Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Független Thália Projekt
2012-10. szám

A Thália Színház befogadó színházként tovább szélesíti együttműködését a független színházi társulatokkal. A FÜGE Produkcióval együttműködve alakította ki a 2012/13-as évad repertoárját a két stúdió, valamint a Mikroszínpad tereiben.

A FÜGE „inkubátor” szerepet vállalva a produkciók létrehozását segíti a finanszírozástól a próbalehetőségekig a Jurányi utcai közösségi házában, a Thália pedig a színpadi bemutatkozásról, a darabok repertoáron tartásáról gondoskodik. A Független Thália Projekt (FTP) novemberben közel egyhetes platformmal indul, a terület legnevesebb csapatai vonulnak fel rég nem játszott vagy még be sem mutatott előadásaikkal. Például a KOMA Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut című előadásával mutatkozik be, a HOPPart a Kőszegi Várszínházzal együttműködésben létrehozott Hajrá Háry! című zenés opusát adja elő, újra színpadra kerül a Szikrában nagy sikerrel bemutatott és azóta sem játszott Szeret…lek című darab a Manna Produkció gon­do­zá­sá­ban. Terítékre kerülnek ifjúsági előadások is, többek között a Né­ző­mű­vé­szeti Kft. A gyáva és Vakság című egyszemélyes, nemcsak szín­há­zi­lag, de pedagógiailag is hiánypótló darabjai.

Thália Színház
11. 10–14.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor