Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Kipukkadnak hosszú évek óta túlfeszített lufik”
2020-02. szám / Jónás Ágnes

Március 31-én mutatja be a Rózsavölgyi Szalon Magyarországon először Jérome Tonnerre Intim vallomások című darabját. A szereplők Bánfalvi Eszter, Pál András, Sipos Vera és Rátóti Zoltán, aki egyben rendezője is az előadásnak. A humorral átitatott történet a kisember esendőségével
és a bizalom kérdésével szembesít; a szereplőket arra készteti, hogy merjék feltárni egymás előtt örö­mü­ket, fájdalmukat, kétségbeesésüket, elfojtásaikat, rettegéseiket és szorongásaikat. Bánfalvi Eszter – aki­nek a Szalon nem idegen, hiszen a nézők láthatták már a Szorul a hurokban is – avat be az előadás kulisszáiba.

Mondhatjuk, hogy Jérome Tonnerre Intim vallomások című művének kulcsszava a félreértés?
B. E.: És a bizalom. A bizalom, amivel manapság csínján bánunk, hiszen sokszor még a legközelebbi hoz­zá­tar­to­zónkban sem merünk megbízni teljes mértékben. Rej­tőz­kö­dünk, szőnyeg alá söprünk. Márpedig a titkolózás, a begubózás és az elhallgatás hosszú távon megmételyezheti a kapcsolatokat. Az Intim vallomásokban az általam játszott Anna összeszedi minden erejét és bizalmat szavaz egy számára teljesen ismeretlen férfinak. Egy pszi­cho­ló­gusnak, mert megoldást akar találni gyötrelmes problémájára. Csak tévedésből egy másik ajtón kopogtat be. Willam Faber pénzügyi tanácsadó lakásán köt ki. Jobban mondva beviharzik az irodájába, és onnantól kezdve sodródnak. Akarva-akaratlanul egymásra kap­cso­lód­nak, és lassan kinyílnak az ajtók. Noha a véletlennek köszönhetően a bizalom nem annak a kezébe kerül, akiébe kellene, a darab szereplői nem tudják kivonni magukat a változás, a változtatás alól. Minden, ami megszokott, repedezni kezd. Hatnak egymásra, kipukkadnak hosszú évek óta túlfeszített lufik. Talán mondhatom, hogy hétköznapi em­be­rek­ről szól, a mindennapi kínlódásaikról, remélhetőleg sok humorral.

Azt már tudjuk, hogy a te Annád amolyan beviharzós. Milyen jelzők illenek még rá?
B. E.: Jó értelemben véve egyszerű. Hoz egy döntést, hogy kinyitja a régóta elzárt csapot, hogy rendbe te­gye az életét. És elmegy a falig. Gyakran zavarba ejtően őszinte és naiv egyszerre. Bírom benne, hogy nem játszmázik, hanem megéli a dolgokat, úgy ahogy vannak.

Verebes István mondta egyszer, hogy ha egy színész nem azt keresi, hogy miképp tépheti fel sebeit, miképp enged belátást titkaiba, miképp él meg olyat, amiből a néző a saját sebeire, titkaira ismer, nincs értelme az egésznek. Vagyis talán pont a színész az, aki a legtöbb „intim vallomást” adja ki magából élete során.
B. E.: A mi dolgunk a mindenkori emberről beszélni, gondolkodni. Nincs helye szemérmeskedésnek. Az valami nagyon álságoshoz vezetne. Köztem és a néző között – jó esetben – minden este ott van az a bizonyos csatorna, amelyen keresztül megpróbálok kapcsolatot teremtetni velük. Az persze kérdés, hogy a közönség antennái mennyire vevők minderre. A színházban mi azért játszunk, a nézők meg azért jönnek be, mert kíváncsiak vagyunk magunkra, az emberre. Ez egy erős közösségteremtő dolog, ami klassz.
hirdetés

Sipos Vera, Pál András és Rátóti Zoltán a partnereid. Játszottál már valamelyikükkel együtt korábban?
B. E.: Sipos Vera eggyel fölöttem járt a színművészetin, meg együtt voltunk stúdiósok az Új Színházban, de azóta nem dolgoztunk együtt, szóval örülök, hogy végre újra összesodort bennünket az élet. Rátóti Zoltán pár évig kollégám volt a Nemzetiben. Pál Andrással régóta jó barátságot ápolok, nagyon szeretem, amit színészként csinál. A Radnóti Színházban beugrottam a Futótűz című előadásba, de ott nem volt közös jelenetünk, most, a Rózsavölgyi Szalonban viszont lesz bőven. Nagy boldogság nekem, hogy vele dolgozhatok.

Szerinted mi az a plusz a Rózsavölgyi Szalonban, ami számodra élvezhetővé, izgalmassá teszi a játékot?
B. E.: A nézők közelsége. Kihívás. Van helye a finomabb megnyilvánulásnak, az apróbb rezdüléseknek. És hát nem igazán éri meg sumákolni, mert gyorsan lebukik az ember…

Társulati tag voltál a Nemzeti Színházban, a 2014/15-ös évadtól 2018-ig a szombathelyi Weöres Sándor Színház csapatát erősítetted, két éve döntöttél a szabadúszás mellett. A gyermeked születése volt ennek az oka, vagy valami teljesen más?
B. E.: Régóta érlelődött bennem a döntés, mert szerettem volna színészként többféle projektben kipróbálni magam. Nagyobb szabadságra vágytam, ráadásul – bármennyire is szerettem Szombathelyen lenni – elő-előbújt belőlem a kozmopolita, elkezdett nagyon hiányozni Budapest. Vágytam a város forgatagára, az itteni szakmai találkozásokra, a nyüzsgésére.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor