Interjú
Némiképp kárörvendő is vagyok
2012-10. szám / Bóta Gábor
Karinthy Márton, aki harmincegyedik éve vezeti magánszínházát, aggódik színházak bezárása miatt, másrészt némiképp kárörvendő is, mert úgy érzi, az idő őt igazolta.
Tulajdonképpen a Lovagias ügy évad eleji bemutatójával a Karinthy Színházban mintha a régi Játékszín zenés vígjátékai tértek volna vissza…
K. M.: Verebes István rendezte, aki annak idején a Játékszínben a legjobb előadásokat csinálta. A Játékszínben a Lovagias ügy főszereplője, Bajor Imre is szerepelt, aki most nagyon rossz periódusán van túl, és egy megalázott, szétesett embert, akit újra össze kell rakni, igen jól tud alakítani, mert önmagát is belejátssza. Lorán Lenke is benne van a darabban, 86 évesen olyan, mintha ő lenne a legfiatalabb közöttünk.
Mindig munkát biztosítottál olyan színészeknek, akik alól kiment a talaj. Ez azonkívül, hogy karitatív tevékenység, nyilván jól is jársz vele, mert komoly neveket tudsz szerződtetni, valószínűleg sokkal kevesebb pénzért, mintha a pesti Broadwayn játszanának.
K. M.: Mindig megállapodom velük úgy, hogy egymás szemébe nézhetünk. Nem a pénz a fő szempont ebben az esetben, hanem az, hogy tele van a színházi szakma sértett, félreállított, saját energiájukat és képességeiket nem teljesen kihasználó emberekkel. Őket kell jókor megtalálni, és újra reflektorfénybe állítani. Ilyenkor gyakran fordul a helyzet, és a nálam játszó színészt a saját színháza vagy az a másik közeg, ahol játszik, megint felfedezi. Erre jó példa Venczel Vera, aki évekig semmit sem játszott a Vígben, és a Büszkeség és balítélet előadását követően egymásután remek szerepeket kapott.
Ez a magánszínházad működtetésének egyik forsza?
K. M.: Igen, a fel nem használt vagy éppen nem a maximumon járatott energiáknak a mozgósítása.
Te is sértett voltál, téged is alig használtak, rosszul érezted magad, amikor színházat alapítottál.
K. M.: Pontosan így volt, másik pályára kellett állítanom az energiáimat. A magánszínházak, különösen egy olyan színházi rendszerben, amelyben negyven évig kevés mozgás volt, új utakat nyithatnak. Azokat az embereket egyébként, akik valami miatt nagyon háttérben vannak, összehozom olyanokkal, akik nagyon előtérben vannak. Ők egymást inspirálják, és ebből létrejöhet színház.
Kezdetben azt sem lehetett tudni, hogy egy színházi szempontból nem bejáratott helyen lesz-e közönséged. A szakma tagjai nem is nagyon nézték, amit csináltál. Azóta a szakma jobban nézi a produkcióidat, miközben az nem állítható, hogy fesztiváldíjas előadások készülnek nálad.
K. M.: Szerintem a szakma negyven éve ugyanazokon a dolgokon csámcsog, ugyanazt ismétli, és ugyanazok vannak ugyanazokon a helyeken. Ilyen szempontból is jó egy kis mozgás. A struktúraváltás most éppen nagyon lassan, csikordulva történik.
Struktúraváltáson például azt is érted, hogy bezárnak színházakat?
K. M.: Bezárnak színházakat, mert az állam nem akarja ezeket tovább tartani. És ezzel is új helyzetek teremtődnek. | hirdetés
 |
|
Valójában mennyire magánszínház a Karinthy? Balázsovits Lajos szerint amelyik állami dotációt kap, nem magánszínház. Amelyiknek van közhasznú szerződése, amelyik fölveheti az úgynevezett TAÓ-t, vagyis a jegybevétel nyolcvan százalékának megfelelő összegben szerezhet olyan szponzorokat, akik az általuk adott támogatást levonhatják az adójukból – ami így tulajdonképpen állami támogatás –, az nem magánszínház.
K. M.: Igaz, hogy pályáztam különböző támogatásokért, de sok saját pénzt is tettem a színházba, vagyis kockáztattam. Működésem 31 évéből 29 évig nem volt TAÓ, az volt, amit én személyesen előteremtettem.
Nem is adod drágábban a jegyeidet, mint az állami színházak.
K. M.: 3550 forintba kerül a legdrágább jegy nálunk, de 1000 forintos is van.
Nagy létszámú darabokat viszont nem tudsz játszani, de az sem állítható, hogy főleg 2-3 szereplőseket tűzöl műsorra.
K. M.: Általában 6-8 szereplős előadásokat mutatunk be, és alapszabály, hogy nem lehet többet költeni, mint amennyi a produkcióra összehozható. Ezért 5-nél többször egy darabot nem játszhatok fél házzal, mert akkor az már veszteséget termel.
Társulatod nincs.
K. M.: Nem tartok el társulatot, 7 embernek adok egész évben fizetést. Összevont funkciók vannak, a színpadmester például ügyelő is, és egyben a színház fotósa. Sajnálom, hogy nem lehet állandó társulatom, mert az nagyon jó, ha mindenki együtt tud lélegezni. De már sok helyen szintén csak előadásonként számláznak a színészek.
Félig-meddig kárörvendve nézed, hogy most talán egyre többeknek abba a folyóba kell lépniük, amiben te úszol?
K. M.: Félig-meddig. Egyrészt aggódva nézem, hogy bezárnak színházakat. Másrészt tényleg némiképp kárörvendő is vagyok, mert az idő engem igazolt. Azt, amit én évtizedekkel ezelőtt, bátran beleugorva egy jeges folyóba megtettem, sokan fogják megtenni, kényszeredetten és hirtelen, olyanok, akik eddig meleg ruhában álltak a parton.
És most beleugrasz egy új produkcióba.
K. M.: Egy kevéssé ismert angol társadalmi vígjátékot próbálok, Barrie Egyenlőség című darabját. Nagyon szellemesen, csipkelődően szól arról, hogy valaki elit lesz vagy alsóbb néposztály, attól függ, mit hoz az élet. És alkalomadtán helyet cserélhetnek a különböző osztályok tagjai. A bemutatót november 16-án tartjuk.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
