Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Amíg a körülmények engedik, estéről estére örömmel fogunk színpadra állni és játszani”
2020-11. szám / Pavlovics Ágota

Az erdélyi Csíkszeredában született, családjával 1989-ben költözött Magyarországra. A Pécsi Tudományegyetemen jogi szakokleveles közgazdász diplomát szerzett. Közben színészként is kipróbálta magát, majd elvégezte a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemet. 2008-2017
között a Radnóti Színház tagja volt, azóta szabadúszó. Napjainkban a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban Woody Allen Férjek és feleségek című darabját próbálja. Adorjáni Bálinttal nem csak a világszerte nagy sikert aratott darabról beszélgettünk.

2017-ig volt a Radnóti Színház tagja, de közben játszott máshol is, például a Budapesti Operettszínházban, a Madách Színházban és a MU Színházban. Szabadúszóként jelenleg az Orlai Produkció és a Pin­tér Béla és Társulata előadásaiban szerepel. Úgy tűnik, a Kecs­ke­méti Katona József Nemzeti Színházhoz erős kötelék fűzi, minden szezonban vállal egy bemutatót. Volt az Ármány és szerelem Ferdi­nánd­ja, a Kőműves Kelemen címszereplője, az Illatszertárban pedig Asztalos úr bőrébe bújt. Hogy alakult ki ez a kötődés?
A. B.: Az első munkám Kecskeméten a Rusznyák Gábor által ren­de­zett Ármány és szerelem volt. Ferdinánd szerepe szinte el­játsz­ha­tatlan, és hatalmas kihívás volt számomra. Nagyon izgalmas és meg­le­hetősen termékeny volt a próbaidőszak, és azt gondolom, hogy sikerült sok mindent megfejtenünk a darab és a szerepek kapcsán. A próbák során nagyon megszerettem a csapatot, és úgy éreztem, hogy ez kölcsönös. Így nagy örömömre szolgált, hogy a következő évadban megcsinálhattuk Moliére Képzelt betegét is együtt. Aztán jött a Kőműves Kelemen, majd a Chicago és az Illatszertár. Mindegyik nagyon szép feladat. Hálás vagyok Cseke Péter igazgatónak, hogy évről évre ilyen izgalmas feladatok megoldására kér fel.

Most próbálják Woody Allen világszerte nagy sikert aratott Férjek és feleségek című darabját, amiben Jack szerepét játssza. Milyennek látja az ön által megformált figurát?
A. B.: Bár csak most fejeztük be a darab rendelkezését, tisztán látszik a majdani előadás rendszere és világa. A nehézséget jelenleg abban látom, hogy az eredeti művel szemben mi, játszók, egy jó korosz­tállyal fiatalabbak vagyunk, így a próbák során az lesz a feladatunk, hogy megtaláljuk azt, hogy hogyan tudjuk megszólaltatni a szereplők problémáit, és hogyan tudjuk áthangolni a helyzeteket, hogy hitelesen tudjuk közvetíteni a szereplők gondolatait.

A darabban két házaspár élete változik meg erősen az egyik pár döntése után. Mit gondol a másik há­zas­pár gondjairól?
A. B.: Ha összességében nézzük a Férjek és feleségeket, akkor tulajdonképpen az összes szereplő által képviselt probléma akár egyetlen kapcsolaton belül is felmerülhet. Ezeket a stációkat egy kapcsolaton belül végig tudja élni akár egyetlen pár is. Tulajdonképpen a dramaturgiai találmány az, hogy egy közeli ismerős pár szakítása ráébreszti a másik párt, hogy bizony a kapcsolatuk zátonyra futott. Ők szétmennek, míg a másik pár végül úgy dönt, hogy együtt folytatják. A problémák közösek, csak más síkokon zajlanak, de a gyökerük egy és ugyanaz.
hirdetés

Kik a játszó- és alkotótársai az előadásban?
A. B.: Hajdú Melinda fogja játszani a feleségemet, az új barátnőmet Decsi Edit. A barátainkat, a másik házaspárt, März Fruzsina és Szemenyei János alakítják majd. A többi szerepet Kelecsényi Panni e. h., Fazakas Géza, Ferencz Bálint, Farkas Ádám játsszák.

Milyen a munka Szente Vajk rendezővel?
A. B.: Rendkívül felkészült Vajk, nagyon pontos víziója van a darabbal kapcsolatban. Minden takkra ki van találva, és az látszik már a próbák ezen fázisában, hogy működni fog. A feladatunk a következő hetekben az lesz, hogy életre keltsük és működtessük a figurákat, konfliktusaikat, érzéseiket a megálmodott kon­cepció szerint. Izgalmas napoknak nézünk elébe.

Úgy hírlik, szereti elmondani a próbákon az ötleteit, kommentálták már ezt a törekvését úgy is, hogy ne rendezzen.
A. B.: Az észrevételeimet természetesen azon a rendszeren belül teszem meg rendszerint, amit a rendező felvázolt, és mindig az adott szituáció kapcsán fogalmazódik meg bennem, annak érdekében, hogy minél igazabb és minél erősebb tudjon lenni az adott színpadi helyzet. Amint már említettem, a koncepció nagyon pontos, kerek egész, így esetleges leendő vitáink a játszott figura igazságának teljes és komplex megmutatását fogják szolgálni.

December 11-én lesz a Woody Allen-darab bemutatója, ha a járványhelyzet engedi. Hogy bírja ezeket az alig-alig tervezhető időket?
A. B.: Azt gondolom, hogy egészségesen úgy tud működni egy adott rendszer, ha mindenki azzal foglalkozik, amihez ért, és amihez van kompetenciája. Egyszóval azzal, ami a feladata. Jelen esetben azzal, hogy eljátssza az adott karaktert, hogy sikerüljön létrehozni az előadást. Megtanultam azt, hogy olyan dolgokkal kapcsolatban nincs értelme bosszankodni, amire az embernek nincs ráhatása, nem tőle, nem az ő döntéseitől függ. Jelen pillanatban a járványhelyzet ilyen. Amit most tehetek, hogy megpróbálok kellő komolysággal és körültekintően viselkedni a környezetemmel szemben, betartva az alapvető óvintézkedéseket. Bízva abban, hogy adott helyzetben felelős döntéseket hoznak azok, akiknek ez a feladatuk. Biztos vagyok benne, hogy amíg a körülmények engedik, estéről estére örömmel fogunk színpadra állni és játszani.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor