Interjú
A közösség színháza
2013-04. szám / Szepesi Krisztina
Szikora János 2012. augusztus 1. óta igazgatja a Székesfehérvári Vörösmarty Színházat és azon túl, hogy szeptembertől megújítja a társulatot, nagyszabású tervekkel néz a közeljövőbe, mert ahogy mondja, nem elégszik meg a színpaddal és a nézőtérrel, ki akarja tágítani a határokat.
Pályázatának egyik fontos alappillére egy új, országos szintű társulat felépítése volt.
Sz. J.: Hónapok óta nagyképűsködöm azzal, hogy Székesfehérváron az ország egyik legjobb társulatát fogjuk létrehozni. Most úgy tűnik, ez mégsem puszta beképzeltség, hiszen a jövő évadtól társulatunkat erősíti majd Cserhalmi György, Gáspár Sándor, László Zsolt, Földes Eszter, Törőcsik Franciska, Radnay Csilla, Varga Mária és Makranczi Zalán is.
Mivel csábította őket a fehérvári színházba?
Sz. J.: Tartozunk az igazságnak azzal, hogy a Nemzeti Színházban és az Új Színházban bekövetkezett változások is közrejátszottak abban, hogy könnyen szót értettünk a színészekkel, bár azt hiszem, a fehérvári színház legimponálóbb vonása mégis az új alkotói gárda, hiszen augusztus 1-jén velem együtt jött Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba, Matuz János és Csányi János is. Amikor az Új Színház utolsó évadát elkezdtük, még nem tudtuk, hogy az utolsó lesz, én pedig nagyon szerettem volna Bercit és Ivánt a színházba csábítani. Ismerjük, respektáljuk egymást és egymás munkásságát, s hasonlóan gondolkodunk nemcsak a színházról, de a világról is. Az Új Színház felrobbanása után is szerettünk volna együtt maradni, így a Székesfehérvári Vörösmarty Színházat augusztus 1-jétől nemcsak az én nevem, hanem egy markáns alkotó együttes fémjelzi. De fontos megemlíteni, hogy a jelenlegi társulat is számos fantasztikus színésszel büszkélkedhet, hiszen nálunk játszik például Hirtling István, Egyed Attila, Lábodi Ádám, Závodszky Noémi és Varga Gabi is.
Milyen bemutatókat terveznek szeptembertől?
Sz. J.: Emblematikus előadásnak szánjuk majd a Lear királyt Cserhalmi Györggyel, Gáspár Sándorral és Derzsi Jánossal, illetve Radnay Csillával, Földes Eszterrel és Varga Gabival a főszerepekben. Bagó Berci rendezőnek és a színészeknek is sok izgalmas mondandójuk van a darab kapcsán. Különlegesség még, hogy Cserhalmi Gyuri rendezi majd a Mesterkurzust Gáspár Sándor és László Zsolt főszereplésével a stúdióban. Hargitai Iván A Mester és Margaritát viszi színre egy teljesen új felfogásban, én magam a Nyomorultakat fogom rendezni, Horváth Csaba pedig Móricz-novellák által ihletetten a Sárarany című mozgásszínházat állítja színpadra. De lesz még az Indul a bakterház, Moliére A fösvénye és Galambos Péter rendezésében a „Tanár úr kérem, minden másképp van?”, egy gyönyörű Karinthy-parafrázis Melis László zenéjével. Izgalmas kísérlet lesz ez arra, hogyan lehet a harmincas évek magyar irodalmát társítani a Bizottság, a Belga és a korai magyar punkegyüttesek által tükrözött életérzéssel. Nagyon bízom abban is, hogy az opera műfaja A sevillai borbély ez évi sikere után ismét megjelenhet a színház falai között.
Célkitűzés volt az is, hogy jövőre elérjék a tízezer bérletest.
Sz. J.: Amikor átvettem a színházat, szembesülnöm kellett azzal, hogy a bérlőszám a hajdaninak majdnem a felére, 6000 körülire apadt. Ezért is tűztem ki a célt, hogy néhány éven belül visszatornázzam a bérletvásárlók számát, és őszintén meglepődtem s erőt adott, hogy a kommunikációnknak és az új csapat által meghirdetett évadnak hála, már az első évben meghaladtuk ezt a számot. Idén remélhetőleg még jelentős többletet jelent majd az is, hogy a bérlettulajdonosok körét Székesfehérvár vonzáskörzetére is szeretnénk kiterjeszteni.
| hirdetés
 |
|
A város történelmének a kultúrába való bevonásával is a helyieknek kedvez majd.
Sz. J.: Nagyon komolyan vettem, hogy az egyik legrégebbi történelmi hagyományokkal rendelkező városban nyertem el a direktori széket. Fehérvár ősi koronázó város, hiszen itt állt egykor a híres Nagyboldogasszony-bazilika, ahol királyaink többségét megkoronázták és eltemették. Ezeket a hagyományokat szeretnénk a művészet eszközeivel életre kelteni, élővé tenni. Minden évben létrehozunk egy egész várost megmozgató fesztivált, a Koronázási Ünnepi Játékokat, melynek keretében több napon át fölelevenítjük a koronázás szakrális szertartását, és Európában egyedülálló módon a főutcát fényutcává varázsoljuk, mozgó történelmi képregényt vetítünk a falakra. Szerves alkotórésze lesz a fesztiválnak a város ifjúsága is, hiszen az óriásbábokat, melyek szerepelnek a műsorban, a fehérvári iskolások készítik el profi bábtervezők és Somogyi Győző festőművész tervei alapján. A játékok nyitányaként István király koronázási rítusát fogjuk feldolgozni.
A fiatal közönség színházba hívására is újdonságokat tervez.
Sz. J.: A pályázatom jelentős részét képezte az Atlantisz program, ami onnan kapta a nevét, hogy ha nem vesszük komolyan azt a fiatal generációt, amelyet nem érdekel a színház, akkor az egész elsüllyed a színház számára, mint annak idején Atlantisz. Márpedig ha elsüllyed a jövő közönsége, maga a színház is el fog süllyedni. Az újdonság nálunk az, hogy ez a rendkívül átfogó ifjúsági program nem merül ki abban, hogy diákelőadásokat hozunk létre, beavatószínházat csinálunk, és beszélgetéseket szervezünk, hanem az egyes iskolákkal kötött szerződések alapján a tananyaghoz kötődő produkciókat állítunk elő, melyekkel mi megyünk el a diákokhoz az iskolákba.
Ez a sok terv belefér a következő évadba?
Sz. J.: Igen, ez valóban sok. De nagyon erősek, nagyon lelkesek és nagyon tehetségesek vagyunk. Ráadásul nagyon tudjuk, mit akarunk. Ez így együtt talán elég ahhoz, hogy ne csak asztalnál álmodozzunk, hanem a színpadon is bizonyítsunk.
Miért fontos mindez?
Sz. J.: A Vörösmarty Színháznak adtunk egy szlogent: „A közösség színháza”. Ha csak színházszakmailag gondolkodnánk, elég lenne néhány jó színész és jó színdarabok, amikre bejön a közönség. Ám mi szeretnénk a színházból egy olyan agorát csinálni, ahol az élet átfolyik a színházon, hogy ne csak nézőként vonzzuk be a város lakóit, hanem tevékeny résztvevőként, és hogy mi magunk is merjünk kilépni az épületből. Nem elégszünk meg a színpaddal és a nézőtérrel. Ki akarjuk tágítani a határainkat.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
