Bóta Gábor
„A humor mindig ellenzéki”
2010-17. szám / Interjú
Gálvölgyi Jánosnak az Ördöglakat című bűnügyi históriában – amely Mesterdetektív címen közismert – lesz bemutatója a Tháliában január 14-én, a Madách Színházzal közös produkcióban. Több mint harminc éve csinálja a Gálvölgyi show-t, a Heti Hetesben is látható, a Madáchban azonban kevesebbszer lép fel, mint korábban.
Egy olyan írót játszol, aki iparszerűen gyártja a detektívregényeket. Kissé kiábrándult a szakmájából meg az életből is…
G. J.: És akkor még a feleségét is elviszik.
Elég mísz pasas.
G. J.: Morbid és kegyetlen humora van. Ez nem úgy humoros szerep, hogy a pali lépten-nyomon jókat mond. Vannak mögöttesei a mondatainak, van jelentésük a csendeknek. Szirtes Tamás rendező nagyon ért az ilyen darabokhoz. Nem véletlen például, hogy a Hotel Plaza 14 éve megy a Játékszínben. Esküszöm neked, hogy az Édes bosszúnál bugyutább darab kevés van. Hernádi Jucival mégis közel a háromszázadik előadást játsszuk belőle. Szirtes fejtette meg úgy ezt a szöveget, hogy valami miatt mégiscsak működik. Amikor eljött megnézni az előadást a szerző meg a lánya, ők is rácsodálkoztak, hogy mekkora Pesten a sikere, mert a világon sehol nem volt ekkora.
Az Ördöglakatban meg kell majd halnod szereped szerint, a Jövőre veled ugyanitt 2-ben is és a Jutalomjátékban is erősen megvan a veszélye annak, hogy akit alakítasz, megboldogul. Tudom, hogy hipochonder vagy. Mennyit veszel ezekből a szituációkból magadra?
G. J.: Az számomra babona, hogy amíg én ezeket a szerepeket játszom, addig jó. Addig eltologatom magamtól az igazi halált. Aztán majd jön egy olyan szereposztás, amire azt mondom, hogy én ezt nem akarom, de mégiscsak meg kell csinálnom, mert jön az igazi halál. De az embernek tudomásul kell vennie azt is, hogy minél idősebb, annál inkább fogynak a színpadi szerepek. A nőknek még rosszabb a helyzetük. Lassan már csak a Lear királyra startolhatok rá.
Két éve még ott ugráltál a Macskákban meg a Producerekben is, aminek most volt a kétszázadik előadása, ebben sokat kellett táncolnod. Oszvald Marika pedig, amikor partnere voltál a Mária főhadnagyban, a Budapesti Operettszínházban, alaposan megizzasztott.
G. J.: Az az igazság, hogy az Ördöglakatnál is nagyon jó fizikai kondícióban kell lenni. Az angol kastélybelső, amit Menczel Róbert díszletként tervezett, tele van hatalmas lépcsőkkel, és sokat kel le-föl rohangálni. Végigdumálni három órát, az is igen komoly meló, még akkor is, ha csak ülsz egy fotelban.
Nem vagy az a tornázós típus.
G. J.: Nem járok edzőterembe. Egyelőre még bírom a strapát. Vigyázok magamra, ha játszom, nincs nagy zabálás, kilengés, nincs nagy alkoholfogyasztás. Figyelek arra, hogy milyen állapotban megyek be este az előadásra.
Amikor Arthur Miller Alku című darabjában játszottál, azt beszélted meg a Madách akkori igazgatójával, Kerényi Imrével, hogy inkább ebbe a komolyabb irányba menjetek el.
G. J.: A színház nem ebbe az irányba kanyarodott el. Vagy egy hajón, amiről tudod, hogy merre fog menni, aztán egyszer csak elfordul abból az irányból. Vagy leugrasz róla, és elkezdesz egyedül úszni az óceánban, vagy pedig addig maradsz a hajón, amíg enni kapsz.
A Madách átalakult zenés színházzá, és te azért nem vagy az a kiköpött zenés színész, tehát valamennyire háttérbe szorultál. A Madáchban tavaly nem is volt bemutatód. Sokkal kevesebbet játszol ott, az évad elején nem is léptél föl az Erzsébet körúton. Novemberben volt ott az első előadásod.
G. J.: November 12-én játszottam ott ebben az évadban először.
Ez azért rosszul eshet, hiszen volt olyan időszak, amikor annyira fontos voltál, hogy azt írták be a műsortervbe: „egy darab Gálvölgyivel”.
G. J.: Az „egy darab Gálvölgyivel” most is megvan, csak nem ott játsszuk. Már blokkokban játsszák a darabokat a Madáchban, a szezon elejére olyan produkciók kerültek, amikben nem vagyok benne. Jó, hogy van számomra a Játékszín. Így összejön nekem havi tizenöt előadás. Ennyi körülbelül elég is.
Még mindig csinálod a Gálvölgyi-showt, ami több mint harminc éve megy.
G. J.: Igen, ez már irgalmatlan mennyiségű műsor.
Lehet mindig új poénokkal előállni?
