Interjú
Sosem tudok megnyugodni
2013-06. szám / Szepesi Krisztina
Tenki Réka hercegnői szerepbe bújik július 26-tól a Szentendrei Teátrumban a Római vakáció című előadásban. És bár van némi hasonlóság közte és az eredeti filmben játszó Audrey Hepburn között, ő mégis próbál kibújni a skatulyából.
Mindig azt mondod, nem jó korba születtél. A Római vakáció ötvenes évekbeli története már közelebb van ahhoz, ami tetszene?
T. R.: Már bánom, hogy ezt a mondatot kimondtam, mert azóta mindig felmerül, mit akartam ezzel. Pedig én csak arra gondoltam, hogy régebben sokkal több lehetőségük volt a színészeknek filmekben, tévéjátékokban vagy rádióban, mint manapság. A Római vakáció közel áll hozzám, de ahogy próbálunk, egyre inkább rájövök, nem is annyira egyszerű belehelyezkedni egy olyan lány karakterébe, aki csak úgy van, és álmodozik. Ha kapok egy szerepet, mindig elkezdek gondolkodni rajta, miért rám osztották, és közben próbálok ellenállni annak, hogy mindig ugyanaz legyek. Most azt éreztem, annyira sok a hasonlóság köztem és a karakter között, hogy nem szabad különféle hangszíneken, színészi gesztusokon gondolkodnom, hanem egyszerűen nincs más dolgom, mint csak úgy lenni. És persze nem Audrey Hepburnről beszélek, mert olyan nem tudnék és nem is szeretnék lenni, mert utánozhatatlan.
Pedig ha jobban belegondolunk, van köztetek hasonlóság, hiszen te is mindig naiv, a világra rácsodálkozó nőket játszol.
T. R.: Ezért próbálok mindig ellene menni ennek a skatulyának, de most ezt egy időre el kell engedni, és simán csak élvezni, hogy ezt a szerepet játszhatom.
A feldolgozás sokban eltér majd a filmtől?
T. R.: Pici változtatások lesznek, hiszen olyan lesz az egész, mint egy filmforgatás. Nehéz feladat, de mindannyian azon vagyunk, hogy megszülessen ez a mese Cole Porter dalainak segítségével.
Táncolsz és énekelsz is az Orlai Produkció és a Szentendrei Teátrum előadásában, ami neked is újdonság.
T. R.: Most először fogok táncolni és énekelni egy darabban, ami nagy kihívást jelent és félelmet, de Berecz Bea énektanárom és Puskás Péter, aki a darab zenei vezetője, nagy segítségemre vannak.
Ráadásul most megint Fekete Ernővel dolgozhatsz, aki kollégád volt öt évig a Katonában.
T. R.: Ennek nagyon örülök, főleg azért, mert rengeteget lehet tőle tanulni. Lenyűgöz az, ahogyan dolgozik és hogy mennyire okos. Inspirál, és nem hagyja, hogy egy perce is leálljak. Annyira ösztönző a személye, hogy muszáj hozzá felzárkóznom.
| hirdetés
 |
|
Ilyenkor nem fáj a szíved, hogy eljöttél a Katonából?
T. R.: A színészek tényleg hiányoznak, de nem bántam meg, hogy eljöttem. Az érzés persze mindig bennem marad, de ahogy múlik az idő, megszépül minden, átértékelem azokat a helyzeteket is, amiket akkor problémának éreztem, és amikben nem éreztem jól magam. Miközben úgy tekintek az egészre, hogy ha a Katona nem lett volna, én most nem lennék ott, ahol vagyok. Fontos öt év volt.
A Nemzetiben töltött egy év is nagy hatással volt rád?
T. R.: Olyan volt, mintha sokkal több időt töltöttem volna ott, annyi minden történt. Nem volt egy percnyi lélegzetvétel se, négy bemutatóm volt, most pedig itt az igazgatóváltás, ami megint egy felfokozott állapot. Minden kiélezett. Valaki azt mondta nekem, hogy „aki a Nemzetiben van, annak tudnia kell, hogy ez mivel jár”. De ezt én sose értettem, hiszen számomra az a lényeg, hogy bármelyik színházban dolgozom, magamhoz mérten mindig a legjobbat hozzam ki magamból. Nem is nagyon akarok tudomást venni arról, ami körülöttem zajlik, próbálok csak a munkára koncentrálni. Ha majd úgy érzem, hogy a történések hatnak a munkámra, akkor lépek. Addig pedig mindegy, hol vagyok, a lényeg, hogy tudjak fejlődni és kapjak jó lehetőségeket.
Meg se fordult a fejedben, hogy te is elmenj?
T. R.: Én nagyon jó helyzetben vagyok, hiszen lehettem a Katonában és most a Nemzetiben, miközben nagyon sok, nagyon tehetséges kollégámnak nincs helye. Lehet, hogy butaságnak tűnik, hogy én behunyom a szememet, de annyira nem könnyű ma váltani vagy szabadúszónak lenni. Ráadásul ismerem is korábbról Vidnyánszky Attilát, hiszen a gyakorlatomat Debrecenben töltöttem, és nagyon jó volt vele dolgozni.
Mindig elégedetlen vagy magaddal, miközben már nagyon fiatalon sok jó lehetőséget kaptál, és díjakkal is jutalmazták a munkádat.
T. R.: Ha elégedetlen vagyok, az sosem a környezetemnek szól, mindig kizárólag magammal van bajom. Amúgy sem hiszem, hogy szabad beleülni ebbe, és örülni, hogy minden milyen jó. Sosem tudok megnyugodni. Tudom, hogy rossz, ha egy bemutató után meg sem hallom a dicséreteket, csak azon gondolkodom, hogyan tudnám kijavítani a hibákat, de azt is tudom, hogy nem sikerülhet minden. Úgy vagyok vele, hogy biztos jön majd helyette egy jobb lehetőség, ráadásul októberben forgattunk egy tévéfilmet, a Freedom flightot, amit nemsokára bemutatnak.
Pár éve még arról beszéltél, nem ragaszkodsz a színészethez, sok más dolog is érdekel.
T. R.: Most nincs időm másra, az egész életem a színház körül forog, de sosem határolódom el attól, hogy később akár más dolgokban is kipróbáljam magam, és elvégezzek mondjuk még egy egyetemet. A kapuk nálam mindig nyitva vannak, és ha úgy hozza a sors, bármelyiken bemehetek.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
