Interjú
Az álmaimat élem
2013-08. szám / Szepesi Krisztina
Sánta Lászlót nem könnyű elcsípni, beszélgetésünkkor épp Hamburgban készült egy esti musical-előadásra. De azt mondja, neki ez így jó, még ha vannak is árnyoldalai a sok utazásnak. Rendszeresen látható a Madáchban és a Budapesti Operettszínházban, hamarosan pedig ismét a Pannon Várszínház produkciójában, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című
 Déry–Pós–Presser–Adamis-musical főszerepében lép fel október 6-án a Budapest Kongresszusi Központban.
Színész vagy, mégis leginkább musicalszínészként ismernek. Van ezzel baj?
S. L.: Egyáltalán nincs, mert nagyon szeretem a zenés előadásokat, és aki azt mondja, hogy ez könnyű műfaj, nagy hibát vét. Amikor például 38 fokban brutális jelmezben végigtáncolod és -énekeled az előadást, akkor bizony szédelegve jössz le a színpadról. Vagyis megvannak a nehézségei éppúgy, ahogyan a prózai színjátszásnak, ráadásul rendkívül összetett feladat, hiszen nagyon jól kell tudni énekelni, és nem árt, ha jól táncolsz, miközben ha rossz színész vagy, nincs is miről beszélgetni.
Befolyásolta a pályádat, hogy gyerekszínészként az első szerepeid is zenések voltak?
S. L.: Először valóban egy zenés produkcióban, a Légy jó mindhalálig-ban Nyilas Misi szerepét kaptam 1992-ben. Ez pedig abszolút meghatározta a színházi felfogásomat, de attól még alig várom, hogy prózai szerepet is kapjak, miközben tudom, hogy egy prózai színészből könnyebben lesz musicalszínész, mint fordítva, hiszen színészként már megmutatkozott, aztán ha kiderül, hogy még énekelni is tud, máris hívják. Az azért érdekes, hogy eredetileg prózai színésznek készültem, és az összes színészvizsgám prózai volt.
Vagyis a musicalszínészet a te döntésed volt.
S. L.: Olyannyira, hogy bármilyen nyálasan hangzik is, most az álmaimat élem, mert mindig is az volt a vágyam, hogy sok nagy helyen sok jó szerepet játszhassak. Sikerült bekerülnöm az Operettszínházba, aztán a Madáchba, mindkettőben fellépek azóta is, és most épp németül játszom A Szépség és a Szörnyetegben Lefou szerepét Hamburgban, ami Európa egyik legnagyobb musicalközpontja.
Ahhoz azért nagyon jónak kell lenni, hogy Németországban musicalszínpadra léphess.
S. L.: Azon túl, hogy jó vagy abban, amit csinálsz, és elfogadható akcentussal beszélsz németül, tudni kell varázsolni egy másik nyelven, ami igazán nagy kihívás. Én az Operettszínház produkciójában veszek részt, amit egy német cég vásárolt meg, miközben van Németországban egy másik uralkodó cég ebben a műfajban, ahonnan eljönnek és megnéznek minket, mert kíváncsiak arra, ki az, aki odajön játszani, ahol ők a császárok. Szóval nincs mese, egyszerűen jónak kell lenni, és meg kell felelni az itteni magas elvárásoknak.
A sok utazás és a napi több előadás sok lemondással jár.
S. L.: Az, hogy most benne vagyok ebben a turnéban, azt jelenti, hogy az elmúlt négy évben a születésnapomat, a mikulást, a karácsonyt, a szilvesztert és az öcsém születésnapját is Németországban töltöttem. Vagyis nagyon boldog vagyok, hogy kétezer néző előtt játszhatok óriási sikerrel, de nem vagyok a családommal ezekben a fontos pillanatokban. De ugyanez van Budapesten is, hiszen amikor más már díszíti a karácsonyfát, én épp a délutáni előadásra készülök. | hirdetés
 |
|
De hamarosan hazajössz és többek közt a Képzelt riport főszerepében is láthatunk a Pannon Várszínház előadáásban, ami nem egy tipikus musicalmese…
S. L.: És még hepiend sincs. Ez egy regényadaptáció a woodstocki fiatalságról, amihez Magyarországnak akkoriban semmi köze nem volt. Nem volt még nálunk olyan fesztivál, ahol egy héten keresztül bulizhatsz és belevetheted magad az életbe. Attól működik mégis, hogy olyan problémákat fogalmaz meg, amik 2013-ban ugyanúgy ütnek, mint régen. „Valaki mondja meg, milyen az élet…” Nem akarok közhelyeket durrogtatni, de én magam is végiggondolom máig, harmincon túl, hogy jól csinálom-e, így kell-e élni. Ebben az előadásban ezeket a kérdéseket az ember arcába vágják. Ez egy nagyon ütős darab, ráadásul jó popszámokkal, amiket az egész ország ismer.
Presser Gábor dalai nem szokványos musicaldalok.
S. L.: Már csak azért sem, mert olyan lelki mélységekig mennek le, ami nem mindennapos egy musicalben. Ez nem arról szól, hogy boldogok vagyunk és fogjuk egymás kezét, hanem keresünk valamit, valakit, aztán kiderül, hogy mindketten csak menekülünk, amire pedig végre összetalálkozunk, meghalunk. Ha egy könyvet újraolvasol, mélyebben megérted a gondolatokat. Presser-dalokat újra és újra énekelni ugyanilyen érzés. Ő igazi zenei nagymester.
A Pannon Várszínházban kaptál először szerződést 2004-ben.
S. L.: A Valahol Európában című előadásba kerültem bele először, és két éven keresztül voltam szerződésben, s hiába jöttem Budapestre, azóta is játszom a futó előadásokban. Nemrég volt egy bemutatóm is, a Börtönmusical, szóval elég régi a kapcsolatom a színházzal és Vándorfi László igazgatóval, akinek köszönhetően még mindig dolgozom ott. Nagyon jó viszonyban vagyunk az egész társulattal, nagyon jókat lehet ott játszani, énekelni. Amikor a Képzelt riport 25. évfordulóját ünnepelték, kiadtak egy CD-t, amin az Eszter keresését Kaszás Attila énekli. Amikor Lacitól megkaptam a szerepet, óriási kihívás volt, hogy ezt utána nekem is el kellett énekelnem.
Mindig a kihívást keresed?
S. L.: Ha például nincs bemutató vagy színházi feladat, nekiállok wakeboardozni meg siklóernyőzni. De az elmúlt néhány évem nagyon szerencsés volt, hiszen egyfolytában dolgozom. Ez azért is jó dolog, mert nincs szerződésem sehol, így nekem csak akkor van bevételem, ha van előadásom.
Akkor se tudnál nyugton maradni, ha lenne?
S. L.: Észrevettem magamon, hogyha eltelik két-három év egy színházban, menni akarok tovább. Akkor is castingokra járok, amikor épp bemutatóra készülök. Legutóbb is elmentem egyre, ahol a Made in Hungáriába kerestek 22–26 éves színészeket. Persze ehhez a kiíráshoz én már öreg vagyok, szóval nyilván nem válogattak be, de egyszerűen el akartam menni. Majd egyszer biztos kiderül, miért volt jó nekem ott lenni.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