G. J.: Mindig új poénokra törekszem, de nem tudok mindig zseniális lenni. Az az igazság, hogy a hasonló típusú műsorokat ugyanaz az öt-hat ember írja. Rengetegszer látom, hogy én valamit nem használtam fel a saját műsoromban, és máshova eladják. | hirdetés
 |
|
A Klubrádióban műsort is vezetsz, de már régebben is rádióztál.
G. J.: Több mint tíz évig vezettem a Petőfi Rádióban a hétfő délutáni kívánságműsort Takács Marikával. A rádióban olyan emberekkel tudok találkozni, akikkel amúgy nem feltétlenül. Az számomra mámorító, hogy például Szabó István vagy Csányi Vilmos leül velem, és két órát beszélgetünk. Igyekszem olyan témákat keresni, amelyekhez valamennyit konyítok.
Mennyire vagy te riporter?
G. J.: Semennyire. Riporter a Szilágyi János vagy a Friderikusz Sándor. Én csak beszélgetek, mintha ott sem lenne a mikrofon. Akit ez érdekel, az hallgatja, akit nem, átteker egy másik adóra.
A Heti Hetesben mennyire vagy civil, netán mennyire szerep, amit csinálsz?
G. J.: Nem szerep. Annyi szerep van benne, mint amennyi szerep van egy Gálvölgyi János nevű emberben. Mindnyájan, amikor reggel felkelünk, bizonyos szerepet felveszünk. Te magadat valahogy elképzeled, amikor reggel felöltözöl. Fölveszel egy jelmezt, amikor kimész az utcára, és a hajadat úgy fésülöd, ahogy gondolod, hogy az Bóta Gábornak jól áll. Ennyiben szerep ez, de amit a Heti Hetesben gondolok vagy mondok, abban semmi szerep nincs.
Arra gondoltam, hogy civilben lassúbb, elmélázóbb vagy, a Heti Hetesben pedig felpörgetett tempójú, poénokat szóró embernek kell lenned, amilyen valójában nem vagy.
G. J.: Ez egy műsor, amiben vannak bizonyos elvárások. Ránk vannak aggatva, mint a karácsonyfára, különböző szerepek. Az emberek befizették a pénzüket, és elvárják, hogy ezért szórakozzanak. De előfordul, hogy fogalmuk sincs azokról a témákról, amikről nekem van, mert naponta olvasok újságot. Sokszor megrónak minket, hogy altesti humort alkalmazunk. Én tudom, hogy milyen témákról beszélnénk, ha a közönség értené ezeket. Ebben még van valami jó is, mert azt jelenti, hogy nincs teljesen átpolitizálva mindenki. Sokan nem napra készek a politikai csetepatékból, hiába mondanék én ezekről nagyon jókat, azt sem tudnák, hogy miről beszélek. Vannak úgynevezett bemelegítő hírek, ezekből kiderül, hogy az aznapi közönség milyen szeletét veszi a humornak.
Van, aki szerint a Heti Hetes könnyed show-műsor, mások pedig ellenzékinek tartják, és emiatt féltik is.
G. J.: A humor mindig ellenzéki. Abban semmi humor nincs, hogy jaj de szép, okos ember vagy. Dicsérő humor nincsen.
Annak idején a Rózsa Gyuri- meg az Isaura-paródiádért életveszélyesen megfenyegettek. Most is előfordul hasonló?
G. J.: Utcán persze vannak megjegyzések.
Mesélted, hogy utánad is köptek.
G. J.: Persze, hogyne. Ez a kulturális szint egyik fokmérője. Mutatja, ki hol tart. Ennek kifejezetten politikai jellege van. De én nem értem, hogy valakivel miért ne beszélhetnénk, akivel nincsenek azonos nézeteink. Fölhívtak például, hogy nézzem meg a zsidófigyelő portált. Visszakérdeztem, hogy az mi? Mondták, hogy nézzem csak meg. Ott elindul egy kórus, hogy rohadj meg, dögölj meg, zsidó vagy. Megy ábécésorban a lista. Rajta vagyok géppuskaropogás kíséretében. Erre az ember mit tud mondani? Védekeznem kéne, hogy nem is vagyok az? Az ember erre azt mondja, hogy bizony az vagyok.
Régóta írsz a Vasárnapi Hírekbe kis publicisztikákat.
G. J.: Megírtam már több mint háromszáz ilyen publicisztikát. Már nem is olyan kicsiket, hosszabbakat kell írni.
Ezekben előadod a morgásaidat, dühöngéseidet.
G. J.: A kis publicisztikákban ez még lehetséges volt, a hosszabbakban kevésbé, mert nem szoktam hosszasan morogni. De most leginkább azzal foglalkozom, hogy készülök a premierre. Most legyünk ezen túl. Ez az apósom, Rodolfo szavajárása volt. És amikor már mindenen túl vagy, kint vagy a temetőben. De ilyesmikkel nem kell foglalkoznom, amíg elegendő napi dologgal vagyok elfoglalva.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
