Interjú
A színész szörnyeteg
2013-04. szám / Kiss Péter
Hendrik Höfgen, Kőműves Kelemen, Koppány. Három szerep. Három karakter, három sors. Ami összeköti őket: Stohl András személye, aki az elkövetkező hónapokban mindhárom alakot életre kelti. A szerepek nagyságát ismerve e „hármas szaltó” színészi bravúr és veszedelmes mutatvány egyaránt. De hát ki az a komédiás, aki nem vállalja az efféle veszélyt? Stohl biztosan nem tartozik közéjük.
Zsinórban három főszerep, mind a tíz ujjadat megnyalhatod.
S. A.: Szerintem mind a húszat. A lábujjaimat is beleértve. Magamban afféle Guinness-rekordkísérletnek tekintem a dolgot. Persze bennem van a kétely, hogy végig lehet-e vinni ezt lelkiismeretesen, a legjobb tudásom szerint. Vajon ha ezek a feladatok kicsit elosztódnak, mennyivel lenne több energiám, több tehetségem a megvalósításra.
Sokat köszönhetsz Alföldi Róbertnek, aki mindhárom darabot rendezi.
S. A.: Eddig is nagyon sokat köszönhettem neki. Végig kiállt mellettem a bajban, hosszan tartó barátság a miénk.
Úgy értem, az elkövetkezendő fél évben sűrűn mondhatod majd: Szia, Robi!
S. A.: Évek óta, szinte mindennap ezt mondom neki. Akkor is, ha rendez, akkor is, ha igazgatómként találkozom vele. Most összenézünk megint. Pár napja kezdtük a Mephistót próbálni a Nemzetiben. Különleges, csodálatos darab. Ilyen elképesztő, összetett figurával, mint Höfgen, a pályafutásom során még nem találkoztam.
Klaus Mann regényének Oscar-díjas filmváltozatát Szabó István rendezésében, Klaus-Maria Brandauerrel a címszerepben jól ismerik a nézők. A mű egy színész sorsán keresztül röntgenez le egy fasizálódó társadalmat. Pontosabban, a történet a „fuvolázó békekorban” kezdődik, amikor az ordas eszmék még báránybőrbe bújnak, a fasizmus lapít, de már ugrani készül…
S. A.: A könyv nem ma íródott, ezért döbbenetes, hogy mennyire igaz bármely korra is. Még nagyon a próbák elején járunk, de úgy érzem, nagy vitákat fog kiváltani az előadás. A fő téma itt a színház és a politika viszonya. Egy színész hogyan keveredik bele ebbe, s az élete hogyan deformálódik attól, hogy mindenáron sikeres akar lenni.
Vagyis a becsvágy, a siker eszelős hajhászása erkölcsi megsemmisüléshez vezethet.
S. A.: Igen, ez a fő kérdés. Meddig mehet el egy művész? Ez esetben egy színész. Vagy mondjuk ki: meddig mehet el egy ember az érvényesülésért?
Klaus Mann mottója: „Az ember minden hibáját megbocsátom a színésznek, a színész egyetlen hibáját sem bocsátom meg az embernek”. Pedig hát a színész is ember.
S. A.: Nem biztos. Székely Gábor – aki Zsámbéki Gáborral a mesterem volt a főiskolán – az első mesterségórán azt mondta nekünk, a színész nem ember. Akkor én nagyon felháborodtam belül. De ő elmagyarázta, hogy amikor egy színész elveszíti egy közeli hozzátartozóját, és ott áll a temetésen, közben azt figyeli, ki hogy sír és azt figyeli, hogy benne mi történik, hogy aztán majd ezt a színpadon el tudja játszani. Szörnyetegek vagyunk. És eszembe jut, hogy azt is mondta Székely, negyvenéves korom után leszek jó színész. Most negyvenhat vagyok. Ez lehet talán az eddigi pályám csúcsa.
Miben hasonlítotok egymásra Höfgennel?
S. A.: Sok mindenben stimmelünk, sok mindenben nem. A Höfgenre jellemző nagyravágyás bennem van. Ez nem feltétlenül pozitív vonás. Ő rendkívül önző. Csak a saját élete, karrierje számít, mindenki máson átgázol. Azért ezt egy az egyben nem mondanám magamról, de sok tekintetben rendkívül önző voltam az életemben, az biztos. Nem tudom, a szegény olvasókat érdekli-e a jellemem ilyen mély boncolgatása? | hirdetés
 |
|
Biztos, hogy igen. Viszont ellentmond a magadról alkotott képnek, hogy a kollégáid szerint kifejezetten közösségi ember vagy, akinek a barátság, a társulati létezés nem üres frázis, hanem létszükséglet.
S. A.: Ez így van. Az utolsó gatyámat odaadom a rászorulónak. Nálam önzetlenebb ember nincs a Földön. De nálam önzőbb sincs.
A Mephistót a Kőműves Kelemen címszerepe követi június 14-én a RAM colosseumi bemutatón. Nemcsak énekled a Szörényi–Bródy-dalokat, hanem táncolod is – kifulladásig.
S. A.: Az előadás cirka 65–70 perc. Tehát bizonyos szempontból nem annyira hosszú. De abba bele van tömörítve minden. Kevés rá az idő, szerencsére ott lesz a csapatban újra Vári Berci, aki nem csupán fantasztikus táncos, de nagyszerű koreográfus is.
Szűk egy évvel az országgyűlési választások előtt igencsak aktuális kérdést tesz fel az István, a király című rockopera, amely 30. születésnapját ünnepli augusztus 31-én a Papp László Budapest Sportarénában. A kérdés így hangzik: „Mondd, te kit választanál?”
S. A.: Amikor először láttam a darabot, nem is gondoltam ebbe bele. Lenyűgözött Koppány vadsága, nagyon szimpatikus volt számomra, főleg ahogy Vikidál a maga őserejével megszemélyesítette. Azt hiszem, Koppány nem feltétlenül negatív hőse a történetnek, egy olyan erőt képvisel, amely most is jelen van akár Magyarországon, akár Európában.
Pogány beszéd, de van benne rendszer…
S. A.: Neki is megvan a maga igazsága. Az más kérdés, hogy az előrevivő, a tovább vezető út (talán) Istváné.
Korábban az RTL Klub egyik meghatározó arca voltál. Vagy még?
S. A.: Nem. Nem vagyok. Most nem. Azt gondolom, hogy egyelőre ez így marad. Nyilván az kell, hogy körülöttem lecsillapodjanak az indulatok, lezáruljanak a peres történetek, akkor talán – ha nem leszek addigra hetvenéves – visszakerülhetek a képernyőre. Azt mondják, hogy számítanak rám, én is azt mondom mindig, hogy készen állok. De ez a jövő zenéje.
Nagy űrt hagy ez a lelkedben?
S. A.: Együtt lehet élni vele. Nagy űr inkább a pénztárcámban van. Pontosabban: hiányzik az a fajta magabiztosság, amit mondjuk a televíziózással az ember kereshetett.
Szándékozol-e újabb könyvet írni a közeljövőben?
S. A.: … (nevet, nevet, nevet)
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
