Interjú
A Nemzetiből Fehérvárra
2013-05. szám / Kiss Péter
Ő a Tábornagy. Snájdig fickó. Jól áll rajta az egyenruha. Annál ijesztőbb, ami a zubbony alatt van. Amikor levetkőzik, pontosabban kivetkőzik magából. Amikor a poroszos fegyelmet a gyűlölet félresöpri. Ám a (náci) hatalom László Zsolt alakításában nemcsak arrogáns és veszedelmes,
 hanem sármos is. Ezért különösen veszélyes, mert rokonszenvet ébreszt. Imponáló ragadozó.
A Mephisto nem csak évadzáró bemutatója a Nemzeti Színháznak, többetek számára a búcsút is jelenti ezektől a deszkáktól. Ez a tudat megacélozza a hangulatot, vagy picit lohasztja a lelkesedést?
L. Zs.: Semmiképpen nem lohasztja, sőt, talán még jobban odafigyelünk, hogy ez az utolsó közös munka méltóképpen sikerüljön.. Ha lehet ezt mondani, az amúgy is nagyon egyben lévő csapatot ez a produkció még jobban összehozta.
Viszont mindössze tíz előadás lesz belőle, így félő, hogy nem tudjátok „kijátszani”, ami benne van.
L. Zs.: Abban a késő téli időszakban, amikor ez egyértelművé vált, az ember lerendezte ezt magában. És itt megragadnám az alkalmat, hogy megismételjem, amit Vidnyánszky Attilának is mondtam ezzel kapcsolatban. Ugyanis számtalan helyen, legutóbb a Magyar Teátrumi Társaság lapjában is megjelent, miért nem tudta Alföldi Róbert ezt az utolsó bemutatót elhagyni. Azt hozzák fel érvként, hogy kvázi Jordán Tamás idejében is elmaradt két bemutató az évad végén, amikor Alföldi átvette a színházat. Ez így, ahogy van, nem igaz! Egy bemutató maradt el, és nem azért, mert az Alföldinek az volt a kérése, hogy ne legyen, hanem mert Jordán az adott rendezővel, aki színre vitte volna a darabot – a Három nővérről van szó -, nem tudott megállapodni az időpontban.
Tizenegy évet töltöttél itt. Komoly, erős feladatok edzettek a társulat vezető színészévé. Téged marasztaltak. Muszáj volt eljönnöd?
L. Zs.: Muszáj. Többfajta indok van erre, nem csak szimplán a vezetőcsere. Én még ennyi időt egy épületben nem töltöttem el, mint itt. Azt is éreztem, nem ártana most már váltani. Miközben énem egyik fele azt súgta, milyen jó az ország első színházában lenni – az énem másik fele csábított másfajta kihívások, másfajta emberek megismerése felé.
A hűséget nem is említetted.
L. Zs.: Pedig az is idetartozik. Én annyit köszönhetek Alföldi Robinak, hogy ebben a helyzetben nem tehettem meg azt vele szemben, hogy maradok. A pályámnak a változatos fordulatait neki köszönhetem.
A színház köztudottan szent dolog számodra. Azáltal hogy eljössz, lemaradsz az épület felszenteléséről.
L. Zs.: Ez Stohl Andris barátomtól függ, aki tiszta erőből tolja a szekeret a Mephistóban, utána a Kőműves Kelemenben, majd az István, a királyban. Ősszel pedig együtt kezdjük próbálni a Danton halálát a Vígszínházban. De odáig ne is menjünk el! Azt mondtam, ha túléli a nyarat, akkor eljövök ide a felszentelésre, és hálaadó imát mondok az Úrnak, hogy erőt adott neki… | hirdetés
 |
|
Ősztől a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz szerződtél. Jó társaságban leszel. Ide tart többek közt Gáspár Sándor, Derzsi János és Cserhalmi György is.
L. Zs.: Számomra ez nagyon lényeges. Elég sok olyan emberrel fogok találkozni, akivel eddig nem. Nagyon szimpatikus névsor állt össze. Azt hiszem, csak ez a fontos. Hogy ki van az ember mellett. A szerepek talán harmadrangúak ebből a szempontból. Mindig izgalmas dolog az ember életében – néhány alkalommal megadatott a lehetőség számomra – ott lenni, ahol valami új veszi kezdetét. De azért ambivalens dolog ez. A fehérvári sajtótájékoztatón volt egy pillanat, amikor körbenéztem, és független attól, hogy szinte csak olyan emberek vettek körül, akikkel jó egy légtérben ülni, mégis majdnem elbőgtem magam.
Viszont A vágy villamosa „vérátömlesztést” kapott. Január óta a Váci utcai teátrumban folytatja sikersorozatát Eszenyi Enikővel és Stanley szerepében újra veled. S mint hírlik, a jövő szezonban is színre kerül majd.
L. Zs.: Bennem volt egy erős szkepszis azzal kapcsolatban, hogy átvihető-e az előadás a Pesti Színházba, de azt kell mondjam, messzemenően jó döntés volt Enikő részéről, hogy ennyire ragaszkodott. hozzá. ’99-ben volt a bemutató a Tivoliban, én százvalahány előadás után kiszálltam belőle egy hosszú időre, és akkor Kamarás Iván vette át a szerepet. Négy éve vettem vissza. Most már alaphangon 15–16 évvel idősebb vagyok, mint Stanley, aki fiatal, életerős, kirobbanó fizikumú férfi. Elég nehéz felszívni magam estéről estére, hogy megpróbáljam ezt a képet leadni magamról.
Nyáron Asztrik főpapot alakítod az István, a királyban. Ritkán látunk zenés darabban.
L. Zs.: Azért akad olykor, mint tavaly nyáron Pixi gróf a Mágnás Miskában. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy vannak hangi korlátaim. Nyilván nem véletlen, hogy a zenés szerepek eddig nem nagyon találtak meg. Alapvetően prózai színésznek tartom magam. Asztrik szerepe zeneileg nem annyira nehéz, azt hiszem. De előtte még június végén az Orlai Produkció felkérésére Udvaros Dorottyával, Novák Eszter rendezésében az Óbudai Társaskörben bemutatjuk A szív hídjai című darabot.
Tulajdonképpen végigdolgozod a nyarat. Majd ősszel következik a Danton halála a Vígben.
L. Zs.: Igen. Éppen ezért Fehérváron csak az évad második felében kezdek próbálni. Fogalmam sincs, hogy pontosan milyen szerepeket játszom majd. Gyakorlatilag egy biankó szerződést írtam alá, ami persze egy erős túlzás, de ebben megfogalmazódott az abbéli bizalmam, hogy olyan emberek kezébe kerül a színészi életem, akikben megbízom. Gyakorlatilag csináljanak velem azt, amit akarnak. Nem tudom, hogy lesz. Vidéki már voltam, de vidéki színész még nem.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
