Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Minden vígjátékban ott a dráma is”
2018-04. szám / Jónás Ágnes

Az óbudai EuroCenterben működő Vidám Színpad olyan előadásokat kínál, amelyek a hét min­den napján képesek mosolyt csalni a közönség arcára. A színház igazgatója, Böröndi Tamás már a következő évadot állítja össze – a felújítandó klasszikus vígjátékok mellett kortárs komédiák is
helyet kapnak majd, ráadásul nagyszabású zenés produkcióval is bővül a repertoár.

Feydeau Fel is út, le is út! című komédiája, Ray Cooney Délután a leg­jobb című két felvonásos vígjátéka, valamint az Egy csók és más semmi zenés vígjáték debütált a Vidám Színpadon ebben az évadban. Így utólag hogy látod, jó választás volt ez a három darab?
B. T.: Abszolút! A nézők ezeket is imádják, és nagy örömünkre telt házzal futnak a darabjaink. Érdekes módon, még mindig a Család ellen nincs orvosság az elsődleges favorit a közönség körében, a bu­da­pes­ti színházak tízes toplistáján a negyedik legkeresettebb előadás között szerepelt – általában azok ülnek be rá, akik először járnak nálunk (ezt az előadásaink előtt kitöltendő kérdőívekből tudjuk). Büsz­kék vagyunk arra, hogy gyerekdarabokkal együtt összesen tizenkét előadásunk van, és ötvenkét színész játszik nálunk.

Köztük van például Reviczky Gábor is, aki az Egy csók és más semmiben Kulhanek bírót alakítja.
B. T.: Nagyon örültem annak, hogy Gábor igent mondott a vendégszereplésre. Egy olaszországi hor­gász­pa­ra­di­csomban barátkoztunk össze, velünk volt még Trokán Péter és Dányi Krisztián is. Jó pár napig voltunk összezárva, Gábor és köztem erőteljes szimpátia alakult ki, így bátorkodtam megkérdezni tőle, hogy volna-e kedve nálunk játszani. Először kissé húzódozott, tudniillik A mi kis falunk sorozat forgatása miatt eléggé be volt táblázva, de aztán rábólintott a dologra. Sokat nem kellett próbálnia, hiszen már a Vígszínházban és Miskolcon is játszotta a bírót, a kisujjában volt a szerep. Amikor meglátja a közönség, egyből kitör a tapsvihar. Most abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy rajta kívül még egy friss Kossuth-díjas színművészt üdvözölhetünk a vendégszereplőink között: Esztergályos Cecíliát.

Említetted a lapunknak adott múltkori interjúban, hogy készültök egy nagyszabású musicallel is, melyben a Bon-Bon együttes áthangszerelt slágerei csendülnek fel. Hol tartanak az előkészületek?
B. T.: Úgy volt, hogy már nyáron előrukkolhatunk a produkcióval, de Duba Gábor, a Bon-Bon szövegírója még dolgozik az anyagon, így jobbnak láttuk nem kutyafuttában megtartani a premiert. Szeretnénk megadni a módját, beleadni apait-anyait. Lesz casting, óriásplakáton és villamoson is hirdetni szeretnénk. A darab története a Házibuli című filméhez hasonló, osztott színpadot képzeltünk el, a két főszereplő a nézőtérről érkezik meg, lesz lánykérés, legény- és lánybúcsú és persze izgalmas csattanó.
hirdetés

A neved mára összeforrt a Vidám Színpadéval, a vígjátékok terepén érzed magad igazán otthon. Ha drámában kellene játszanod, azt nem is vállalnád?
B. T.: De igen, sőt, Debrecenben játszottam én már János királyt is, de tudod a nagy elődök, köztük Kiss Manyi is azt mondta, hogy drámát játszani sokkal könnyebb, mint vígjátékot. Nem véletlen, hogy a legtöbb színészt először a könnyed műfaj vizébe dobják, csak aztán kapnak drámai szerepeket. Szerintem a komédia az egyik legösszetettebb és legnehezebb műfaj – kell hozzá ritmus- és humorérzék, valamint affinitás az improvizációhoz. Egyébként minden vígjátékban ott a dráma is, Straub Dezsőnek jó érzéke van ahhoz, hogy e két végpont között ügyesen balanszírozzon rendezőként.

A humorérzék fejleszthető?
B. T.: Igen, de kell, hogy meglegyen hozzá az alapadottság. Ha például Baronits Gáborban nem lenne meg a zsigeri huncutság, akkor aligha tudna helytállni a Fel is út, le is út!-ban vagy a Forró hétvégében, amelyben tört franciasággal, remek érzékkel alakít egy francia szeretőt.

Mit terveztek a jövő évadra?
B. T.: Elérkezettnek látjuk az időt, hogy a régi felújítandók mellett olyan kortárs darabokat is színre vigyünk, mint például Robin Hawdon Tökéletes esküvője. Két évet vártunk a jogaira, és amikor zöld utat kaptunk, azonnal lecsaptunk rá. Nagy valószínűséggel ezzel nyitjuk a következő szezont. A becsapott villám lehet a következő a sorban, ami engem stílusában az Üvegtigrisre emlékeztet, Ivády Gábor írja, aki régebben polgármester volt egy pár száz fős kis faluban, és az egyes jelenetek a saját tapasztalatain alapulnak. Ezen kívül két újabb gyerekdarab bemutatására készülünk: Csukás István Ágacskája és Harsányi Gábor Csengő-bongó királysága is szerepel a jövő évad tervei között. Örülünk, hogy az idősebb generáció mellett egyre több visszatérő fiatalt fedezhetünk fel az előadásainkon, és a gyerekeknek, családoknak is felhőtlen szórakozást tudunk nyújtani.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor