Interjú
Kőszegen van valami plusz energia
2013-06. szám / Szepesi Krisztina
Parti Nóra állandó vendég Kőszegen, ezúttal Goldoni A kávéház című komédiájában lép színpadra, melyet július 11-től láthat a közönség a felújított Várszínházban. Azt mondja, ott mindig sokat tanul, de az egész életét végigkíséri a „diákság”, és bár makacs színésznő, a bizalom és a szeretet mindig megenyhíti.
 Sokadik vendégséged ez már Kőszegen.
P. N.: Szerelmes vagyok a városba, a Kőszegi Várszínházba és Pócza Zoltánt, az igazgatót is nagyon szeretem, sokat is köszönhetek neki. Azért is fontosak nekem ezek a feladatok, mert hiába nyári színház, igazán minőségi munka folyik ott. Olyan szerepeket játszhattam Kőszegen, amik nagyon sokat adtak, és úgy érzem, fejlődtem általuk. Először Jordán Tamással voltam ott, most pedig Znamenák Istvánnal, akivel harmadszorra fogok együtt dolgozni. Az első közös munkánk a Makrancos Kata volt. Akkor még egyáltalán nem ismertük egymást, engem Pócza Zoltán ajánlott neki Kata szerepére, ám aztán az első pillanattól megértettük egymást. Álommunka volt.
A kávéház a tavalyi Chioggiai csetepatéhoz hasonlóan szintén könynyed vígjáték. Szereted az ilyen darabokat?
P. N.: Abban a formában nagyon szeretem, ahogy Znamival csináljuk. Nem a felületét ragadja meg ugyanis a darabnak, hanem nagyon szépen kibontja a helyzeteket és a karakterek jellemét. Valójában „vérkomolyan” csináljuk és ettől lesz jó a komédia. Tavaly a Chioggiai csetepatéban például Orsettát játszottam, és hiába vicces szituáció, hogy az én karakteremet folyton medvének meg mackónak csúfolják, csak úgy születik meg igazán a dolog, ha az nekem tényleg iszonyatosan fáj. Kőszegen a kollégáim is ugyanilyen komolyan állnak hozzá minden feladathoz. Tavaly még velünk volt a drága Hollósi Frici is, s ahogy a korábbi években is, ott lesz Bánfalvi Eszter és Kovács Zsolt is, akit csodálok. Azért is jó ez, mert nagyon ritkán találkozunk, de legalább nyáron, Kőszegen együtt vagyunk egy teljes hónapot. És Póczáéknak is minden elismerésem, mert tudom, hogy nagyon sokat dolgoznak és készülnek a nyárra, hogy aztán minden évben telt házzal menjenek az előadásaink. Nagyon nagy szeretet van ott, ami nekem nagyon fontos. Akkora csoda volt megélni például, hogy amikor tavaly Frici vagy Pogány Judit bejött a színpadra, tapsoltak az emberek. Annyira ritka ez manapság és olyan gyönyörű nekem ezt megélni, hiszen a mi generációnknak ez már nem adatik meg. Olyan embereket tapsolnak meg a színpadra lépés pillanatában, akik mögött ott van egy élet munkája, és tényleg megérdemlik. Tavaly egy kicsit el is bőgtem magam a takarásban, amikor Fricit megtapsolták, annyira katartikus élmény volt.
Elég sok helyen játszottál, neked is voltak már sikereid.
P. N.: Valóban, de Kőszegen van valami plusz energia, ami valószínűleg azokból az emberekből jön, akik ezt az egészet létrehozzák.
2006 óta kisebb megszakításokkal a Bárka Színház tagja vagy.
P. N.: Életemben először ide szerződtem le, még Alföldi Robihoz. Egy évvel később terhes lettem, és mindkét gyerekemmel elég sokáig otthon voltam. De addig sem hiányzott a színpad, mert a gyerekek nap mint nap létrehozzák a színházat maguk, hiszen az egy csodavilág, amiben ők léteznek. Amióta megszülettek, azt mondom, a színészet „úri munka”. Én, mondhatni, a színházba járok be pihenni, mert otthon olyan nem fordulhat elő, hogy egy órára leülhetek elmélkedni arról, mit fogok csinálni.
Szükséged van arra előadás előtt, hogy hosszabban felkészülj?
P. N.: A gyerekek előtt iszonyatosan készülős voltam, már három órával az előadás előtt benn ültem, és megpróbáltam ráhangolódni az aznap estére, de amióta megszülettek, minden megváltozott. Van, hogy krumplipucolás közben ugranak be gondolatok, hiszen ténylegesen már nincs időm leülni és készülni.
Két futó előadásban és két bemutatóban játszottál az évadban. Jövőre mit kell majd összeegyeztetni a gyerekneveléssel?
P. N.: Az első bemutatóm Forgács Péterrel egy zenés darab lesz Mennyországi csillag születik címmel, az évad második felében pedig Vidovszky György rendezésében mutatjuk be a Rovarok című darabot. Próbálom tartani az egyensúlyt. Ha már a gyermekeim megtiszteltek azzal, hogy hozzám születtek, igyekszem ezt megbecsülni, és nem túlvállalni magam. Mindenképpen nagy logisztika, hiszen Marton Robi, a pasim, gyermekeim édesapja, szintén színész. Szerencse, hogy neki is ugyanolyan fontos a család.
| hirdetés
 |
|
Kőszeg akkor nyaralás is…
P. N.: Nagyon várom. De nem csak ezért, hanem mert sokat lehet tanulni ott. Hiába csinálom sok-sok éve, de talán mert nem jártam főiskolára, azért is érzem magam örökké diáknak. Jordán nagy mesterem, aki már a Merlinben is nagyon sokat adott. De ilyen Znami is és a színészkollégák. Kőszegről minden munka után úgy jövök haza, hogy azt érzem, több lettem valamivel.
Szóval nem érzed úgy, hogy neked már a kisujjadban van a szakma…
P. N.: Dehogyis! Én erről az egészről semmit nem tudok. Mindig, ha kapok egy lehetőséget, azon gondolkodom, hogy ezt akkor most meg tudom-e csinálni. Ezért is fontos, hogy olyan rendezővel és színészekkel dolgozhassak, akikkel biztonságban érezhetem magam, jó kezekben vagyok, és fejlődhetek.
Mit hozol haza egy-egy ilyen munka után?
P. N.: Nagyon sok bölcsességet tanul az ember. Olyan félmondatok, útravalók hangzanak el, amik beugranak később, amikor rossz helyzetben vagyok. Legutóbb is egy ilyen szituációban eszembe jutott, mit mondott Kovács Zsolt egy beszélgetésünkkor, és ettől megnyugodtam, hiszen tudom, hogy mögötte mennyi minden van, mi mindenen ment keresztül. De van, hogy a színpadon beugrik egy gesztus, amit Nagy Maritól vagy Pogány Judittól lestem el. Azt hiszem, én sosem szűnök meg tanulni, mert mindig úgy érzem, még keveset tudok. Nemrég például, amikor egy munkára hívtak és elmondták, mi a darab, kik vannak benne és ki rendezi, annyira megtisztelőnek éreztem, hogy el se hittem, és vissza is kérdeztem, biztosan rám gondoltak-e.
Pedig sokszor hívnak, filmekbe is…
P. N.: Igen, szerencsére nem panaszkodhatom, viszonylag sokat forgatok, de a filmezés is olyan, amit folyamatosan tanulok, ha lehetőségem van rá. Ott is akkor érzem magam biztonságban, és talán jobban is működöm, ha tudom, hogy a rendező bízik bennem, és ki akarja hozni belőlem a legtöbbet. Ha ez nincs, nehezebben nyílok meg, klisékhez nyúlok és makacs leszek.
Amúgy nem vagy makacs?
P. N.: De, viszont az a típus vagyok, akit egy jó vezető, akiben bízom, tud irányítani.
Sok cserfes női szerepet kapsz…
P. N.: Az is vagyok. Ám van, aki tud kezelni. Nagyon ösztönösen működöm, amin biztos kellene változtatni, de én nem tudom a gondolkodást az érzelmek elé helyezni. A színpadon is ez visz. Olyan vagyok, mint egy gyurma, amit formázni lehet. Ha hagyom.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
