenne (még ha a szőrös szívűek modorosságnak neveznék inkább az artisztikusabb beállításokat), de ettől még nincs meg a film ritmusa, hiányoznak a sok szónál is kifejezőbb beállítások, vagyis mindaz, ami miatt egy rendező olyan sokat tanul és gyakorol, mielőtt rendező lesz.
Woody Allen egyszer azt mondta, nem háromszor nehezebb, hanem háromszor könnyebb, hogy ő írja, rendezi a filmjeit, és ő is játssza a főszerepet. Most McGregorra ez mintha nem lenne igaz, igyekszik, de nem tudja egyben tartani Swede alakját. Pár pillanatra valami összejön, de aztán szétesik. Még kevésbé alkalmas a feladatra Jennifer Connelly, aki nem elég fajsúlyos ahhoz, hogy adott esetben elég felületes vagy zsarnoki Dawn legyen. Talán Dakota Fanning dicsérhető leginkább, akinek Merryje elég nyomasztó, súlyos tud lenni.
Mindezek ellenére nem nézhetetlen és idegesítő film az Amerikai pasztorál, és talán ez mutatja a könyv igazi erejét. Vannak nagyon erős pillanatai, amelyek képileg is működnek, amikor látszik, hogy összeállt minden – amellett, hogy sokszor tényleg szinte halljuk, ahogy lapoznak, ahogy felmondják a könyvet, ahogy tapinthatóan nem tudnak mit kezdeni egy jelenetvéggel. Ugyanakkor az amerikai történelem bizonyos kevésbé ismert időszakai és történetei hatásosan elevenednek meg. Ám mégis az ember leginkább a kihagyott ziccert érzi, és jobb nem is belegondolni, hogy mi lehetett volna itt, ha egy biztosabb kezű, bátrabb, vagányabb, a meghívott sztárok helyett inkább a filmre és az esztétikumra koncentráló rendező gyúr valamit ebből a könyvből.

Amerikai pasztorál (16)
(American Pastoral)
Amerikai, feliratos film
Rendező: Ewan McGregor
hirdetés

Főszereplők: Ewan McGregor, Jennifer Connelly, Dakota Fanning, Molly Parker, David Strathairn
108 perc
Forgalmazó: Mozinet
Bemutató: 04. 13.







vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor