Interjú
A rock’n’roll spéci műfaj
2012-03. szám / Szepesi Krisztina
Fenyő Miklós szerint a rock’n’roll nem tanítható, egyszerűen meg kell érezni, mitől perdül táncra a közönség. Musicaljei mind egy picit róla szólnak, az Aranycsapat például szűnni nem akaró futballimádatáról. A Győri Nemzeti Színházban április 14-től látható Tasnádi Istvánnal közösen jegyzett darabja, melyben maga a zenész is színpadra lép Méhes László rendezésében.
2006-ban volt a musical ősbemutatója a József Attila Színházban, amelyben a Szpíker szerepét játszotta. Hat év után a győri felkérésre azonnal igent mondott?
F. M.: Forgács Péter, aki jó barátom, felhívott, hogy szeretné, ha ismét elvállalnám a szerepet. Én pedig nem gondolkodtam a válaszon. Győrben nagyon nagy sikerrel sokáig ment a Made in Hungária, amiben szintén szerepeltem, vagyis megvan már a hagyománya az ottani szereplésemnek.
Nyíregyházán, Veszprémben és Szegeden is bemutatták az Aranycsapatot. Ezek próbafolyamataiban részt vett?
F. M.: A próbákra nem jártam, de az előadásokon igyekeztem ott lenni. Egy pontig tudtam is valódi néző lenni, de amikor a dalaim közeledtek, mindig előjött a szakmai énem. A rock’n’roll spéci műfaj, aminek nincs írott tananyaga, legalábbis énekes színészeknek ezt nem tanítják.
Mi a titka?
F. M.: A rock’n’rollnak van egy akcentusa, ami kihozza közönségből a ritmust, s ettől táncra perdül. Amikor a Made in Hungária filmet csináltuk, nagyon sokat foglalkoztam az énekes színészekkel. Megpróbáltam beavatni őket ebbe az érzésbe, mert bár egy jó énekes sok mindent el tud énekelni, de itt ez nem elég. Ugyanígy igyekszem segíteni a győri színészeknek is. Laci pedig azt tudja elmondani rendezőként, mi az egyes jelenetek, mondatok mélyebb jelentése. Ő ehhez nagyon ért.
Ha ön nem avatná be a színészeket a rock’n’roll titkába, mi hiányozna az előadásból?
F. M.: Mondok egy példát. Láttam nemrég egy nagyon jó western filmet True Grit címmel. Kiderült belőle, hogy egy western nem csupán lövöldözésről szól, és arról, hogy a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig megbűnhődik. A rendező ugyanis azt kérte a színészektől, ne csupán eljátsszák a történetet, hanem beszéljenek is úgy, ahogy 1870-ben beszéltek. És ne csak a dialektus vagy a szóhasználat legyen olyan, hanem az akcentus is. A film ettől nagyon jó, mert ha ez a plusz hiányozna belőle, nem maradna más, mint egy közepesen érdekes western-sztori. Ugyanilyen fontos, hogy megértsék a színészek Győrben, milyen a korhű rock’n’roll.
Ön szerint nem lehet már manapság ezzel igazán nagy hatást kiváltani?
F. M.: Ha én csinálom, akkor igen. Persze ez nem azt jelenti, hogy csak én tudom. Sok olyan fiatal zenész van, aki a Hungárián nőtt fel, aztán később megismerte a világ zeneirodalmát, és azóta is csak ezt játssza, hallgatja. Olyan ez, mint a szex. Nem lehet tanítani, rá kell érezni közösen, és akkor lesz jó mindkét félnek, esetünkben a színésznek és a közönségének. | hirdetés
 |
|
Mindhárom musical, ami a nevéhez fűződik, átlagemberekről szól, nem tipikus musicalhősök szerepelnek benne.
F. M.: Ha a Made in Hungáriáról beszélünk, az konkrétan az én életemről szól. De mindegyikre igaz, hogy a szóhasználatom, a szülőkhöz, szerelmekhez való viszonyom, a zene iránti elkötelezettségem, a politikai szembenállásom, vagyis én magam mindegyik történetet meghatároztam. Akár nézem, akár benne vagyok, nem tudom megszokni, mindig előhoz belőlem egy újabb érzést, ahogyan remélhetőleg a közönségből is. Az Aranycsapatról a futballimádatom jut eszembe, ami gyerekkorunkban összehozott sokunkat, csapattá formált minket.
Amikor az Aranycsapat a fénykorát élte, ön még pólyás volt.
F. M.: Valóban kisgyerek voltam még, de futballimádó családba születtem s általuk én is azzá váltam. Láttam Puskást játszani a Népstadionban és emlékeim is vannak róla. Persze a darab nem az Aranycsapat történetéről szól, hanem fiatal srácokról, akik szerették a focit, mert akkoriban még büszkék lehettünk rá. Aztán láthatjuk őket öregen, ahogyan még mindig együtt vannak a lelátón, és abban reménykednek, egyszer világbajnok lesz a magyar csapat.
Ön is agyal ezen néha?
F. M.: Olyan mélységeket járt meg a mai magyar futball, hogy ebből nem lesz egyszerű kijönni. Akkoriban egy proletárdiktatúrában éltünk és nem volt szinte semmi másunk, mint a futball, amit lehetett közösen szeretni, mert szerintem akkor még az egész világban nem volt annyi „profi”, mint most. Akkor még elég volt a tehetség és a leleményesség, ez pedig nálunk adott volt.
A zenének is elmúlt ez a különlegessége?
F. M.: A zenének megvolt a funkciója az ötvenes években és megvan ma is. Akkoriban összehozta az embereket és alkalmi jellegű volt, nem szólt például minden közértben és kávézóban. Mára elvesztette az ünnepélyességét.
Attól, hogy ezekben a musicalekben a rock’n’roll színházi színpadra kerül, ismét emelkedik az értéke?
F. M.: Örülök, ha így gondolják és reménykedem benne, hogy így is van. Ha ezáltal a közönség hazaviszi magával az élményt és más csatornákon is keresi, akkor a színház valóban ad valamit a rock’n’rollnak.
|
 vissza |
|
|
| |
RSS | Impresszum | Előfizetés
vissza a lap tetejére
