PM Online | Színház

Az Oliver! és az István király díszleteit és jelmezeit is Kentaur tervei szerint láthatjuk a Margitszigeten. A Magyar Színházban pedig szeptember 1-jén a 200. előadásához ér a Vámpírok bálja, melynek grandiózus látványvilágát szintén ő álmodta meg.

Sokkal kisebb színpadokról nyaranta kikerülnek a Margitszigetre díszletek, amelyek érezhetően jóval szűkebb méretekre készültek. Előfordul, hogy középen van egy kis díszlet, és körülötte fekete körfüggöny.
K.: Annyi pénz nincs, hogy ezeket a vidéki előadásokat olyan mértékben fel lehessen pumpálni, hogy kitöltsék a renoválás után most már még hét méterrel szélesebb teret. Az új színpad- és fénytechnika, modern formájú sátortető, felújított nézőtér – fantasztikus bővítés, az igazgató Bán Teodóra éveken át hihetetlenül jól lobbizott, hogy sikerült elérnie. Nagyon ráfért a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Amikor Kecskemétről – ami nem rendelkezik túl nagy színpaddal – a Nyomorultakat elvittük a Margitszigetre, csak két másfél méteres takarást tettünk fel a 27 méteres színpadnyílásra. Eleve úgy készítettük a díszletet, hogy ott is játszani tudjuk a produkciót. De valóban képtelenség ezeket a díszleteket kellőképpen felpumpálni. Most Veszprémben az Oliver! is úgy készült, hogy a Margitszigeten meg tudjon nőni a díszlet.

De hogyan lehet ezt megoldani?
K.: Túl volt tervezve mind a kecskeméti, mind a veszprémi előadás azért, hogy a szabadtéren, amikor széjjelebb nyílik a díszlet, még mindig erős élményt tudjon nyújtani. Most egy másik margitszigeti szabadtéri előadást, az István királyt pedig úgy tervezzük, hogy aztán az bekerül az Erkel Színházba, aminek szintén hatalmas a színpada, de azért közel nem akkora, mint a margitszigeti. Tényleg luxus lenne, hogy csak néhányszor megy egy-egy ilyen nagyszabású produkció. Ezért fontos, hogy a produkciók utazhassanak, és több helyen is ki tudják tölteni a teret. A magyar vidéki színházi produkciók zöme húsz előadást ér meg. Egy részüket jó lenne máshol is megmutatni.

Sok zenés produkcióhoz tervezel díszleteket, jelmezeket. Ezeknek muszáj látványosaknak lenniük, miközben a költségvetésed a töredéke annak, mint ami Nyugaton rendelkezésre áll.
K.: Kint a gyártási költségek jóval magasabbak. Ha azonban itthon egy színháznak van jó műhelye, ha viszonylag jól tudja megszervezni az évadát, és abba belefér egy nagyobb költségvetésű produkció, akkor látványos dolgokat lehet létrehozni. Természetesen nálunk nem lesz automatizáció, a díszítők tolják a díszleteket. Egy csomó minden, amiről én tudom, hogy hiányzik, a hazai nézőnek még nem nagyon tűnik fel.

Min múlik, amikor valamit nem sikerül megoldani? Az Operaház fantomja díszleted például revelációnak hatott, de mégis ingott benne a fantom páholya, vagy amikor betolták a színpadra az öltözőt, csikorgott, nyikorgott.
K.: A Fantom volt az első igazán nagy díszlet, ami nem szabadtéren, hanem kőszínházban készült nálunk. Igen bonyolult rendszer, egy csomó mindenre nem voltunk még felkészülve. Most volt a produkciónak a tízéves évfordulója, ősszel pedig a 700. előadása lesz. Tulajdonképpen a gyerekbetegségeket kapta el, ezek nagy részét azóta „meggyógyították.”

De például miért inog az a páholy? Miért nem lehet kellőképpen rögzíteni?
K.: Először is, mert kerekeken gurul, amiket rendkívül nehéz fixálni, de a repertoárszínház is az oka, hogy hol ez a produkció megy, hol amaz, ezért nem lehet stabil megoldásokat használni. Kint például úgy építhetek be egy páholyt, hogy meg van vezetve oldalt egy sínnel, és amikor a helyére ér, egy elektronikus gépezet leülteti a kerekekről a földre, akkor nem tud inogni. Ez a gép többe kerül, mint maga a díszletelem – ők megengedhetik maguknak, mi nem. Ha kint bármi nem jól sikerül, addig nincs bemutató, míg az meg nem oldódik. Nem véletlenül szoktak majdnem egy hónapig előbemutatókat tartani. Ha kiderül egy ilyen technikai probléma, ők nem hagyják annyiban, mert tudják, hogy akkor 3–400 előadással kevesebbszer játsszák majd ezt a produkciót.