Interjú
A mozdulat ereje
2013-10. szám / Szepesi Krisztina
Juronics Tamás húsz éve művészeti vezetője a Szegedi Kortárs Balettnek, és úgy érzi, bőven van még muníciója, legyen szó színházi rendezésről vagy koreografálásról. A megújult társulattal november 8-án mutatják be a Rítus című új táncjátékot Szegeden, majd 13-án a Nemzeti Táncszínházban.
Húsz éve gondoltad volna, hogy ekkora presztízsű társulattá növitek ki magatokat?
J. T.: Nem terveztem semmit, amikor elindultunk. Huszonnégy éves voltam, azt se gondoltam, hogy húsz év múlva még Szegeden leszek. Akkor inkább a lendület volt a fontos, hogy belevágjunk és elmondhassuk, megmutathassuk, mit gondolunk az akkori helyzetünkről, az akkori magyar táncéletről. Akkoriban könnyebb volt magunkat definiálni. Még épp benne voltunk az „izmusok” korában, meg lehetett határozni azt is, mi a kortárs tánc. Ma már mindenki „kortárs”. Húsz év persze mindenkiben nyomot hagy, s ahogy az ember öregszik, kicsit változik a világlátása is, talán konzervatívabb lesz.
Tényleg konzervatívabb lettél?
J. T.: Inkább csak bosszantani akarom az embereket azzal, amikor ezt mondom, mert utálom a kategóriákat és az elvárásokat. Főleg mert sokaknak nincs betekintésük abba, milyen helyzetben kell nagyon gyakran dolgoznunk, alkotnunk. A társulat másfajta felelősség, mint csupán alkotónak lenni. Egyben kell tartanunk, menedzselnünk kell egy csapatot, és sikerre kell juttatnunk, tehetségessé kell tennünk az embereket, akik benne vannak. Ráadásul nekünk, mivel vidéken és Budapesten is fellépünk, kétféle közönségnek kell megfelelünk.
Hogyan lehet kétféle célközönségnek előadást csinálni?
J. T.: Komoly balanszjáték ez, miközben még véletlenül se akarok kiszolgálni semmilyen közönségízlést. De meg kell találnunk azt, amit értéknek és befogadhatónak tart nemcsak a fővárosi, de a szegedi néző is. Ha ez nem sikerül, egyszerűen nem adnak támogatást, és mehetünk, ahová akarunk. Több módszerrel igyekszem ezt a balanszot létrehozni. Lehet például a zenemű vagy a történet széles körben ismert. A másik lehetőség, hogy egy évadon belül két különböző előadást hozok létre. Egy olyat, amiről előre tudom, hogy Szegeden picit a határokat feszegeti, és egy olyat, ami kicsit populárisabb, például Csajkovszkij zenéjével. Bár hiszek abban, hogy van az a mű, ami nem ismeri ezeket a határokat, hanem egyszerűen csak jó.
Mondod ezt úgy, hogy még a Csipkerózsika sem lett egy habkönnyű balett…
J. T.: Azzal a fiatal generációt szólítottam meg. A szórakozóhelyek zenei stílusát hoztam be Csajkovszkij mellé a videoklipekre emlékeztető expresszionista látványvilággal. Ez mind játék az egyensúllyal, és én nem félek az ilyen játékoktól, stílustörésektől. Ettől olyan színes az a repertoár, amit én koreografáltam az elmúlt években.
Legutóbb a Stabat Materben a díszletkoncepció tervezőjeként is szerepeltél a színlapon.
J. T.: Mert nincs pénz díszlettervezőre. És bár egy rendező általában látja, hogyan néz majd ki a színpad, azért eddig mindig alkalmaztam tervezőt, hiszen az mégiscsak egy külön szakma. Nem vagyok tervező, de látok a térben. Legutóbb, amikor a Rigolettót rendeztem, konkrétan át tudtam küldeni Kentaurnak, mit szeretnék, amihez ő hozzá tudott tenni még vagy öt olyan értékes és meghatározó gondolatot, amitől sokkal jobb lett a végeredmény, és tökéletes a kivitelezés. | hirdetés
 |
|
Nemsokára bemutatjátok a Rítust.
J. T.: Ez az előadás bátor lesz. Meglesz benne a durvább, mozgáscentrikusabb rész a „vájtszeműek” számára, ugyanakkor lesz benne egy játékosabb rész, ami megszólíthatja majd a kevésbé értő közönséget is. Díszlet pedig egyáltalán nem lesz, mert most abban kell gondolkodnom, összefüggésben a társulat menedzselésével, hogy min lehet spórolni, és ha nincs díszlet, nincs tervező, nincs szállítás, és díszletmunkásokat se kell felvenni. A világ nagy balettszínpadjain is sokszor előfordul, hogy nincs díszlet, és bár szeretem a látványos színpadképeket, hiszek abban, hogy a táncos személyisége, a mozdulat ereje önmagában meg tud szólalni, és értékes lehet.
Mindig formálódik a társulat, most is jelentős változások voltak.
J. T.: Most sokkal homogénebb a csapat, mint eddig bármikor. Nálam nagyon kevesen öregszenek meg, mert mindig kell a megújulás. Ez az egészséges. Az új emberektől új inspirációt kapunk, és kifejezetten szeretem a fiatalok jó energiáit, akarását. Az elmúlt öt évben, amíg a színház művészeti vezetője is voltam, kevesebbet lehetett engem a balett-teremben látni, augusztus óta megint csak a társulatra koncentrálok.
Ha több időd lett, több feladatot is vállaltál erre az évadra?
J. T.: Igen, sok rendezést, koreográfiát vállaltam, hogy lekössem a felszabadult vegyértékeim. Lesz munkám a Müpában, a Zeneakadémián, operát rendezek Szegeden, prózát Nagyváradon, és persze a balettek a csapattal.
Pataki Andrással, a társulat igazgatójával húsz éve dolgoztok együtt, s mindig komoly szerepet vállaltatok a közösségi ügyekben.
J. T.: Nem hiszem, hogy sok hasonló példa lenne erre, hogy két ember ilyen sokáig tudjon együtt dolgozni egy ügyért. Nagyfokú alkalmazkodóképességre van szükség mindkettőnk részéről és rengeteg beszélgetésre, közös gondolatra. Valóban nagyon aktívak voltunk a közügyekben, magam is éveken keresztül voltam a Magyar Táncművészek Szövetségének elnökségi tagja, most András az. Kissé hitevesztett vagyok az eredményesség tekintetében, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen kivonom magam a közös ügyekből. Azt hiszem, mindig is érezhető volt rajtunk, hogy Andrással nem kereskedők vagyunk, akik hasznot akarunk húzni a társulatból, hanem művészek, akik inkább a közösen elért eredményekre koncentrálnak.
Van ebben újabb húsz év?
J. T.: Bennem még nagyon sok van, nem féltem az energiáimat, hiszen van, aki ennyi idősen kezd koreografálni vagy társulatot vezetni. Ennyi tapasztalattal a hátam mögött nagy feladatokat szeretnék véghezvinni. Abban is hiszek, hogy a táncművészetnek kötelezően jelentős helye van a művészetek között. A mai napig küzdünk azzal, hogy az elmúlt húsz évben nem tudott intézményesülni a táncművészet. Pedig az emberek szeretik a táncot, és értékelik, ha nem kizárólag verbális üzenetek jönnek a színpadról.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
