Páros interjú
Anna Karenina
2013-02. szám / Szepesi Krisztina
Tolsztoj sokszereplős szerelmi drámáját, az Anna Kareninát Volodimir Klimenko KLIM átiratában mutatja be a Bárka Színház március 22-én Szorcsik Kriszta és Száraz Dénes főszereplésével, Vlad Troickij rendezésében. A neves kijevi rendező ezúttal tőle szokatlan módon nagy
szöveganyaggal érkezett, ám ahogyan a színészek mondják, most sem feledkezik meg a vizualitás és a zene fontosságáról, hogy a történet ne „csupán” megcsalásról, boldogtalan házasságról, szerelemről, vagyonért kötött frigyről, törvénytelen gyermekekről és öngyilkosságról szóljon.
Mindketten dolgoztatok már Troickijjal, de ez most egy egészen más előadásnak ígérkezik, mint amit a rendezőtől megszoktunk.
Sz. D.: Vlad az első olvasópróbára egy nagyon hosszú, 220 oldalas szöveget hozott. A próbák során eddig körülbelül 60 oldalt ki is húztunk, de az előadás még így is nagyon szövegcentrikus lesz. Amikor a Csongor és Tündében dolgoztunk együtt Székesfehérváron, nem a szöveget tartotta lényegesnek, inkább az egész varázslatát, meséjét akarta képekben megjeleníteni.
Annak ellenére, hogy a dráma egy kortárs szerző átirata, nagyon klasszikus hangzású.
Sz. K.: Amik a darab modernségét és másságát adják a tolsztoji műhöz képest, azok az író filozófiai eszmefuttatásai a művészetről mint olyanról. Folyamatosan a színházat és a filmet hasonlítja egymáshoz, miközben mindkettőt önmagáért valónak tartja. Ezekkel a gondolatokkal játszik az eredeti történeten belül. Igaz, ezek egy részétől meg kellett válnunk, ami nagy veszteség, mert ebben a filozófiai rendszerben és dramaturgiai képletben ez a szöveg nem hosszú, miközben néha olyan érzésem van, mintha Tarr Béla Sátántangójában lennénk, hiszen egyetlen este kell eljátszanunk ezt a nagy ívű történetet. Még az is felmerült a rendezőben, hogy két este kellene játszani az előadást, mint egy sorozatot.
A sok szereplő és az összegabalyodó szálak valóban sorozatszerűvé teszik.
Sz. K.: Miközben Anna Karenina történetét nagyon egyszerűen el lehet mondani pár szóban: van egy asszony, aki találkozott egy férfival, a végzet utolérte, szerelembe esett, majd az asszony nem tudta tovább folytatni az életét úgy, ahogyan addig, ezért a vonat alá vetette magát. Persze ennél sokkal bonyolultabb az egész pszichológiája, amit ez a darab meg is mutat. Troickij mondta erre, hogy a szerepek itt bergmani részletességgel vannak megírva.
Sz. D.: Talán pont ettől különleges, hiszen ez a stílus sokkal jobban hajaz a regényére. A drámába írt kórus például gyakran elmondja a szereplőkben lejátszódó belső történeteket is.
Sz. K.: Szinte az elviselhetetlenségig, a lelkük utolsó rezdüléséig fejti ki a gondolataikat. | hirdetés
 |
|
Így kevesebb feladat jut a színésznek, éppúgy, mint mikor a vizualitással akart mesélni a rendező.
Sz. D.: A Csongorban nekem sokszor hatalmas segítség volt, hogy olyan hangulatot teremtett a látványvilággal és a zenével, amiben könnyebb volt létezni, mint egy üres színpadon vagy egy szokványos díszletben. A nézőnek pedig még ennél is sokkal többet adhat. Persze lehet, hogy úgy gondolták, túlnőtt rajtunk, színészeken a látvány, de én inkább úgy éreztem, mintha a karomat nyújtanák még tovább, hogy több, nagyobb legyek. Zseniális volt vele a próbafolyamat, vagyis nem feltétlenül a cél, inkább maga az út fontos számomra.
Sz. K.: Épp ezért nem lesz ez más, mint a korábbi előadásai, hiszen az Anna Kareninán is ott lesz Troickij védjegye. Ő a színházban sosem külön gondolkodik, hanem a többi művészeti ággal együtt. A vizualitást és a zenét nem mellérendelt dolgoknak tartja, amik illusztrálnak, hanem önmagukért élőknek.
Nagyon összetett karakterek ezek, nem lehet őket nagy ecsetvonásokkal, hatásokkal leírni.
Sz. K.: Ez az anyag megköveteli, hogy mélyen beleássuk magunkat a szerepekbe. Ez most a rendező szándéka is. Szerencsére sok időnk van, persze munka közben úgy érezzük, hogy nincs elég, hiszen akár fél évig is próbálnánk, ha lehetne. Egészen különleges dimenziókat nyit meg számunkra Troickij. Más készenléti állapotot, gondolkodást követel, mint amit megszoktunk. Fontos számára az asszociáció, hogy egy szituációt rajtunk keresztül egy másik dimenzióba vigyen el. Ahhoz, amit ő csinál, semmi köze a földhözragadt, realista, túlmagyarázott színháznak. Rengeteg segítségeket ad nekünk ahhoz, hogy ne szerepekben, karakterekben, hanem egy világban gondolkodjunk. Hogy lássuk az összképet, miközben egy reális és egy irreális világ között lebegteti a történetet valamiféle spirituális módon.
Sz. D.: A szláv színház egyébként is sokkal inkább az érzelmekből táplálkozik, szemben a magyar színházzal, ami szerintem sokkal agyalósabb.
Ez a világ mennyire Anna körül forog és mennyire szól Vronszkijról s a többi szereplőről?
Sz. K.: Nem kizárólag Annáról szól az előadás, hiszen mindenki minden tettével valamit elindít, ami minden ember életében nyomot hagy. Mint mikor egy követ a vízbe dobsz, és kicsi örvény keletkezik, amibe mindenki így vagy úgy belegabalyodik.
Sz. D.: Lehet, hogy épp én magam vagyok a kavics Vronszkijként, aki kimozdítja Annát a szokványos életéből, de lehet, hogy Anna az, aki megcsalja a férjét. De az is lehet, hogy mindenki kavics és mindenki tó.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
